Ebben:


Ebben nem :

Köszönöm

Nem kérdés, hanem Jézus gondolata.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy!
Minden imádság így kezdődik.

Erre gondoltam a "kérdés" szóval.

Ilyenkor kicsit elbizonytalanodom, hogy kell-e az Urnak ilyen haszontalan szolga


Köszi

Kaptam, továbbküldöm Nektek.

Gabriel García Márquez egészségi okokból visszavonult
a nyilvánosságtól.
Búcsúlevelet küldött barátainak.

"Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak
egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de
meggondolnám azt,amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden
becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor
ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel,
egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.

A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az
öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek...
Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először
szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre..... megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga
lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen
átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek",
és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat,
de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem
fiatalnak. Lehet,hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, " sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért.
Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket.
Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire
fontosak neked."

Légy velem, Istenem! Bocsásd meg gyengeségemet.
Kísérje áldásod minden jó törekvésemet.
Munkámat, dolgomat add, hogy úgy végezzem,
amint tetszik Neked. Ne hagyj el Istenem!

(evengélikus ének)

Általában azt gondoljuk, hogy kézenfekvő dolog azt imádkozás. Az alábbi, elgondolkodtató írás felülvizsgálatra készteti ebbéli meggyőződésünket.

Adja Isten, hogy botránkozás helyett jól értsük és vonjuk le tanulságot belőle!



Nem mondom, hogy könnyű és szentimentális olvasmány ez a cikk, a gyenge idegzetűek és a botránkozásra hajlamosabbak nyugodtabban alszanak, ha kihagyják - aki viszont szembe mer nézni némi kritikával, talán többet épül belőle, mint egy imádságról elmondott, kenetteljes prédikációból!

Az imádság bűne

Az ima életünk hangja. Úgy élünk, ahogy imádkozunk. Nem azok a szavak vagy gondolatok számítanak, amivel az imádság kiszabott ideje alatt foglalkozunk, hanem szívünk állapota – vágyaink és cselekedeteink tükrében – az, amit Isten igazi imánknak tekint. (Andrew Murray)

Imádság közben mondtam régebben a legnagyobb hazugságokat. Azért, mert megtanítottak imádkozni.

Nincs nagyobb bűn annál, mint amikor a képébe hazudunk annak, akit a legjobban szeretünk. Nincs nagyobb bűn annál, mint amikor az őszintén dadogó ember szájába rágják, mit mondjon Istennek. A hazugságnak az a formája, amit az ember imádság címén megtanul, egész életére rátelepszik és megmérgezi azt. Az ilyen ember napról-napra elköveti az imádság bűnét.

Az imádság bűne az, amikor szánkkal hazudunk, és őszinte cselekedeteinkkel mondjuk ki azt, amit igazán gondolunk.. Imádkozzunk így: „Uram, fogd be a számat! Taníts meg beszélni Veled! Taníts élni !”

A keresztény emberek többsége élhetetlen. Élete bűzlik, pedig szájából virágok nőnek ki. És ezt (majdnem) mindenki látja. A „hitetlen” emberek többsége sajnálja őket.

A keresztény istentisztelet java része tömény hazugság. „Szívem Feléd ujjong örömtele” – éneklik ásító torokkal. Hazugság. Éneket csak akkor szabad énekelni, ha minden sorával azonosulsz! És ha valamelyik sor nem illik rá lelkiállapotodra, hagyd ki, illetve dúdolj helyette! De ne dalold azt, hogy „áldalak”, miközben arra gondolsz, hogy miből fogod kifestetni a lakásodat, vagy ha az előtted álló lány pulóverének mintáját nézegeted bambán.

Az imák többsége szemenszedett hazugság, vagy ha nem, akkor erkölcstelenség. Olyan, mintha az ember önmagát mutogatná az utcán.


Rossz érzés fog el, ha valaki egy tömeg előtt őszintén kiönti a lelkét Istennek. Mert az Isten-szerelem nagy titok. Mert az őszinte ima, amit nem őszinte légkörben mondanak el, és olyan emberek elé tárnak, akivel különben nem beszélnének őszintén, nagyon megalázó és lélektaposó.

Nincs megbotránkoztatóbb, mint egy vergődő ember imája azok között, akik már megtalálták a képmutatás útját, és nagyvonalúan, nagystílűen imádkoznak, tökéletesen megjátszva az alázatot és engedelmességet, pontosan a kellő számú és súlyosságú bűnt bevallva, és pontosan az igazi bűnöket elhallgatva.

Ne imádkozz mások előtt! Csak akkor, ha olyan közeli barátaid, testvéreid, hogy előttük szellemi értelemben is nyugodtan meztelenre vetkőzhetsz. Ha szégyened mutogatása nem árt az ő lelküknek, mert nem fognak kinevetni vagy undorodni tőled. Más embernek csak akkor mutassuk meg lelki fájdalmainkat, ha van nála orvosság rá!

Felnőtt embernek meztelenre vetkőzni, nyugodt szívvel, csak szerelmese és orvosa előtt lehet. Az én Szerelmesem és Orvosom Jézus Krisztus. Más személy előtt nem akarok kitárt szívvel imádkozni.

Másképpen pedig, mint kitárt szívvel, mi értelme az imádságnak? Hiszen akkor állandóan a közhely és a hazugság között táncolok. Az imádság bűne minden felesleges szó, amit Isten előtt kimondok.

Az egész egy nagy képtelenség. Valami nagy baj, valami nagy félreértés van az imádság körül.

Andrew Murray szerint nem az az imádság, amit szóval vagy gondolatban elmondok. Hanem szívem állapota, vágyaim és cselekedeteim.

Ha föl lehetne venni egy magnóra a gondolatoknak azt a zsibongását, ami reggeltől estig eltölt – az lenne az igazi ima. „Hmm, már nyolc óra van… föl kellene kelni… Jaj, Istenem… Kávét igyak vagy kakaót? Bérletet kéne venni, már elmúlt ötödike… A csodába, már megint leszakadt egy gombom! Na, hol is tartottam a Bibliában? Ááá, egykirályok… Illés… na előtte kimegyek a vécére…” Ugye, valahogy így kezdődne? Nem úgy, hogy mint daloló kakukkmadár, kipattanok az ágyból, osztán térdre, és hálazsoltárt zengni!

És Isten ezt az imádságot hallja. És ha ehhez képest a „hivatalosan” mondott ima másként hangzik, akkor az utóbbit elkönyveli a „már megint át akar verni a betyár, de csak saját magát csapja be” számlára.

Simone Weil azt mondja, ne imádkozz. Határozd el keményen, hogy te bizony nem fogsz imádkozni. Nem ám, egy szót sem. Csak élsz csendben Isten előtt. Őrá figyelsz és teszed a dolgodat. De nem mukkansz meg. Egy ideig bírod, aztán már nagyon nehéz lesz. Nem baj, tarts ki, ne imádkozz. Ne imádkozz egészen addig, amikor már nem bírod ki, hogy ne imádkozz. Amikor ugyanannyira szükséges és követelőző vágy benned, hogy imádkoznod kell, mint hogy lélegezned kell. És akkor imádkozz.

Próbáld meg visszatartani a lélegzetedet. Meddig sikerül? Milyen érzés?

Próbáld meg visszatartani az imádságot. Ha nem tör ki belőled a visszafojtott ima hatalmas erővel, zihálva, mint ahogy a levegőt beszívod egy-másfél perc lélegzet-visszatartás után, akkor nem ér semmit az imád. Akkor csak becsapod magad és másokat utánzol. Akkor az imádság bűnében vagy.

Túl sok a hangos imádság (legalábbis a protestáns vonalon), a gyerekes önmagamról csacsogás, szép szavak utánzása. Az egészből alig hallatszik ki valami csendes, értelmes, felnőtt szó. Csak egy-két sarokban eldugva vannak néma szentek, néma imádságok, néma könyörgések. Mint az a vak és félig süket néni, aki egy ablak nélküli szobában élt, akitől a saját fia ellopta a temetésre félretett pénzt, és aki úgy beszélt velem, hogy minden második mondatát Istenhez intézte. Állandóan vele beszélt hangosan és hangtalanul – ha lehajolt, ha felállt, ha föltette a teát, ha leszűrte a teát, elalvás előtt és ébredéskor. Őneki már az egész élete imádság volt, mert mindig Istennél voltak a gondolatai. Nem látott, alig hallott, nem volt már senkije, aki törődött volna vele, itt fájt neki, ott fájt… Csak Isten maradt.

Adja Isten, hogy ne a halál ajtaja előtt jussak el ide, hanem még felnőttkoromban. Az Istennel való állandó párbeszédhez. Aminek semmi köze a templomban elmondott (felmondott) imádságokhoz.
A lényeg: sosem bújni el Isten elől, még az imádságba sem.
Az a gondolat, amit Isten lát, mind imádság. Isten fényében akarom végiggondolni gondolataimat. És a számat keményen összeszorítom, és hallgatok, és nem imádkozom egészen addig, amíg ki nem buggyan rajta az imádság.
Hogy ne essem az imádság bűnébe.

(Faragó Gábor írása)

Érthető a mondanivaló, és igaza is van.

NOVEMBER 20.

Az imádkozás mindenekelőtt való

Intelek azért mindenekelõtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések és hálaadások.
(1 Tim 2, 1)

Az imádság a keresztyén életben kezdet, folytatás és vég. A lélek imádkozásban fejezi ki keresését; ott harcol, ott mutatkozik meg a hite, másként néma és halott lenne. Az imádság olyan nélkülözhetetlen a léleknek, mint testünknek a lélegzetvétel: Egyetlen lépést sem jutunk előre a megszentelődésben, Jézus követésében és a szenvedés útján - imádkozás nélkül. Első és legfontosabb az imádság. A Biblia ugyan nem az imádkozással kapcsolja össze üdvösségünket, hanem a hittel; sokan imádkoznak, akiknek szívében nincs élő hit Krisztusban. A farizeusok sokat és hosszan imádkoztak, közben pedig gyűlölték és megölték Jézust. Az ilyen imádkozásnak nincs értéke. „Ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom." - Az is igaz, hogy nincs élő hit, amely ne imádságban nyilvánulna meg, és nem lehet hitre jutni anélkül, hogy komolyan ne könyörögnénk Istenhez.

Isten gyermekei semmit sem tehetnek maguktól, mindent ajándékba kapnak. Teljesen arra vannak utalva, hogy minden ügyükben imádkozzanak. Földi dolgaikat sem intézhetik saját erejükből. A világ emberei megvannak imádkozás nélkül is, de Isten az Ő gyermekeinek külső dolgait nem viszi előre, ha nem néznek fel imádkozva Őrá. Különösen belső életünk van teljesen ráutalva a hitből való imádságra. Minden harc hiábavaló, ha nem azzal az erővel harcoljuk, amit az Úr ad s amit újra meg újra az imádság révén fogadunk el. Ha egy lelkiismeretbe vágó szót akarunk kimondani, ami betömi az ellenség száját, felemeli a leverteket és feltüzeli a lanyhákat, azt felülről kell kérnünk. Hány jóakaratú szó és intés pattan vissza a másik szívéről gyümölcstelenül és csak eltompítja azt! Miért? Mert nem imádkozó lélekből fakadt, hanem saját igyekezetből. Sok kegyes szó csak a fülünkig jut el, de egyetlen szó is nyílként hatol a másik lelkiismeretébe és balzsamként hat a szívére, ha felülről kikönyörögtük.

Az apostol azt akarja, hogy első dolgunk legyen az imádkozás. A reggel a nap legjobb időszaka, hadd legyen ez az Úré. Akkor még frissek vagyunk, este viszont nehezebben emelkedünk fel Istenhez. Amit reggel elmulasztunk, nehezen tudjuk behozni. Legyen az imádkozás mindennap az első, mielőtt bármit tennénk vagy mondanánk.



Carl Eichhorn: Isten műhelyében

Amikor valaki valóban imádkozni kezd

Íme, ő imádkozik ...
(Cselekedetek 9, 11)

Az Úr Jézus mondja ezt Saulról, miután a damaskusi úton rátalált és megragadta őt. Most imádkozik először életében. Hát azelőtt nem imádkozott Saul nagyon is sokat? Igen, imádkozott, de farizeusmódra. Imádkozott és közben dühtől tajtékozva támadt Isten igazi imádóira, akik Jézus nevében és lélekben imádkoztak. A példázatbeli farizeus imádsága, könyörgése önmagára irányult. Imádsága nem felfelé szállt, önmagára korlátozódott s alapjában véve önmagát imádta. Önbizalommal, önistenítéssel volt tele. Nem Istent kereste, hanem önmagát.

Pál most imádkozik elõször úgy, hogy az valóban imádság. Keresi az Istent, tusakodik azért, hogy életében érvényre jusson Krisztus. Az Úr megragadta őt, most ő is meg akarja ragadni Jézust. Óembere berzenkedik közben: „Ha Jézus tanítványa leszek, úgy néznek majd rám, mint aki bolond, mint aki nem tudja mit csinál. Ma üldözöm Jézus nevét, holnap vallom? A főpapok, a főtanács kegyeit játszom el, barátaim elfordulnak tőlem!" - Ezeket az önmagával kapcsolatos gondolatait győzte le imádságában. Éjjel-nappal kitartott és meghallgatásra talált. Szinte beleimádkozta magát Isten szívébe. Most már egészen az Úrra összpontosult az élete. Minden más kicsúszott a lába alól. Egyedül Istenre szorult. Csak Őreá van szüksége, nem nélkülözheti Őt tovább. Imádságával most a közelébe jut. Csak egy érzés uralkodik benne: Őutána és az Őbenne való élet után vágyódik. Most már belelát Isten atyai szívébe, imádsága eljut fülébe. És az Atya szívét öröm tölti el ennek az összetört embernek az imádságára: „Íme, ő imádkozik!" Végre eljutott vele Jézus idáig.

Attól fogva imádkozó ember Pál. Azelõtt halott volt az imádsága, mert ő maga is halott volt. Azelőtt sokra tartotta imádságait és dicsekedett velük, mint minden farizeus. Most már nem ő maga, hanem Jézus Lelke imádkozott benne. Jöttek közben órák, amikor gyengeségében nem is tudta, mit kérjen és hogyan kérjen. Ilyenkor sóhajtásszerű felfohászkodásaiban rábízta magát a Lélek vezetésére.

Ennyire megváltozhat valaki! Bárcsak rólunk is kiállítanák ezt a bizonyítványt odafent: „Íme, imádkozik!" És bárcsak ne azért imádkoznánk, hogy éppen csak imádkozzunk, hanem valóban és kizárólag Istent keresnénk imádságunkkal!

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

(A gép valami miatt nem tűri az átvett hosszú ő, ű bedtűket, valami idiotizmus lesz belőle. Ezért kellett visszajőve kiigazítani).

A titkon való imádkozás

Te pedig mikor imádkozol, menj be a belső szobádba, zárd be az ajtódat és imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van.
(Máté 6, 6)

Jézus szereti az elrejtettséget. A farizeusi kegyesség még imádkozásával is önmagát akarja fitogtatni az emberek előtt; pedig az imádságban csak Istennel van dolgunk. Milyen borzasztó, amikor valaki olyan szívesen hallgatja saját imáit és azt akarja, hogy mások is hallják azt. A színpadias imádkozás utálatos Isten előtt, éppen úgy a „díszimádság" is, amelynél az embernek az a benyomása, hogy nem Istennek, hanem a jelenlevőknek szól.

Jézus nem veti el a közös és nyilvános imádkozást, de imaéletünk súlypontja az egyéni imádkozás (belső csendességben), különben csupán színészkedés az imádságunk. „Menj be a belső szobádba", azaz keresd a magányt, külsőleg is különülj el, hogy mennyei Atyáddal egészen egyedül légy. Az Ő szent jelenlétében maradj csendben, míg betölt a Lelke és az imádat szavai tolulnak ajkadra. - „Zárd be az ajtót" - biztosítsd, hogy semmi ne zavarjon. Egész sereg olyan ellenséges gondolat van, ami akadállyá lehet: a hétköznapok, a munka, a gondok, a világ, értelmed; az éned a maga emberi és nem isteni vágyaival. Mennyi minden hathat gátlóan az imádkozásra! Zárd be az ajtódat: emeld fel szívedet Istenhez, zárkózz el a zavarók elől. - Van-e rejtett helyed az imádkozásra? A magányos imádság nélkülözhetetlen. Itt nyerjük a legmélyebb és legnagyszerûbb megtapasztalásokat. Itt nemcsak a lélek beszél Istennel, hanem Isten is a lélekkel. Itt tudja kijelenteni csodálatos igazságait üdvösségünket illetően. Itt gyűjt a lélek „forrásvizet" (Zsolt 87, 7); különben a hívő ember olyan, mint a kiszáradt kút, kiürül és kegyes fecsegővé válik.

A titkon való imádságot Isten nyíltan jutalmazza. Sok olyan imádkozó hívő kap majd jutalmat odafent, aki itt nem játszott nyilvános szerepet Isten országa munkájában. Sok evangélizáció és ébredés nem az igehirdetők, hanem a rejtett imádkozók munkájának eredménye. Isten már itt láthatóan és megfoghatóan jutalmazza a rejtett imádságban való hűséget. Aki sokat tartózkodik csendben az Úr előtt, az áldott ember. Fellépése határozott lesz, járása biztos, munkája sikeres. Érezhető rajta a mennyei szentség illata. Minél kevésbé akarnak tündökölni az emberek előtt, annál inkább ragyognak. Aki sokat imádkozik titkon, az erőt kap arra, hogy nyilvánosan is imádkozzék. Így jutalmaz Isten.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

(A megjegyzés ua., mint fenntebb)

Ne ismételgess imádságodban!

Ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok. Ezek azt gondolják, hogy az ő bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.
(Máté 6, 7)

Az imádkozásban való bőbeszédűség vagy szószaporítás mélyen megrögzött pogány szokás. Nemcsak az ima lélektelen mondogatására utal ez, hanem arra, hogy mindig ugyanazokat a szavakat ismétlik. Azt gondolják, hogy három Miatyánkkal többet érnek el Istennél, mint eggyel. Ez pogány babonaság. Baál papjai is azt kiáltozták órákon át: „Baál, hallgass meg minket!" Illés imádsága viszont rövid, tömör, de nagy hatású volt. Mindig az élő Isten előtt állt, szívét felemelte hozzá mielőtt egy szót is szólt volna. „Isten az égben van, te pedig a földön, azért a te beszéded kevés legyen" (Préd 5, 2). Méltatlanul bánunk Istennel, ha mindig ugyanazt mondogatjuk, úgy kiáltozunk, mintha nagyothallana. Ő tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle. Akarja ugyan, hogy kérjük és mondjuk el neki, mire van szükségünk, de az olyan imádság, amely mindig ugyanazokat a szavakat ismétli, nem tetszik neki.

Viselkedjünk méltó tisztelettel a leghatalmasabb Úrral szemben. Ne akarjunk erőszakoskodni vele, ne támadjunk imádságunkkal! A folytonos „Uram" vagy „Megváltóm" mondogatása is visszaélés szent nevével. Minden okunk megvan rá, hogy megalázkodjunk imádságainkkal elkövetett bűneink miatt. Persze ebből nem következik az, hogy a legrövidebb imádság a legjobb. Jézus maga is órákon, sőt éjszakákon át imádkozott. De az Ő imádsága Isten jelenlétében való csendes elmélyülés, imádatteljes várakozás volt és nem semmitmondó szószaporítás, ami üresen kong, nincs benne mélység és élet. Vannak imádságok, amelyekkel Istent ki akarják oktatni, mintha Ő nem ismerné nyomorúságainkat és a segítés módját. Ő tudja, mire van szükségünk. - A hamis imádságok is sértik Isten fülét. Különösen nyilvános imádságoknál fennáll az a veszély, hogy dicsérő szavak, könyörgések hangzanak el, de a szív kegyelemért kiált a saját maga számára, mert megbocsátatlan bűnök terhelik a lelkiismeretet. Sokszor a magasztalás helyett azt kellene mondanunk: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" - Az Istennek tetsző igazi imádság felülről kapott ajándék. Magunktól nem is tudunk helyesen imádkozni. Ezért beszél az Ige az „imádság Lelkéről", mint az imádkozás nélkülözhetetlen előfeltételéről. Uram, taníts minket imádkozni!

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

(A megjegyzés itt annyi, hogy egy kitételére a mai napon - nov.27 - lejjebb visszatérek).

A mai ref. Igeolvasó kalauz szerint Péter első levelében az imádkozásról is szó volt és azt olvastam, hogy akadályba ütköznek az imáim, ha a feleségemmel nem úgy viselkedem, ahogyan ezt Isten elvárja...

"És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba."

A Jézus nevében való imádkozás

Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
(János 16, 23)

Általános keresztyén gyakorlat az imádkozás, mégis ritka az igazi imádság. Az a döntő, hogy milyen a viszonyunk Istenhez. A gyermek és a barát másképpen kér, mint a napszámos és a szolga; a bűnbánó vámszedő megint másképpen, mint az önigazult farizeus. Az igazi imádság Jézus nevében történik. Aki az Ő nevében kér, az már befogadta Őt és egyedül benne bízik. Ennek ellentéte a magunk nevében mondott imádság, amikor valaki önigazsága tudatában, kérkedve járul Isten elé.lmádságával hidat akar verni az égbe, de közben annál biztosabban halad a pusztulás felé. Amikor Péter el tudta mondani: „Eredj el tőlem Uram, mert én bűnös ember vagyok" - akkor kezdett helyesen imádkozni. Csak ha feladja az ember önmagát és Jézusnak kiszolgáltatja énjét, egyedül Megváltójában bízik, akkor lesz az imádsága kedves Isten előtt, akkor kér Jézus nevében.

Jézus nevében imádkozni azt jelenti: Jézus imádkozik bennem. Ez csak akkor lehetséges, ha Jézus az Ő Lelkét adja. Ha a Fiú Lelke bennünk van, akkor kiálthatunk: „Abba!" azaz „Atyám!", mint ahogyan Jézus kiáltott Istenhez. A Szentlélek által eggyé leszünk Krisztussal, és így Őbenne lépünk Isten elé. - Jézus nevében imádkozni azt jelenti, hogy úgy imádkozunk, mint Ő imádkozott. Olyan bizalommal, bizonyossággal és kétségektől szabadon, mint Jézus tette földi napjaiban. A kételkedések mindig olyan szívből jönnek, amely még Isten és a világ között ide-oda ingadozik. Minél határozottabbak leszünk, annál bizakodóbban tudunk imádkozni. „Ha tudjuk, hogy meghallgat minket, akármit kérünk, tudjuk, hogy már teljesítette kéréseinket, amelyekkel hozzá fordultunk" - mondja János apostol (1 Jn 5, 15).

Végül Jézus nevében imádkozni azt jelenti, hogy nem annyira magunkért, hanem inkább másokért és mindenekelőtt Isten országa nagy ügyéért állunk elébe. Ez a papi imádság; az olyan ember imádsága, akinek akarata eggyé vált Isten akaratával. Ezekre vonatkozik Jézus szava: „Kérjetek, amit csak akartok és meglesz az nektek." Semmi mást nem akarnak kérni, mint amit Isten akar. Jézus nevében az Atyához imádkozunk, s ez más, mint amikor Jézus nevét hívjuk segítségül a bűn és a szorongatott lelkiismeret nyomorúságában, vagy egyéb személyes nehézségünkben.



Carl Eichhorn: Isten műhelyében

(Megj.: én is elkövettem korábban egy gondolatsort a
Jézus névében való imádkozásról. Ha kíváncsi rá valaki, elő próbálom kotorni a tárhelyről..)

(Megjegyzés 2: itt is volt még javítani való. )

Megszólítás az imádságban

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!
(Máté 6, 9)

Jézus mintaimádságként ajándékozta nekünk a Miatyánkot. De nem azért, hogy csak gépiesen utánamondjuk. Nem forma az, amihez oda akarja kötni tanítványait; lényege nem az ismételgetésben van, hanem abban, hogy magunkévá tesszük tanításait. Mennyire visszaélnek ezzel a csodálatos imádsággal, mintha varázsszöveg volna! Miért? Mert mindenki ismeri ugyan, de kevesen értik meg. A megszólítás arra tanít, hogy ne kéréssel kezdjünk mindjárt. Elsősorban Isten jelenlétébe kell kerüljünk általa; úgy lássuk Őt, amilyen a valóságban. Ne álljunk oda, mint országúti vándorok, poros csizmával a király elé. Dávid többször hosszabb ideig hallgatagon ült az Úr előtt, mielőtt hangosan megszólalt volna. „A beszéd az ideigvalóság ajándéka, a hallgatás az örökkévalóság felé mutat" - mondta egyszer valaki. Atyának nevezhetem Őt, többé nem mint homályos kép áll előttem, arcát Jézusban leleplezte, belelátok a szívébe.

Ez a megszólítás lelkiismeretedet fontos kérdések elé állítja: Eltűnt-e már a közted és Isten között levő válaszfal? Megkegyelmezett gyermeke vagy-e? Odavittél-e minden bűnt, ami ismét közéd és Isten közé furakodott, hogy elválasszon tőle? Megtisztultál-e újra Jézus vérében? Gyermeki engedelmességben jársz-e? Atyának nevezed Őt, de engeded, hogy megfegyelmezzen? Isten Lelke vezet-e dolgaidban? Földhözragadt gondolkodásoddal, világszereteteddel nem állsz-e szemben vele? (Róma 8, 7; Jak 4, 4). De az „Atya" név bátorítás is a csüggedő, kishitű gyermekeinek. Megváltójukra való tekintettel minden hiányosságuk és bűnük ellenére bátran állhatnak Isten elé. (TILTAKOZOM!!! - figyelő).

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben" - ez Isten fenséges voltát fejezi ki. Mindenütt jelen van, mindent tud és mindenre van hatalma (Zsolt 33, 13; 115, 3). Nála semmi sem lehetetlen. A világmindenséget kormányzó Isten ne tudna vezetni és irányítani téged legkisebb dolgaidbán is? Aki minden teremtményt megtart, csak téged ne tudna átsegíteni a veszélyeken? A legnagyobbnak tartsd Őt, és nagy dolgokat várj tőle! Ami gyermekeinek üdvösségére van, azt Ő meg akarja adni, mert Atyjuk, és meg tudja adni, mert a mennyben van. A magasságos Istenre gondolva szent tisztelet és félelem kell hogy ébredjen szívünkben. Az igazi imádkozóban együtt van mindkettő: bensőséges szeretet és mély istenfélelem.


Carl Eichhorn: Isten műhelyében

(Megj.: ua., mint fent. Tiltakozásomra visszatérek).

A szüntelen imádkozás

Szüntelen imádkozzatok!
(1 Thess 5, 17)

Istennel egy állandó kapcsolatra van lehetõségünk az imádkozás révén; amikor nemcsak szavakkal imádkozunk, de bensõnk állandóan õfelé irányul. „Régebben - írja Tersteegen - az imádkozáshoz mindig helyet, idõt és magányt kértem. Most bárhol vagyok, szüntelen imádkozom, hiszen mindenhol vele vagyok."

A keresztyén ember mindent, ami éri, imádsággá formál. Minden nehéz feladat, helyzet, tanácstalanság, baj, szenvedés, terhek az Úr elé kényszerítik õt. Van olyan imádkozás, amikor elfordulva minden mástól, bizonyos idõt csak ezzel töltünk el. De ennél fontosabb, hogy egész lényünk, minden cselekedetünk legyen áthatva imádsággal. Mit használ, ha van valamiféle gyér imádkozó életünk, de hétköznapjaink széles folyama mellette folyik el? „Nem imádkozhatok egész nap, nincs rá idõm" - mondogatják. Aki így beszél, azt bizonyítja, hogy még nem ismerte meg az igazi imádság titkát. Hát csak szavakkal lehet imádkozni? Amikor feltekintünk az Úrra, titkon felsóhajtunk, felé óhajtozunk, az is lehet imádság. Aki mindig az Úrtól függ és semmit sem tesz nélküle, aki minden cselekedetével istentiszteletet végez és mindent az Õ dicsõségére tesz, a legkisebb dolgot is: evést, ivást vagy bármi mást, az szüntelen imádkozik. Az ilyennek az imádkozás nem olyan dolog, amit le kell bonyolítani, nem napszámos munka, nem szokás dolga, és nem is kötelesség, aminek eleget kell tenni és aztán örül az ember, ha elintézte. Isten embereinek az imádság szívügyük, belsõ szükségletük. Egyszerûen nem tudnak imádkozás nélkül élni. Idõt szánnak rá, felkelnek korábban és ha az imádság Lelke hajtja õket, napközben is van rá idejük. Sokkal többet beszélünk, fecsegünk emberekkel, mint szükséges és hasznos. Ha ehelyett visszavonulnánk imádkozni, megerõsödnénk és lelkileg megújulva térnénk vissza közéjük.

Az imádkozó ember csendes, és hallgatag. Aki sokat beszél Istennel, takarékoskodik a szavakkal és így súlya van annak, amit mond. Az ilyen embernek rendezett belsõ élete van. Aki elmulasztja az imádságot, az csapongó, felszínes ember lesz. Csak az imádkozó embernek van igazi belsõ élete. Aki nem megy be Isten szentélyébe, az belebonyolódik a külsõségekbe, kíváncsiskodik, mindenfelé nézeget, hallgatózik. Az imádkozó emberben mélység van és egész élete egyetlen középpont körül forog.


Carl Eichhorn: Isten műhelyében