Forradalmár
Itt jár közöttünk. Áldott, szende lélek. Nagyon szelíd. Krisztus-szakálla rojtos gubancba lóg. Véres, meleg szívét künn a kabátján hordja, láthatólag, mint futtatáson lóverseny-jegyet. Fáj néki ez a "szörnyű Ázsia", e "drága ország", melyet tönkretesznek s nem engedik, hogy ő tehesse tönkre. Ifjúkorában elvett egy csunya, kicsiny leányt s egy szép nagy bankbetétet. Azóta ez kitartja s ő egészen "eszméinek élhet". De mégse boldog. A termetét kissé rövidre szabták, orrát piszére, szűkre homlokát. Egyenlőséget kíván mindenütt, egy nagy fölosztást, abban a reményben, hogy néki is jut ekkor egy derék, délceg gerinc, egy főúri sasorr, s az agy-tőkésektől egy kis velőcske. A célja nem kisebb és nem nagyobb, mint: az Emberiséget megváltani. Csak ezt imádja. Mit neki család, mit gyermek és mit árva asszonya, olyan goromba véle, mint a pokróc s az anyja is padlásszobába kuksol, míg ő utazgat és habot zabál. Az Emberiség szent barátja ő. Ha hallja, hogy egy konferencián az Emberiség tyúkszemére hágtak, vagy egy kicsit náthás, szívére gyászt köt s nem bír aludni, olyan izgatott. Úgy látszik, ők ketten megértik egymást. Az Emberiség végtelen szerény, nem nyit be hozzá, nem kér tőle pénzt, cipőt, meleg ruhát, mint Péter és Pál, s így véle ő békésen éldegél. Örök szerelme nem is fogy soha. A koldusoknak, kik feléje nyújtják sovány kezük, sosem ad alamizsnát, de mindegyikkel szívesen kezet fog, mint ember az emberrel. Ez az elve. És közbe készül a leszámolásra. Mikor vasárnap lengenek a burzsuj erdők s virulnak a burzsuj virágok és hektikás, kis dijnokok söröznek és nénikék, nyugdíjas özvegyek, akik egész héten padlót suroltak, kávéjukat kevergetik s fiucskák és kisleányok ünnepi ruhában sóskifliket rágcsálnak és az úton léggömböket eregetnek kacagva, ő zordonan szemléli dőzsölésük és a barátját meglökve így szól: "Itt vér fog folyni nemsokára, vér". Mert amikép ábrándozol te arról, hogy egykor a saját szőlődben ülsz, vagy olvasol egy csöndes este, ő úgy játszik magában vérrel, lámpavassal, parasztkaszákkal, rémekkel, halálos társasjátékot és feketelistát vezet, amelybe mindenkit beír, hullát szagol és csöndesen akasztat. Nem gyűlöletből, ám, "történeti szükségességből." Közveszélyes őrült. Nem önveszélyes. Hisz magának ő sohasem árt. Ez minden érdeme. Máskép vele a fene se törődik és ez dühíti egyre jobban. Egyszer volt boldog. A korzón utánament szelíden egy angyali detektív, mint ápoló a mániás után, hogy egy kicsit vigyázzon életére, hogy meg ne üsse oktalan fejét. Ekkor kitört, tombolva hátrafordult, botrányt csapott és Isten, emberek előtt a művelt és szabad világhoz, a csillagokhoz föllebezve vérben forgó szemekkel és tág orrlikakkal ekkép kiáltott: "Ez reakció!"
Kosztolányi Dezső
|