most kezdtem egy református jazzklub szervezésébe Erdőkertesen. szerintem ui. a lényeg a minőségen és nem a címkén van (lásd keresztyén keresztény zene) írtam egy cikket is erről a gyülekezeti újságba, gondoltam veletek is megosztom:
Hogy kerül a csizma az asztalra? Szakszofon az Úrasztalára?
Az emberek többsége, amikor első ízben hall kortárs komolyzenét, rendszerint hátrahőköl. Annak a harmóniának, örömnek, megnyugtató, vagy éppen felkavaró érzésnek, amit egy szép zenemű hallatán éreznie kellene, a nyomát sem (legfeljebb tényleg csak nyomokban) érzékeli. Ebben újabb és újabb kísérletek sem hoznak általában változást eladdig, hogy könnyen az az érzés alakulhat ki benne: a mai kor embere valami furcsa mutáció, vagy rejtélyes betegség folytán már nem képes őseinek nyomdokába lépni, ha zeneművészetről van szó. Szerencsére (legalábbis hitem szerint) nem ez a helyzet. Ha létezik a emberiségnek valamiféle kollektív szelleme, az most ebben a mai modern világban sem felejtett el alkotni, éppen csak műfajt váltott és zenei főhadiszállását a klasszikus stílusból áthelyezte a jazz világába. A jazz, amely az egykori gyapotszedő néger rabszolgák önmaguk, majd később az őket kizsákmányoló fehér gazdáik szórakoztatására született énekeiből fejlődött tovább a hangszeres zenéig, napjainkban már az egész világot behálózó és inspiráló műfajjá nőtte ki magát, hatásában és teljesítményében messze meghaladja a kortárs komolyzene jelentőségét. Hódító útja során magába olvasztott minden pozitív energiát és kreativitást amivel csak találkozott. Hogy mi volt ennek a stílusnak a titka, amivel jó száz éven át meg tudta tartani frissességét arra sokan keresik a választ és mivel szeretném ha gyülekezetünkben minél többen ráébrednének a jazzhallgatás jótékony hatásaira, megpróbáltam meg is fogalmazni azt amit felismertem ebből a titokból. A jazz legfőbb előnye az összes többi műfajjal szemben az, hogy Demokratikus. Mit is értek ez alatt: 1. demokratikus a zenészek egymáshozvaló viszonyában. Úgy alakult, hogy minden zenész, miközben egy közös cél (egy minél emelkedettebb zenei hatás) érdekében közösen és alázatosan dolgozik, rendszeresen lehetőséget kap arra, hogy egy egy szólójáték keretében tökéletesen megvalósíthassa önmaga elképzeléseit egy dalon belül, miközben a többiek mindenben a „kedvére tesznek”. Ettől aztán a jazz egyszerre lesz az összes zenész közösségi és egyéni produkciója (épp mint egy gyülekezetben ugye?). 2. demokratikus abból a szempontból is, hogy nincs semmilyen kötöttség a hangszer, a téma, vagy épp a stílus kiválasztása kapcsán. Egyetlen szempont a minőség, azon túl hogy éppen kókuszdió vagy épp egy Bőzendorfer zongora van kéznél, nem lényeges. A jazz-ben a világ valamennyi hangszerén játszanak anélkül hogy a stílus határait átlépnék, mivel épp az a lényeg hogy ilyen szempontból nincsenek határok. Témáiban is végtelenül sokszínű a jazz. Bölcsőtől a koporsóig (ringatótól a temetési énekig) minden hangulat, érzés és gondolat megtalálhatja a maga kifejezésmódját a jazz-en keresztül. 3. szinte már forradalmian demokratikus a zeneszerző és a zenész viszonya. A témát, a dallamot olyan szabadon adja elő a művész, ahogyan ez semmilyen más műfajban nem lehetséges. Maguk a dallamok számtalan esetben közkinccsé váltak és a különböző együttesek a legnagyobb szabadságban nyúlnak hozzájuk, variációk végtelen és gyönyörűséges sorozatát hozva létre ezáltal. Zenész és zeneszerző teljesen partneri és egyenrangú viszonyban van, a kotta csak jelzés, karmester kizárva (persze a mai jazzről beszélek) 4.a hangszereken túl olyan nem hangszerszerű elemek is bekerülhettek a „kánonba”, amelyek évszázadokon keresztül elképzelhetetlenek voltak a magas művészet világában. Aki mondjuk ismeri Keith Jarrett zongorajátékát pontosan tudja mire gondolok. Szinte látom magam előtt a rizsporos parókájú hölgyeket, hogyan ájuldoztak volna annakidején, ha valaki így, hangosan szuszogva, sóhajtozva, fel- felkiáltva játszott volna színük előtt, a legnagyobb természetességgel (és a legnagyobb sikert is elérve egyben). A jazzban nincs tabu, a cél érdekében szélesre tárult a kapu minden hang, zörej, az élet minden megnyilvánulása előtt. 5.demokratikus a jazz a feldolgozás legkülönbözőbb fajtái előtt. A hiperrealista hangutánzás illetve hangkeltés éppúgy része lehet egy egy előadásnak, mint a legabsztraktabb, legelvontabb matematikai képletek zenei formába öntése. A világ kaotikus zűrzavara ugyanúgy lehet egy darab témája, mint a legszentebb és legtisztább fogalmak. 6.demokratikus módon felülemelkedik a jazz a legkülönfélébb etnikai és kulturális korlátokon. Kitört a gettókból és olyan távoli világokat kötött össze térben és időben is, amelyeket előtte más műfajok sohasem. A mostanában oly sokat szidott multikulturális eszme legszebb termését a jazzben teremte meg. A népzenétől kezdve mondjuk az egyházzenéig a legkülönbözőbb zenei stílusok alkotnak tökéletes keveréket benne, olyan sok változatot létrehozva, hogy azt itt hely hiányában fel sem lehet sorolni, miközben mégis mindegyikre elmondható hogy az a jazz valamelyik formája. 7. végül, de nem utolsó sorban szinte már a zenész és hallgatósága közti határt is feloldja ez a műfaj, éppen látszólagos elvontsága, nehezen érthetősége folytán. A jazz-re figyelni kell, ahogyan egy veretes nyelvezetű regényre, bonyolult versre. Sokszor erőkifejtést, koncentrációt követel a hallgatóitól, de épp ezáltal teszi őt szinte már alkotótárssá. A megoldások, a felismerések közössé válnak, a mesterfokon űzött hangszeres tudás amellett hogy lenyűgöző, ízelítőt ad hallgatójának egy másik, egy magasabb tudatállapotról, ami megéri a fáradságot. A zenész eggyé válik hangszerével, magával a dallammal is (hiszen szabadon variálhatja) a hallgató pedig ha képes ráhangolódni, eggyé válik a koncentráción keresztül a zenésszel. Az improvizációk ha jól sikerültek, egyszerre váratlanul meglepőek és nyilvánvalóan odaillőek, ezáltal egy folyamatos kettősséget hoznak létre a hallgatóban, amit más műfajok, kiszámíthatóságuk miatt nem képesek előidézni. Azt hiszem aki idáig jutott az olvasásban, már nagyjából sejti mitől válhatott ez a műfaj a legszerteágazóbb és legnagyobb hatású műfajjá napjainkban. Talán ahhoz is kedvet kapott, hogy egy kicsit jobban meg is ismerkedjen vele. Ennek szeretnénk teret adni péntek esténként héttől kilencig az altemplomban. Amikor az ember egy igazán jó felvételt meghallgat, az azt megillető körülmények (jó hangminőség és zavartalan környezet) között, úgy érzi, hogy ha csak egy kis időre és egy kis körzetben is de a dolgok a helyükre kerültek és a dolgok között az ember a maga istenarcúságában (mint maga is kreatív alkotó) megteremtve méltán a teremtés legpáratlanabb alkotásává válik.
Ujvári László
_________________ szerintem...
|