|
Sziasztok!
Rájöttem, hogy felesleges erőltetni az alvást, amikor annyi jó könyv van a világon! A doktornőm is megmutatta, milyen nagy kupac könyv van az ágya mellett- egyik kupac szakirodalom, a másik szépirodalom, s abból válogat, amikor az álom elkerüli.
Nos, nekem is gyűlik a kupacom, s rajta az aktuális álombaringató. Most egy ideig a Gilead lesz a soros.
Egyszer már végigolvastam, de még sokáig fogok vissza-visszajárni rá mazsolázgatni.
Részlet a fülszövegből:
"John Ames – egy képzeletbeli amerikai kisváros, Gilead városának lelkésze – 1957-ben, hetvenhét évesen visszatekint a saját és az ősei életére, hogy a testamentumát hátrahagyhassa hétéves fiának. Ennek a megrázó, meditatív, személyes és istenkereső számvetésnek a dokumentuma Marilynne Robinson regénye.
Apák és fiúk egymásba kapcsolódó történetei a folytonos egymásrautaltság és a kölcsönös meg nem értettség láncolataként bontakoznak ki előttünk. Az apák tékozló fiúk is egyben. John Ames történetében a családtagok és a barátok történetei épp úgy a világ megértésére lehetőséget adó példázatok, ahogy a teológiai eszmefuttatások is a legszemélyesebb kérdésekre keresik a válaszokat.
Visszafogottságában is feltűnő könyv a Gilead, amely nemcsak gyönyörködteti olvasóját, de szinte észrevehetetlen következetességgel készteti őt is számvetésre."
Egy-két gondolat Marilynne Robinson Gilead című könyvéből:
"Megpróbálok őszinte lenni. S amit mondok, a legnagyobb tisztelettel mondom."
"Az ember ismerheti az apját vagy a fiát, mégsincs köztük egyéb, mint kölcsönös hűség, szeretet és meg nem értés."
"Egy prédikációmat...elégettem egy nappal azelőtt, hogy elmondtam volna. Ma már nem beszélnek a spanyolnátháról, pedig rettenetes járvány volt, és éppen az első világháborúba való belépésünk idején szedte az áldozatait.Katonák, életük virágában lévő férfiak ezreivel végzett, utána átterjedt a lakosság többi részére is.
És írtam róla egy prédikációt. Azt mondtam benne, jobban mondva azt akartam mondani, hogy ez a halál megmenti ezeket a fiatalembereket tulajdon tudatlanságuk és vakmerőségük következményeitől, hogy az Úr összegyűjti őket, mielőtt elmennének megölni a testvéreiket. Azt írtam még, hogy a haláluk jel nekünk, többieknek, hogy a háborús vágy maga után vonja a háború következményeit, mert nincs az a nagy óceán, amely megvédene minket az Isten ítéletétől, ha mi a sarlóinkból szablyát, kapáinkból dárdát csinálunk, megvetve Isten akaratát és kegyelmét."
.
"Amikor nem tudtam aludni, és már olvasni sem volt kedvem, végigjártam a várost hajnali egy vagy két órakor. Régen egy vagy két óra alatt bejártam az egészet, elmentem minden ház előtt. Próbáltam felidézni a lakókat, hogy mit tudok róluk, többnyire elég sokat, mert aki nem a magam, az a Boughton nyájába tartozott. És imádkoztam értük, személy szerint. Elképzeltem, hogy olyan békesség száll le betegségükre, veszekedéseikre és álmaikra, amilyenre nem számítottak, és amit megmagyarázni nem tudtak. Utána bementem a templomba, imádkoztam tovább, és megvártam, amíg pirkadt. Gyakran sajnáltam, hogy véget ér az éjszaka, és közben sóvárogtam a hajnal után."
"..., az öregapám kinyitotta az összes nyitható ablakot a templomban, hogy hallják a metodisták folyóparti éneklését, és némelyik asszony, ha az „ Áll a Krisztus szent keresztje” vagy az „Aki értem megnyíltál, Rejts el ó, örök kőszál”kezdetű dícséretet hozta a szél, az igehirdetés közepén is csatlakozott az énekléshez, öregapám pedig félbeszakította a beszédét, és hallgatta az istendicséretet."
"-Tiszteletes úr, szeretném hallani a véleményét az eleve elrendelésről.
No, ez az a téma, amiről a legkevésbé szívesen társalgok. Életem jelentős részét avval töltöttem, hogy hallgatom, amint ezt a tant osztják- szorozzák, boncolgatják így, taglalják úgy, de a megértést egy jottányival se viszik előbbre. Láttam felnőtt, istenfélő férfiakat összeverekedni rajta."
"A temetésemen mondandó prédikáción töröm a fejem. Meg akarom írni, hogy Boughton ne bajlódjék vele. Egészen jól tudom utánozni a stílusát. Jót derül majd rajta."
"-Hazamentem- mondta-, de nem volt otthon senki. A szívbajt hozta rám.
-Sajnálom Jack - mondta Boughton azon a szívélyes hangján amelyet még most is elő tud parancsolni, ha igaznak akar hangozni.-Amesszel egymásra vigyáztunk, míg a fehérnép moziba ment. Azt hittük, tovább leszel oda.
-Igen. Semmi baj- mondta, és leült, miután ismét hellyel kínáltam, de a tekintetét nem vette le rólam, nézett azzal a felemás mosolyával, amellyel tudatni akarja az emberrel, hogy látja, mi történik, és nem tudja elhinni, hogy mégis ámítani akarják.
.
-Apád úgy érezte, ki kell mozdulnia otthonról-mondtam.
-Megértem.
Igazság szerint elég röhejes volt ezt mondanom, hiszen Boughton alig bír elvánszorogni az ágyától a tornácon lévő székéig.
-Gondolom- mondtam-, ki akarta használni a szép időt, amíg még tart.
-Biztosan.
-Nos- szóltam kisvártatva-, ez a makkok éve!-, ami szánalmas volt. Jack nyíltan kinevetett.
-A varjak látványosan gyülekeznek-folytatta.- A kobak is szépen terem..- És közben úgy nézett rám, mintha ezt mondaná:"Legyünk őszinték, legalább öt percre".
|
: