Kedves Figyelő!
Mondod:
A Biblia igazának radikális képviseletét hirdetem.
Én meg:
ezt nem vitatom el, de látni kell, hogy a Biblia igazáról neked is csak töredékes tudásod van, mint bárki másnak. Amikor akár egy-egy konkrét igehely kapcsán annyiféle értelmezési lehetőség kínálkozik (itt a fórumon is láthatjuk ennek példáját számtalanszor), és mindre vannak párhuzamos igehelyek, nekem az is meg szokott fordulni a fejemben, hogy vajon nem én vagyok-e a hamis tanító. Ha a saját életedet nézed: honnan hova jutottál, akkor felvetődhet benned, hogy talán még messzebb is eljuthatsz. Lehet, hogy holnap már azt fogod gondolni, amit ma még nem gondoltál. Egyszer hallottam valakitől egy jó mondatot a tudomány relativitásának illusztrálására: „tegnap még azt hittük, de ma már tudjuk...” Valami ilyesmire gondolok, amikor a tudásunk töredékességét emlegetem.
Mondod:
Az pedig fogalomzavar nálad, hogy mit jelent görögnek göröggé lenni.
Kérdem:
Mit jelent?
Mondod:
(A prostituáltak közti bizonyságtételhez nem kell szajhává lenni!)
Mondom:
De! Abban a mélyebb értelemben, hogy nem látunk lényegi különbséget a másik és a magunk bűnössége között. Mindaddig csak a farizeus szerepét játszhatjuk el a jól ismert történetből.
Mondod:
Az Úr Jézust is veszélyeztette az a lehetőség, hogy „Egyszemélyes templommá” növi ki magát. Amikor elmondta a kemény beszédét, (vö. Jn 6,48skk) sokan elhagyták, sőt úgy tűnt, talán a tizenkettő is ezt teszi. Mégsem vett vissza mondandója radikalizmusából. A Golgotán be is következett az abszolút egyedüllét.
Mondom:
A kemény beszédnek is helye és szerepe van. És helye van a szelídségnek és irgalomnak is. Erre is számtalan példát adott Jézus. Az egyik nem lehet meg a másik nélkül a mi életünkben sem.
Mondod:
A langyosságnak kellemes vesszőparipája a „Krisztusi elfogadás”.
Mondom:
Ne félj, ha az az elfogadás krisztusi, nincs hiba benne.
Mondod:
A Szentírás tele van döntési felszólítással; „elődbe adtam a jót és a gonoszt” „Nem szolgálhattok két úrnak, térjetek meg!” stb. Igen, Jézus azért jött, hogy elmondja, megmutassa a bűnös embernek a szabadulás lehetőségét, útját, felkínálja megváltói kegyelmét. De azután már az Ő oldalán kell állni és szolgálni. Nem lehet egy életen át „félúton lenni”, átmeneti állapotban a bűn és a kegyelem közt. Aki az összes, Istentől kapott információ birtokában tévtanokat kreál, azt Krisztus nem tolerálja, azt nem fogadja be – különben skizofréniát gyakorolna.
Mondom:
Igen, az Ő oldalán kell állni és szolgálni. Odamenni hozzá minden nap, megkérdezni tőle, hogy jó-e így, ahogy gondolom, vagy esetleg másképp szeretnéd te, Uram. Nem betéve tudni, hogy mi a jó, és nem a törvényekhez, és nem a megszokáshoz menni vissza. Mert lehet, hogy tegnap még jó volt úgy, ahogy csináltam, de ma már nem, mert máshol vagyok, máskor vagyok, mással beszélek. Én nem mondom, hogy ezt már elértem volna, de ide, erre a szabadságra törekszem.
Ha Jézust tekintem megigazulásom és megszentelődésem alapjának, akiről tudom, hogy tegnap és ma és mindörökké ugyanaz, ha tudom, hogy egyszeri áldozatával minden bűnömért tökéletesen eleget tett, és meg fog őrizni az ő napjára, ha tudom, hogy bármikor jöhetek hozzá, mert ő ezt alig várja, nem tudom, mitől kellene félni, miért kell a törvénnyel riogatni, és miért kell testben befejezni, amit Lélekben kezdtem el.
Mondod:
Az ökumenénak semmi értelme. Önbecsapás, kirakatpolitika. Még a protestánsok bratyizása csak-csak (bár itt is eszembe jut; egy feleség mennyire tolerálná, hogy férje, aki áldott, jó ember, őt boldoggá teszi – hivatásának érzi, szolgálatának tartja, hogy a hozzá ragaszkodó 3-4 özvegyasszonyt is alkalmilag boldoggá tegye..?), noha ott is vannak hitvallási ütköző pontok. Gondoljunk a bemerítés kontra csecsemőkeresztség vagy a szabad akarat kontra predestináció kérdésére. Azt szokták volt mondani: NE TEKINTSÜNK A KÜLÖNBSÉGEKRE, CSAK AZT KERESSÜK, AMI ÖSSZEKÖT. Végül oda lyukadunk ki, nem marad más, mint a csupasz hit, annak is a csökevényes formája, ami nem több, mint Isten létének elismerése. Erre viszont az ördögök is képesek. (Újabb ökumenikus résztvevő!!)
Erre részben az első bekezdésben válaszoltam. Másrészt még a korábbi beírásomban elmondtam, hogyan gondolkodom az ökumenéről.
Szeretettel:
n.
|