|
MIRE JÓ EGY VÁLSÁG? (internetről)
A válságokról legkevésbé az jut az eszünkbe, hogy milyen jó is az nekünk. De ha utánagondolunk, akkor könnyen eszünkbe jut számos olyan dolog, amiben a válság jótékony hatással van ránk. Összegyűjtöttünk 7 olyan szempontot, ami a válság kedvező hatásait mutatja. Ha túl akarunk jutni egy válságon, sőt az előnyünkre fordítani a helyzetet, érdemes ezeket megfontolni.
Nézzük először is, mit nevezünk válságnak. Sokféle válságot ismerünk. Lehet az személyes probléma, kudarcok a magánéletben vagy a munka területén, párkapcsolatban vagy hivatásban.
A nagyobb közösségek szintjén pedig egy szervezet kisebb működési zavarától kezdve egészen a gazdaság teljesítményének drasztikus csökkenéséig. Mindegyikben közös, hogy egy valamiben, amit korábban jónak tartottunk most jelentős zavar keletkezik.
7 gondolat az internetről, hogyan válhat javunkra egy válság:
1. Segít megváltoztatni a szemléletmódunkat
Ha felismerjük a válságot és sikeresen túl akarunk jutni rajta, akkor szembe kell nézni önmagunkkal és sok esetben a hozzáállásunkon is változtatni kell. Ha a hozzáállásunkat sikerül megváltoztatni, akkor nem problémákkal fogunk szembesülni, hanem lehetőségeket fogunk felismerni.
2. Megszabadít rossz szokásoktól
Egy válság megmutatja, hogy eddig olyan dolgokat is csináltunk, amik nem szolgáltak minket hosszú távon, sőt ártottak, vagy akadályoztak. Ha számunkra eddig nem lett volna egyértelmű, hogy vannak dolgok, amiktől meg kell szabadulni, most ez sokkal szembetűnőbb és a válság kényszerítő hatása segítségével megválni is egyszerűbb tőlük.
3. Visszatalálunk valódi értékeinkhez
A válság megmutatja, hogy van valami bennünk vagy a környezetünkhöz fűződő viszonyunkban, ami nem működik és meg kell változtatni, hogy valami fontosat el tudjunk érni vagy meg tudjunk valósítani. Először gondoljuk át újra mi a lényeges számunkra, aztán nézzük meg mi az, amit a válság érint. Ezek után láthatjuk, hogy valóban az értékes dolgokat érint-e a válság? Valóban veszélyezteti a céljainkat? Valóban elveszthetünk valamit, ami értékes? Lehet, hogy csak a pánik kerítet hatalmába minket is és a fontos dolgok biztonságban vannak. Ha újra felismerjük mi is az, ami fontos számunkra, akkor mostantól még több figyelmet és helyet kaphat életünkben.
4. Új lehetőségeket kínál
Ha ahogy eddig csináltunk valamit az nem működik, akkor ez azt jelenti, hogy új lehetőségeket kell keresni. A válság sokszor nem egy területen jelentkezik, így azt sokféle változás követi. Ezek a változások új helyzetet és így új lehetőségeket teremtenek.
5. Változásra ösztönöz
Változni nem mindig könnyű. Éppen ezért előnyös egy válság, mert az kimozdít a helyzetünkből, sőt mivel a valóban fontos értékeinket is veszélyeztetheti egészen új erőket is felébreszt bennünk. Már annak az átgondolása is hasznos lehet, hogy hogyan ítéljük meg a válságot: külsőnek vagy belsőnek. Mindkét esetben nekünk kell változni vagy belül, vagy az alkalmazkodás területén.
6. Megerősíti értékes kapcsolatainkat
A megváltozott helyzetben a régi és értékesnek tartott személyes kapcsolataink megerősödnek, ha velünk együtt élik túl a válság viharait. Az új helyzet ezen túl további új kapcsolatokat, barátokat és támogatókat is hoz.
7. Valódi fejlődést követel
Ahhoz, hogy a válságon túljussunk, egy korábbi folyamatot kell megváltoztatnunk. Ha ugyanazt a dolgot, ami a válságot okozta folytatjuk, erőltetjük, akkor csak elodázzuk a súlyosabb válságot. Éppen ezért a válság minőségi változást, valódi fejlődést követel meg tőlünk.
Már ezek gondolatok is megmutatták, hogy a válság minket segít. Ha elérkezett és itt van, használjuk ki saját fejlődésünk érdekében. Minden helyzet egyedi ezért a megoldásnak is egyedinek kell lennie. Ebben személyes tanácsadás (lelkigondozás) is segíthet.
(internetről)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára szj 2012. feb. 13., hétfő 06:54-kor.
|