Idézet:
téren estek ki saját szellemi erősségükből.
2. Péter 3.
13.  De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik. 
14.  Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. 
15.  És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint. 
16.  Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. 
17.  Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; 
18.  Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen. Idézet:
hitből történő felnőttkori vízkeresztség 
Márk 8.42.  A ki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik. Róma 6.3. Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Idézet:
nyelveken szólás
 1.Kor.13. Azért a ki nyelveken szól, imádkozzék, hogy megmagyarázza.
39. Azért atyámfiai törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok. 
  40. Mindenek ékesen és jó renddel legyenek. Idézet:
vallásos tradícióvá merevedett
Csel 2,39 Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Idézet:
és nem személyes döntés nyomán
Jn 1,12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; Idézet:
 evangélikus és református irányzat.
Zsoltárok könyve 133. rész 
1.  Grádicsok éneke Dávidtól. 
Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! 2.  Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére; 
3.  Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké! 
Idézet:
Negatív fordulatot vett a zsidósághoz való viszony is.
Máté 1.
1. Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv.   2. Ábrahám nemzé Izsákot; Izsák nemzé Jákóbot; Jákób nemzé Júdát és testvéreit; 
  3. Júda nemzé Fárest és Zárát Támártól; Fáres nemzé Esromot; Esrom nemzé Arámot; 
  4. Arám nemzé Aminádábot; Aminádáb nemzé Naássont; Naásson nemzé Sálmónt; 
  5. Sálmón nemzé Boázt Ráhábtól; Boáz nemzé Obedet Ruthtól; Obed nemzé Isait; 
  6. Isai nemzé Dávid királyt; Dávid király nemzé Salamont az Uriás feleségétől; 
  7. Salamon nemzé Roboámot; Roboám nemzé Abiját; Abija nemzé Asát; 
  8. Asa nemzé Josafátot; Josafát nemzé Jórámot; Jórám nemzé Uzziást; 
  9. Uzziás nemzé Jóathámot; Joathám nemzé Ákházt; Ákház nemzé Ezékiást; 
  10. Ezékiás nemzé Manassét; Manassé nemzé Ámont; Ámon nemzé Jósiást; 
  11. Jósiás nemzé Jekoniást és testvéreit a babilóni fogságra vitelkor. 
  12. A babilóni fogságravitel után pedig Jekoniás nemzé Saláthielt; Saláthiel nemzé Zorobábelt; 
  13. Zorobábel nemzé Abiudot; Abiud nemzé Eliákimot; Eliákim nemzé Azort; 
  14. Azor nemzé Sádokot; Sádok nemzé Akimot; Akim nemzé Eliudot; 
  15. Eliud nemzé Eleázárt; Eleázár nemzé Matthánt; Matthán nemzé Jákóbot; 
  16. Jákób nemzé Józsefet, férjét Máriának, a kitől született Jézus, a ki Krisztusnak neveztetik. 
Idézet:
démonűzés gyakorlatával
Lukács 8.35.  
Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kiből az ördögök kimentek, 
felöltözve és eszénél, a Jézus lábainál; és megfélemlének. 
Márk 7. 
28.  Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból. 
29.  Erre monda néki: 
E beszédért, eredj el; az ördög kiment a te leányodból. Idézet:
természetfeletti vonatkozásaitól fosztották meg a protestánsokat.
Jn 15,26 Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. Mt 7,3 Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?