RENDHAGYÓ ÉVFORDULÓS GONDOLATOK
Ma van az újesztendő első napja, 2010. január elseje. Tegnap jó (?) szokásomhoz híven részt vettem az év-végi, hálaadó istentiszteleten. Miután nem ez volt az első, ilyen eset, aligha mondhatom, hogy meglepő módon-, de mindenképp fájdalmasan érintve, a vasárnapi létszámokhoz képest 20-25 %-os volt az „érdeklődés”. A „miért?”-re adandó válasz kapásból megoldható lenne a vallásos-kontra hívő lét meghatározásának mezsgyéjén. A dolog mégsem ilyen egyszerű… A templomban most is, akár csak egy esztendeje, azonos kép fogadott. Az ti. hogy a vasárnaponkénti, kb. 120 fős létszámnak mintegy negyed része jelent meg – nem tekintve az esetleges új, friss arcokat. Persze aligha véletlen ez, ha a lelkészek (tudatos a többes számú megjelölés, mert éppúgy a vezető-, mint a beosztott lelkész) ilyen szavakkal „jópofáskodik” a hirdetésekben: „Új esztendő első napján is lesz istentisztelet; hajnali 9 órakor, mindazoknak, akik képesek felkelni e korai órában.” (Minden alkalom vasár- és ünnepnap 9-kor kezdődik…) E szellemesnek gondolt megjegyzés ki nem mondottan feltételezi és megengedi a templomozó tömegnek azt a világias szemléletet, miszerint szilveszterkor szükségszerű az éjszakán is túlmutató ébrenlét, szórakozás, mulatozás, vigadozó időtöltés. Itt jut eszembe az a keresetlen élmény, ami az elmúlt napok egyikén ért a Duna Tv jóvoltából. Távolról sem vagyok egy tévéző valaki, de ekkor éppen belecsöppentem egy olyan híradóba, amely erdélyi népszokásként az aprószentek ünnepi tevékenységéről tudósított. Éjszaka indul néhány, húszon inneni fiú, lányos házakhoz, ahol virgácsszerű fonadékkal csapkodják meg az ifjú hölgyeket, jobbára lábaik környékén, mert akkor – úgymond – a néphagyomány szerint ez, meg az lesz a jó soruk, illetve ez meg az elkerüli őket. (???) Hajrá népi, szakrális hagyomány, vallásos jellegű babona – istenkére hivatkozva, ugyanakkor vaskos káromkodásként! Visszatérve a lelkész(ek)től hallott, humoros kiszólásra, semmi meglepő sincs abban, hogy a ma reggeli alkalom létszáma és összetétele kísértetiesen hasonlított a tegnapi, hálaadóra. Leszámítva, hogy a már tegnap sem látható, beosztott lelkésznő után, ma a vezető-lelkészházaspár sem volt jelen. (A legátusként „üzemelő” teológusnő tartotta az istentiszteletet). Az Úr Jézus figyelmeztette tanítványait, vagyis minden Őt követőt: a világ fiai közt így, meg úgy van, de közöttetek ne így legyen. Pál apostol révén is óv mindannyiunkat Isten Igéje: „Ne alkalmazkodjatok a jelenlegi korszak életformájához! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és így gyökeresen változzatok meg!” (Róm 12,2 Egyszerű fordítás). Létezik az, hogy megtért, újjászületett keresztyén, azaz a hívő ember éppúgy, mint a világ fiai, szilveszter napján fellengzős, sikamlós, erkölcstelen „örömködéssel” múlassa az időt? Legyen az kabaré jellegű TV műsor, vagy kiruccanós szilveszteri bál – kell-e, szabad-e búfelejtő módon, kisebb-nagyobb mértékben „kirúgni a hámból”? Nemde éppen ekkor, ha máskor nem, a keresztyének „szent kötelessége” lenne a számvetés, a bűnbánat? Hiszen mennyi és mennyi vétek terhel bennünket az elmúlt évre visszatekintve, különösen mulasztásaink vonatkozásában. S akkor még nem is beszéltem a világ fiairól, akik magabiztosan masíroznak a Pokol felé. Értük közbenjárni, értük gondban lenni, az ő sátáni örömeiket siratni nem éppen szilveszter napján a legaktuálisabb? Avagy ezek a gondolatok, kérdések csupán a néhai Zimányi József igehirdetésén formálódott személyeket foglalkoztatja? Visszakérdezhetnek a szilveszterező tömegek: Vaskalapos törvénykező vagy, aki megveti az Istentől adott élet örömeit? Válaszom a következő: „Minden szabad nekem, de nem minden használ” (1Kor 6,12). Ami „nem használ”, az elég tág horizontú. A felesleges, a meddő, az értéktelen, minősítésen túl, egészen a haszontalan, káros, veszélyes, halálos jelleg is ide tartozik. Hiszen az ember szabadsága földi élete végéig megmarad. Lehet X ideig odaadó, lelkes Isten-imádó, majd egyszer csak az ellenkező végletű, istentagadó is. Minden szabad.. Másfelől Pál apostol nem tudományos elméletként, teológiai bölcselkedésül, filozófiai tirádaként mondja: „Örüljetek az Úrban! Ismét mondom: örüljetek!”(Fil 4,4). Egyáltalán nem teszi hozzá, s messzemenően nem is gondolja, hogy míg én itt a fogságban, megalázva, megveretve, gyötrődöm és szomorkodom, addig, ti ettől eltérően örüljetek! Ő pontosan arról a boldog, örömteli állapotról beszél (kimondatlanul is), amiben most van. ANNAK ELLENÉRE IS ÖRÜL. Jakab apostol nem „hazabeszélt”, nem Pált kívánta igazolni, amikor a Szent Szellemtől ihletve azt írta: „Csupa örömnek tartsátok testvérek, ha sokféle megpróbáltatásba estek, tudjátok, hogy hithűségetek vizsgatétele kitartást munkál.” (Jak 1,2-3 Vida ford.). Lehet-e a szeretetben, Isten iránti, engedelmes ragaszkodásban túlzásba esni? Fanatikus túlbuzgó, aki életét adja, adta barátaiért? S aki ellenségeiért is megtette? Szabad-e kisebb célt meghatároznunk, mint Pál apostol? Ő azt mondta: nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség. Az Úr ismeretéhez (=a Vele való közösséghez) képest minden kár és szemét. (Pedig magasan kvalifikált valaki volt; farizeus, római polgár, stb.). Ő vállalta az Úr Jézustól való megbízatást, az Érte való lobogást olyan „játékszabályokkal”, olyan feltételek mellett is, amit előre elmondott neki Az, Akit eladdig üldözött. Vagyis hogy mennyit, s milyen hatalmas mértékben kell szenvednie közben. S Pál igent mondott, vállalta. Te és én, mire vagyunk készek Krisztusért? Például: szemétnek minősítjük-e a szilveszteri mulatozást? (Az most egy más kérdés, hogy kulturális igényesség tekintetében is szemét és moslék a média kínálata, szórakoztató műsora). Drága testvérek, kedves olvasó! Te mivel töltötted az év utolsó óráit? Hogyan kezdődik az új esztendő számodra?
2010. január.01. Mihálovics Zoltán
_________________ "Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára figyelő 2010. jan. 02., szombat 11:36-kor.
|