RENDHAGYÓ ÉVFORDULÓS GONDOLATOK

Ma van az újesztendő első napja, 2010. január elseje.
Tegnap jó (?) szokásomhoz híven részt vettem az év-végi, hálaadó istentiszteleten. Miután nem ez volt az első, ilyen eset, aligha mondhatom, hogy meglepő módon-, de mindenképp fájdalmasan érintve, a vasárnapi létszámokhoz képest 20-25 %-os volt az „érdeklődés”.
A „miért?”-re adandó válasz kapásból megoldható lenne a vallásos-kontra hívő lét meghatározásának mezsgyéjén. A dolog mégsem ilyen egyszerű…
A templomban most is, akár csak egy esztendeje, azonos kép fogadott. Az ti. hogy a vasárnaponkénti, kb. 120 fős létszámnak mintegy negyed része jelent meg – nem tekintve az esetleges új, friss arcokat. Persze aligha véletlen ez, ha a lelkészek (tudatos a többes számú megjelölés, mert éppúgy a vezető-, mint a beosztott lelkész) ilyen szavakkal „jópofáskodik” a hirdetésekben:
„Új esztendő első napján is lesz istentisztelet; hajnali 9 órakor, mindazoknak, akik képesek felkelni e korai órában.” (Minden alkalom vasár- és ünnepnap 9-kor kezdődik…) E szellemesnek gondolt megjegyzés ki nem mondottan feltételezi és megengedi a templomozó tömegnek azt a világias szemléletet, miszerint szilveszterkor szükségszerű az éjszakán is túlmutató ébrenlét, szórakozás, mulatozás, vigadozó időtöltés.
Itt jut eszembe az a keresetlen élmény, ami az elmúlt napok egyikén ért a Duna Tv jóvoltából. Távolról sem vagyok egy tévéző valaki, de ekkor éppen belecsöppentem egy olyan híradóba, amely erdélyi népszokásként az aprószentek ünnepi tevékenységéről tudósított. Éjszaka indul néhány, húszon inneni fiú, lányos házakhoz, ahol virgácsszerű fonadékkal csapkodják meg az ifjú hölgyeket, jobbára lábaik környékén, mert akkor – úgymond – a néphagyomány szerint ez, meg az lesz a jó soruk, illetve ez meg az elkerüli őket. (???) Hajrá népi, szakrális hagyomány, vallásos jellegű babona – istenkére hivatkozva, ugyanakkor vaskos káromkodásként!
Visszatérve a lelkész(ek)től hallott, humoros kiszólásra, semmi meglepő sincs abban, hogy a ma reggeli alkalom létszáma és összetétele kísértetiesen hasonlított a tegnapi, hálaadóra. Leszámítva, hogy a már tegnap sem látható, beosztott lelkésznő után, ma a vezető-lelkészházaspár sem volt jelen. (A legátusként „üzemelő” teológusnő tartotta az istentiszteletet).
Az Úr Jézus figyelmeztette tanítványait, vagyis minden Őt követőt: a világ fiai közt így, meg úgy van, de közöttetek ne így legyen. Pál apostol révén is óv mindannyiunkat Isten Igéje: „Ne alkalmazkodjatok a jelenlegi korszak életformájához! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és így gyökeresen változzatok meg!” (Róm 12,2 Egyszerű fordítás).
Létezik az, hogy megtért, újjászületett keresztyén, azaz a hívő ember éppúgy, mint a világ fiai, szilveszter napján fellengzős, sikamlós, erkölcstelen „örömködéssel” múlassa az időt?
Legyen az kabaré jellegű TV műsor, vagy kiruccanós szilveszteri bál – kell-e, szabad-e búfelejtő módon, kisebb-nagyobb mértékben „kirúgni a hámból”? Nemde éppen ekkor, ha máskor nem, a keresztyének „szent kötelessége” lenne a számvetés, a bűnbánat? Hiszen mennyi és mennyi vétek terhel bennünket az elmúlt évre visszatekintve, különösen mulasztásaink vonatkozásában. S akkor még nem is beszéltem a világ fiairól, akik magabiztosan masíroznak a Pokol felé. Értük közbenjárni, értük gondban lenni, az ő sátáni örömeiket siratni nem éppen szilveszter napján a legaktuálisabb? Avagy ezek a gondolatok, kérdések csupán a néhai Zimányi József igehirdetésén formálódott személyeket foglalkoztatja?
Visszakérdezhetnek a szilveszterező tömegek: Vaskalapos törvénykező vagy, aki megveti az Istentől adott élet örömeit? Válaszom a következő: „Minden szabad nekem, de nem minden használ” (1Kor 6,12). Ami „nem használ”, az elég tág horizontú. A felesleges, a meddő, az értéktelen, minősítésen túl, egészen a haszontalan, káros, veszélyes, halálos jelleg is ide tartozik. Hiszen az ember szabadsága földi élete végéig megmarad. Lehet X ideig odaadó, lelkes Isten-imádó, majd egyszer csak az ellenkező végletű, istentagadó is. Minden szabad..
Másfelől Pál apostol nem tudományos elméletként, teológiai bölcselkedésül, filozófiai tirádaként mondja: „Örüljetek az Úrban! Ismét mondom: örüljetek!”(Fil 4,4). Egyáltalán nem teszi hozzá, s messzemenően nem is gondolja, hogy míg én itt a fogságban, megalázva, megveretve, gyötrődöm és szomorkodom, addig, ti ettől eltérően örüljetek! Ő pontosan arról a boldog, örömteli állapotról beszél (kimondatlanul is), amiben most van. ANNAK ELLENÉRE IS ÖRÜL.
Jakab apostol nem „hazabeszélt”, nem Pált kívánta igazolni, amikor a Szent Szellemtől ihletve azt írta: „Csupa örömnek tartsátok testvérek, ha sokféle megpróbáltatásba estek, tudjátok, hogy hithűségetek vizsgatétele kitartást munkál.” (Jak 1,2-3 Vida ford.).
Lehet-e a szeretetben, Isten iránti, engedelmes ragaszkodásban túlzásba esni? Fanatikus túlbuzgó, aki életét adja, adta barátaiért? S aki ellenségeiért is megtette?
Szabad-e kisebb célt meghatároznunk, mint Pál apostol? Ő azt mondta: nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség. Az Úr ismeretéhez (=a Vele való közösséghez) képest minden kár és szemét. (Pedig magasan kvalifikált valaki volt; farizeus, római polgár, stb.). Ő vállalta az Úr Jézustól való megbízatást, az Érte való lobogást olyan „játékszabályokkal”, olyan feltételek mellett is, amit előre elmondott neki Az, Akit eladdig üldözött. Vagyis hogy mennyit, s milyen hatalmas mértékben kell szenvednie közben. S Pál igent mondott, vállalta.
Te és én, mire vagyunk készek Krisztusért? Például: szemétnek minősítjük-e a szilveszteri mulatozást? (Az most egy más kérdés, hogy kulturális igényesség tekintetében is szemét és moslék a média kínálata, szórakoztató műsora).
Drága testvérek, kedves olvasó!
Te mivel töltötted az év utolsó óráit? Hogyan kezdődik az új esztendő számodra?


2010. január.01. Mihálovics Zoltán

30 és x éves koromig minden szilveszterkor ivászat, mulatozás, hangoskodás.

Aztán az egyik ilyen éjszakán a gyülekezetben szilvesztereztünk Ágival megtérésem után.
Az ifisekkel 24 óra előtt valamennyivel felmentünk a torony alatti szobába imádkozni. Nem voltunk sokan, de nekem ez olyan kontraszt volt az előző évtizedeimhez képest, hogy talán nem volt még azóta se ilyen szilveszterem, pedig már több gyülekezeti alkalmon is voltam azóta, ahol testvéri közösségben, játékokkal, tánccal, Igével, imádsággal éltük meg az évfordulót.

Én nem gondoltam azt, hogy az Úr előtt elcsendesedve is át lehet menni az egyik évből a másikba és hogy ez nagyobb öröm, mint az italtól való kábulat, főleg látva azt, hogy ezt fiatalon is meg lehet élni.

Idén nem voltunk a gyülekezeti alkalmon. Boróka miatt itthon voltunk. Maradt a társas játék a gyerekekkel és nagy öröm volt számukra, hogy megfelelő szabályok mellett tüzijátékozhattak. Ezután maradat az alvás, mert reggel kapus voltam. (nem foci, hanem gyülekezeti)

Egyébként mindenkinek ajánlom a mai Igehírdetést, ami elhagzott nálunk.
www.fasor.hu

Mindenkinek Boldog Új Évet!
És mivel a témához kapcsolódik:

http://www.youtube.com/watch?v=o-GdcgzVDoQ

Voltam a hétvégén a REND-en, Pápán. Aztán, Kuti Géza esperesünk megkért, hogy írjak róla pár sort, mert lehet, hogy elfér majd a Dunántúli Reflap mellékletében.

Írtam...

De Ti, miért ne olvasnátok el már most?

REND – egy résztvevő szemével

Nehéz döntés volt, elmenjek-e a RENDre, vagy inkább itthon maradjak, hogy találkozhassak azokkal az önkéntesekkel, katasztrófavédelmisekkel, akik éppen ezen a jún. 27.-i vasárnapon látogattak Felsőzsolcáról Hajmáskérre, megköszönni azt a rengeteg bútort, ruhát, tisztítószert, háztartási gépet, amit már idáig is szállítottunk. Nehéz döntés volt, de végül mégis a REND mellett döntöttem, az itthoniakra bízva az együttérző találkozást.

Nagy napnak ígérkezett ez a hétvége, ugyanis éppen e hét szerdán vettek fel a pápai teológiára. Végre tovább haladhatok azon az úton, amire valamikor 5-6 évvel ezelőtt léptem, és amiért egy éve a hajmáskéri Pap Gábor Missziói Központban is dolgozom. Gondoltam, egy ilyen nagy napot meg kell ünnepelni. Elterveztem magamban, hogy meghívom minden református ismerősömet, és egy nagy bulit csapunk! Aztán, látom, a Gondviselés ezt is levette a vállamról, emberek százai dolgoznak már ezen hónapok óta. Hogy én, a résztvevő, megünnepelhessem a magam személyes ünnepét. A magam személyes üdvösségét. Hogy mi, a résztvevők, együtt ünnepelhessük az egyetlen, közös örömünket.

Nem is gondolkodtam tovább, hanem szombat délelőtt kocsiba ültem, és Pápára mentem. Bíztam az egyház szeretetében, hogy bár nem gondoltam idejében a szállásfoglalásra, majd mégsem a szabad ég alatt kell aludnom.

Megérkeztem, és úgy gondoltam, többet kaphatok, ha beállok segítőnek, hátha szükség van még egy emberre. A „VIP terem” irányába indultam, ahol ifj. Márkus Mihály emberfeletti munkával ügyelt a RENDre. Olybá tűnt, mintha egyszerre 2-400 emberrel beszélne, és mindenkiről tudná, éppen mit és hol csinál. Többek között a segítőket is ő fogadta személyesen. Olyan volt a helyiség, mint egy repülőtéri irányítóterem.

De útközben, a „Református utcában”, annyi ismerőssel találkoztam, annyi megbeszélnivalónk akadt, hogy az 5 perces utat 3 óra alatt tettem meg. Olyan emberek, akik máskor reggeltől estig dolgoznak, most elérhető közelségbe kerültek, és olyan témák, amik talán már el is süllyedtek volna a hétköznapokban, újra előkerültek. Régi terveinket folytathatjuk, új ötleteket vetettünk fel. Mindenkitől úgy búcsúztam el, hogy maradt egy közös tervünk, amit szeretnénk megvalósítani. Családi napközi, telefon- és internetes lelkigondozás, bútorpályázat, ifjúsági zenei felvételek. Útközben a Parókia portál fotósa is lekapott a „Sólyi Virtuális Református Gyülekezet” feliratú „munkaruhámban”, és viccelődve megjegyezte, hogy most igazából is megörökíti a virtuális valóságot.

Találkoztam olyanokkal is, akiket csak telefonból vagy e-mailből ismertem. Sokat beszélgettünk már, barátok lettünk, mégis most úgy méregettük egymást, mintha most kaptuk volna vissza a látásunkat. Megélhettük az első személyes találkozás varázsát.

Jött az este, és mintha gondolatolvasók lettek volna a pápai teológusok, szállást adtak nekem. Szeretettel, ingyen. Köszönöm nekik. Isten tartsa meg őket ilyen jószívűeknek akkor is, ha majd rájuk szakad a munka terhe.

Visszatérve az örömömre, sokáig kerestem az ünneplés helyes módját. Találomra megkérdeztem egy ismerősömet, mit csinál egy hívő ember abban a helyzetben, amikor a hitetlen részegre inná magát örömében? Azt a választ kaptam, hogy a hívő is ezt csinálja. Nevettünk rajta, de a jobb válasz, ismét saját magát ajánlotta.

Vasárnap délelőtt a környékbeli gyülekezetekből sokan összegyűltek a sportcsarnokban tartott istentiszteletre. Az összevont kórus, a fúvószenekar, és Pálúr János orgonajátéka, ünneplőbe öltöztette a Vasárnapot. Jólesett egyszerű hallgatónak lenni, élvezni a zenét, feloldódni abban a szépségben, amilyennek a református templomi zenének lennie kéne mindenütt. Büszkeség töltött el, hogy ilyen szép tud lenni az én egyházam. Jó volt érezni, hogy ide tartozom, hogy összetartozunk. Én hiszem, hogy mindnyájan, akik megtöltöttük a sportcsarnokot, szívünkben magunkkal hoztuk azt az örömöt, amit az életünkben meg kellett ünnepelni. Steinbach József püspök úr igehirdetése szavakba foglalta, amit érezhettünk is. Vágyakozó imáink vagy hálaadásaink, a féltve őrzött vagy világgá kiáltott istentapasztalásaink, a magunkban csöndben eltemetett, vagy mosolyunkon keresztül is sugárzó Találkozásaink koszorút fontak az egyetlen mondat köré: „Íme, most van az üdvösség napja!”

Honnan tudták ezt a szervezők előre, amikor témát választottak..?

--Szívből gratulálok a pápai eredményes felvételedhez !!! "Áldjon meg az Úr és őrízzen meg téged..."
-Ehhez a "kis írásodhoz" meg külön is.- Ihletett, szépséges mondattal fejezted be, Veled örülök, az "EGYÜTT" élmény csodájának!

Szeretettel
Loisz

Kedves 32 ezüst!
Jézus Krisztust is meghívtátok?!

üdv
nX

Amint a beszámolót olvastam én azt látom, hogy ott volt, csak azt nem tudom, hogy 32 ezüst észrevette-e Őt a jó lelkű papokon, a szép egyházi liturgiánkon, a gondviselésen és a dícsérő zenén túl.

Ez nem derült ki nekem az írásból, de azért köszönöm, mert én sajnos nem voltam ott és így azért valami képet kaptam az eseményről.

Kedves nemosinex és pauler!

Kérdéseitekre csak annyit válaszolnék, hogy "akinek van füle, hallja!"

hallottam, hogy sok találkozásod volt és ennek örülök
sok erőt adnak ezek a találkozások is

Találkozásaink...
nagy T-vel írtam...

írom szájbarágósan is...

az én mennyei Atyám megrendezte nekem a lakodalmamat is, az esküvőmhöz, amikor hivatalosan is az egyházé lettem.

szebb, jobb és nagyobb lett, mint amit egy cigányvajda a lányának csinálna

Kedves 32ezüst!

Ne haragudj. Csak arra gondoltam, hogy amivel csordultig a szív, azt szólja a száj.
De persze, kívülről nem hallhatunk mindent jól. Biztos jó volt ott.
Békesség Istentől!

nX

Kedves 32ezüst!

Köszönet még egyszer a beszámolóér és a "fordításért".


Az Esküvőn, reményeim szerint találkozunk, addig is minél több Találkozást kívánok neked a Vőlegénnyel.

Jó pihenést a nyárra:
Péter

Ma este néztem az aktuális 40 millió nyereményt ajánló műsort.
Gangsta Zoliék egész sokáig jutottak, a vége előtt volt még 20 millió Ft a nyereményből.

Egy jó megfejtés után kicsúszott a száján, hogy "atya isten".
Majd megkérdezte, hogy lehet-e ezzel viccelni, majd elmondta, hogy ő az atya isten atyja.

Ezután jött a következő kérdés ahol 3 megoldásból kettőre tettek, mint lehetséges jó válasz.

Én akkor már sejtettem, hogy lehet viccelni az Atya Istennel, de ennek ára van.
Neki ez a két mondat húsz millát jelentett.