tulip írta:
Az nyilván nem a te felelősséged, hogy milyen véleményeknek adnak itt helyt és milyen formában.
Nyilván nem az én dolgom, ezért is mondtam….
Ha nekem itt a moderátori hierarchiából valaki szól, hogy eddig és ne tovább. Akkor abban a témában igyekszem tartani magam. Ha mégsem menne, nem lepődők meg azon, ha moderál, töröl, vagy akár más szankciókat alkalmaz.
Szankciók helyett – mint már említettem egyszer-kétszer – jobban preferálnám, ha időnként tennének egy-egy utalást a református álláspontra. Idézet:
Számomra komoly zavarótényező, hogy egy idetévedő számára nem derül ki, hogy mi a református álláspont,
Miért ne derülne ki?
Mert túl sok ellenérdekelt.Elmondjuk mind, a nézetünket… (A megengedett kereteken belül) Pl. Én azt mondom, hogy nem látom Jézus = Isten. Mire elhangzik pár embertől, hogy szerintük meg igen.
Ergo, a Református nézőpont nagyon is felszínre kerül.
Csakhogy az, hogy Jézus Isten nem egy nézet, hanem az Igazság része.Idézet:
a sorokban meg a fórumozók, s mondjuk az első fórumozó a hitvallásaink lennének, s ezt kitöltenénk elég érdekes eredményt kapnánk. Ez természetesen megint nem a te asztalod.
Nagyon sok esetben az embereket a pillanatnyi érzelmi, és gondolati hangulatuk befolyásolnak. Szerintem nagyon jól egységben vannak itt páran. Amit én tisztelettel tudomásul is veszek.
Alkalmi szövetségeket láthatsz. S igen vannak akik szinte minden vitapontban azonos oldalon állnak. Baj mint már mondtam ott van, hogy ezek a klikkek gyakran a hitvallásainkat tagadják, ráadásul moderátori passzív és aktív helyesléssel. Ez a rovat se kivétel. Lásd a Mihály=Jézus dolgot. Tehát nem hogy legalább a beszélgetésbe beszúrnák, hogy mi a református álláspont, gyakran maguk a moderátorok szólnak hozzá vele ellenkező véleménnyel. Idézet:
A párbeszéd alapja minimális dolgokban való előzetes megegyezés.
Van olyan bőven; Hiszitek, hogy Jézus az út, a megváltás, és a felkent.
Nos én is. Tehát a minimális alapok megvannak…
Egy felszínes csevegéshez ez elég. Szerintem Jézus többet ér(demel). Mert ha Jézus nem Isten, akkor képtelen lett volna Isten helyettünk ránk özönlő haragját elhordozni. Az ember, mikor keres, akkor lehet olyan fázisa, hogy a nagy tanítók közül Jézus vonzza a legjobban. De ezen túl kell lépni. Amíg valakiben nem tudatosul, hogy Jézus több, mint egy tanító, sőt több mint a Mester, hogy Jézusnak van hatalma az élet felett, sőt az örök élet felett, s hogy ez csak Isten jogosítványa, addig beszélhet itt arról, hogy hiszi, hogy Jézus út, megváltás, felkent, mert nem érti. Aki úgy bízik Jézusban, mint emberben arra Jer17,5 áll, aki pedig úgy, hogy Isten, arra Jer17,7. Örök kárhozat kontra örök élet. Ennyit a minimális alapokról. Idézet:
Sok jel mutat azonban arra, hogy gyakoriak a félreértések, belemagyarázások, egymás melletti elbeszélések.
Félreértések mindig előadódnak. A Belemagyarázás pedig nézőpont kérdése.
Én nem mondom magamról; ’itt az igazság’ azt mondom; ahogy én hiszem, látom, gondolom. Amit pedig az írásokra építek. Akárcsak Te, és a többiek.
1Kor2 megadja, hogy ki képes valóban az Írásokra építeni. Az ilyen ember jobban képes az Írásra építeni, mint a héber és ógörög nyelvtudományok akadémikusa. Ha csak véleményeket nézünk a legtöbb hívő labdába se rúghatna. Mégis a többi hívő a Szentlélek által felismeri az Igazságot. A te érdeked is lenne hát, hogy egy sokkal határozottabb fellépést láss, az Igazság mellett. Nem ellened, hanem érted.Elbeszélés… látszólagos terelés adódik, ha van félreértés. És van, más okból is…
A fő ok a felületesség. Rohanó világ. Sztereotípiákra való válaszok.Idézet:
Ami megint nem segíti a református nézőpont felmutatását. Minél kisebb az eredetileg elfogadott alap, annál felszínesebben lehet párbeszédről beszélni.
Minden felvetett, érintett téma, ahogy előbb is mondtam segíti a R. nézet felmutatását, és alkalom az állásfoglalásra.
Csakhogy a Lélek nem állásfoglalásokat vár tőlünk, hanem egyértelmű kiállást a megismert Igazságért. Elsősorban a te érdekedben, hiszen neked lenne szükséged erőteljes példára, ami hatni tudna rád.Idézet:
Te egy példát mutatsz arra, hogy szinte bármilyen nézetet lehet logikai alapon védelmezni. Ez megint azon múlik, hogy az elfogadott alap elég szűk
Igen talán valóban szűk látókörű vagyok, és tapogatozok… :)
És ha felteszem a kérdést, hogy Te, Ti láttok? Melyik látó mutatja meg nekem az utat?
Viszont hozzá teszem; Nem óhajtok megvédeni semmit, se Személyt, se szellemit.
Igen ez egy ismert taktika. Egy védekezési taktika, a megközelíthetetlenség páncélja. Én látok. Homályosan, tükör által de látok. Az Igét kellene megtagadnod, ha vaknak vallanám magam. Ismét 1Kor2. Az út számodra is az, ha átgondolod a dolgot abból kiindulva, hogy Jézus az ÚR Isten. Ha jól tudom JT-k nem tudnak mit kezdeni a bűnnel, örök kárhozattal, szóval van mit átgondolnod. Persze mi csak útjelzők lehetünk. Az útjelzőkön csak a Szentlélek képes helyesen vezetni téged is. Idézet:
Ehhez járul hozzá, hogy nincs igény a fogalmak pontosítására, hogy mondjuk mi a különbség Isten és isteni között.
Pedig én folyamatosan azon vagyok a fogalmakat, amiket megértettem, érthetően eltudjam mondani; valamint igyekszem azon lenni, hogy mások is eltudják mondani és én meg is értsem. Pedig a magyar nyelv olyan jól Kifejezi, Isten, isteni, fogalmat…
Az Isten szó így hozzávéve persze a Biblia korlátjait így már rendben van. (Mert amúgy nyilván sokan – e körön kívül - csak a politeizmusból a zéróteizmusba való átmenet utolsó előtti monoteista vallás „istenét” értik alatta.) De mit kezdjünk az isteni szóval? Isteni Cézár, isteni Augustus, isteni Tiberius, isteni Néró... Jézus ezekkel lenne egy sorban? Esetleg Ő isteni kegyelmével a dalai lámával? Avagy az isteni Maradona? Avagy Ben Húrral, amikor Pilátus ez idő szerint te vagy az isten, engedd meg, hogy imádjunk megszólítással megkoszorúzza?Idézet:
Pedig amíg például ez nincs tisztázva, addig azt se tudjuk, hogy pontosan mit képviselsz.
Pedig ezen kítérőket, amiben most is vagyunk… folyamatosan azon vagyok, hogy témakörszerűen eltudjam mondani…
Amikor arról lenne szó, hogy JT-t képviseled, akkor kihangsúlyozod, hogy nem vagy beavatva. Erre is mondom, hogy nem tudni mit is képviselsz. Persze ez is lehet a védelmi taktika része.Idézet:
Valójában azonban Krisztus az aki a Szentlélek által meggyőzte.
Nem kételkedem, hogy van, akit elhív. Hozzám ez idáig a sorokból kilátszó üzenetekben szólt.
Jézus nem egy esetben használta a logikát, és a logikus érvelést. (Luk 4:22) utal erre.
Ján 7:3245, 46. Nem volt semmi amin rajtakaphatták volna, és így nem is tudták előállítani..
És ezt meg is tanította. Csel 4:13. Világosan beszélt az egyszerű emberekhez, és Tanítványai sem tértek el. Gondoljunk bele a hegyi beszédbe. Mat 5:3-7:27. (bár manapság az van fordítva, hogy a lelki szegények, kvázi, mint szellemi fogyatékos.) Valójában nagyon egyszerűen fogalmazta meg. Boldogok, akik felismerik szellemi szükségleteiket, ’szegények’ mert vágynak a hiány pótlására. Ami pedig oda vezet, hogy elnyerik a mennyek országát.
Jézus a világos, rövid kifejezések gyakori használatával egyszerű, de sokatmondó kijelentéseket tett. Ezáltal egy olyan korban, amikor még nem létezett könyvnyomtatás, kitörölhetetlenül belevéste üzenetét hallgatóinak az elméjébe és a szívébe.
„Senki sem szolgálhat rabszolgaként két úrnak . . . Nem szolgálhattok rabszolgaként Istennek is, és a Gazdagságnak is.” „Ne ítéljetek többé, hogy ne ítéltessetek.” „Gyümölcseikről fogjátok felismerni ezeket az embereket.” „Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, a betegségben szenvedőknek viszont igen.” „Mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el.” „Fizessétek vissza a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené.” „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”
Jézus gyakran tett fel kérdéseket, még olyankor is amikor időt takaríthatott volna meg azzal, hogy egyszerűen közli a mondanivalóját.
Bennem pedig felmerül a kérdés. Miért. Olykor ellenfelei indítékát fedte fel, vagy szótlanságra maradtak… Sokszor azonban azért szánd időt a kérdezésre, hogy valamilyen igazságot közöljön, arra biztassa a többieket, hogy mondják el, mit éreznek, valamint hogy gondolkodásra ösztönözze a tanítványait.
amikor az adószedők megkérdezték Pétertől, hogy megfizeti-e Jézus a templomi adót. Péter, aki olykor lobbanékony volt, így felelt nekik: „igen.” Nem sokkal ezután Jézus így érvelt Péternek: „Mit gondolsz, Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy fejadót? A fiaiktól vagy az idegenektől?” Amikor azt mondta: „az idegenektől”, Jézus így szólt hozzá: „Akkor hát a fiak szabadok az adótól” (Máté 17:24–27). Péternek egyértelmű kellett hogy legyen, hogy mit akar vele megértetni Jézus ezekkel a kérdésekkel.
Jézus idejében az uralkodók családtagjai fel voltak mentve az adófizetés alól. Így Jézust, a templomban imádott égi Király egyetlen-nemzett Fiát nem kötelezhették volna az adó megfizetésére. Figyeljük meg, hogy Jézus nem azt a megoldást választotta, hogy egyszerűen megmondja Péternek a helyes választ, hanem kérdésekkel ügyesen, mégis finoman rávezette Pétert a helyes következtetésre. Talán azt is megértette vele, hogy máskor gondolkodjon, mielőtt mond valamit.
Csakhogy az ige nem az uralkodó családtagjait érti a „fiaik” alatt, hanem az uralkodó nemzetet. Ez a vele ellentétbe állított „idegenek” szóból derül ki. Itt nem egy arisztokratarétegről van szó, akivel szemben a többiek adóznak. A JT kiadványok tele vannak ilyen baklövésekkel.http://www.refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=20
Én pedig azt tanulom meg a sok-sok példából, történetből, hogy a logikát mint olyan nem hagyhatom ki, azaz figyelmen kívül.
A dolog mindig azon múlik, hogy kapunk-e kegyelmet az alapokat logikusnak látni. Ha ugyanis nagyon szigorúan vesszük a logikát, akkor az alapokról alig jutunk tovább. A számelméletben a kommutatív tulajdonság (összeadásra, szorzásra) ilyen módon vagy 200 oldal. Ha ennél kevésbé vagyunk szigorúak már kockáztatunk, de a tapasztal szerint megéri. Ha mondjuk a teológiai alap rossz, akkor az ember aki ezt elfogadta kegyelem nélkül örökre ennek a téves alapnak a rabja lehet. Egy református lelkész honlapján olvastam – igaz angolul idézte – az élet túl rövid, hogy hamis teológiára pazaroljuk. Persze mint mondtam csak a kegyelem képes átlendíteni a Jézus az Emberről, a Jézus az Isten és az Ember alapállásra. Nekünk akik ezt hisszük egyszerűen természetes, s furcsálljuk, hogy neked egyik érvünk se jön be. Ám ha magunkba nézzünk, akkor tudjuk, nekünk is volt ilyen időnk, amikor Jézust még ennyire se tartottuk. Így a hamis teológiákra pazarolt időt perse csak utólag tudjuk hamisnak elismerni.Igen, ilyen értelemben nekem szellemi kihívást jelent, de nem a legyőzésre, hanem a megértésre mások nézeteinek ismerete.
Oké, akkor legyen szellemi kihívás, hogy melyiket választod: Jer 17,5 vagy Jer 17,7. Az Ember Jézusban bízol vagy Isten Jézusban? Idézet:
Hit kérdése az elfogadása. Aki más alapon áll, az egészen mást ért azon, például hogy Isten szeretet.
Zsid 11:1 A hit a remélt dolgok biztosítékon alapuló várása, a nem látható valóságok nyilvánvaló bizonyítása.
A Biblia a kor legegyszerűbb népi görög nyelvén íródott, s messze nem illik hozzá egy ilyen fordítás. A fordításhoz sokkal több kell mint nyelvtani ismeret, meg szótár...Igen, a hit biztosítékokon alapuló, rendületlen várakozás, hogy a remélt dolgok meg fognak valósulni. Annyira égő ez a várakozás, hogy hatással van arra, mit tartunk a legfontosabbnak az életünkben. A valódi hit pontos ismeretre épül. Miről volt ismerete Énóknak? (Róma 10:14, 17; 1Timóteusz 2:4). Kétségtelenül tudott az édeni eseményekről. Valószínűleg arról is hallott, hogy milyen volt az élet az Éden-kertben, mely alighanem még létezett, csak el volt zárva az emberek elől (1Mózes 3:23, 24). Tudott Isten azon szándékáról, hogy Ádám utódainak be kellett volna tölteniük a földet, és az egész bolygót olyanná kellett volna alakítaniuk, mint amilyen az eredeti Paradicsom volt (1Mózes 1:28). Sőt, Énók biztosan nagy becsben tartotta a Mindenható Isten ígéretét, hogy egy Magot fog támasztani, aki összezúzza Sátán fejét, és jóváteszi a kárt, amelyet Sátán csalása okozott (1Mózes 3:15). Júdás könyvének tanúsága szerint Énók saját maga is prófétált arról ihletés alatt, hogy Sátán magva el lesz pusztítva. Minthogy Énóknak volt hite, tudjuk, hogy úgy imádta Istent, mint aki „megjutalmazója lesz azoknak, akik komoly igyekezettel keresik őt” (Héberek 11:6). Bár Énóknak nem volt annyi ismerete, mint nekünk, arra viszont elég volt, hogy szilárd hitet alapozzon meg benne. Ilyen hittel őrizte meg feddhetetlenségét a vészterhes időkben.
Énoknak több ismerete volt, akkor, mint most neked. Hiszen ő még első kézből hallhatott Ádámtól, a kertben hűvös alkonyatkor járkáló Istenről, vagyis Jézusról. Ehhez párosult a hite, hogy eljön a Szabadító. S miről prófétált? Hogy ez a Szabadító Úrként jön el szent seregeivel ítélni eleveneket és holtakat. Ehhez képes te nem akarsz túllépni a Jézus egy nagy ember szinten.
Szóval a hit, tudásra, bizonyságra épül… célját tekintve pedig reménykedik a még be nem teljesedett ígértekben.
És még mielőtt félreérthetővé lennék, mindezek elvezetik az embert egy szellemi állapothoz, ami érzelmeiben is megnyilvánul.
Szerintem a tudás épül hitre, s nem a tudásra a hit. Ha bizonyítás kell íme: Akármi amire azt mondod, hogy tudod visszavezethető premisszákra, ami nem más mint egy hitvallás, vagyis hitre.Idézet:
Ha valaki tisztán intellektuálisan vitázik veled, azt lehet, hogy a végén meggyőznéd Pusztán azzal, hogy amit mondjuk mezei JT-ktől eddig hallott, s látott, s amiket ezekre válasznak vélt, azt sorra lerombolod..
Pedig mondtam már, hogy a meggyőzés nem az én dolgom… :) És főleg nem a rombolás.
Pedig ez így működik. Ha találkozol valakivel aki el kezdett keresni, s előadod neki a látásod, lehet, hogy a meglátásodra téríted. Idézet:
Bocs, de én a besúgós topikba nem írok, elintézem a bajom a helyszínen.
Idézet:
S itt nincs helye az én így látom, te meg úgy álláspontnak se.
Értelek, és tisztelem a nézeted. Tettél egy kijelentést, sehol egy lágyító forma. Ergó határozott kijelentés. (ha elakarod venni az élét, de úgy, hogy nézeted szilárdsága megmaradjon, akkor javasolnám időnként a ’szerintem’ lágyító megfogalmazást.
Erre a határozott kijelentésre mondtam, hogy mi az ábra, hogyan lehet annak hangot adni.
Bizonyára félreértettem szavaid.
Jézus sehol se használta a szerintem lágyító formát. Nem tízjavaslatot írt a saját ujjaival a kőtáblára, hanem tízparancsolatot. Nem egy véleményt képviselt a sok között, hanem az Igazságként lépett fel. Ez a szerintem formula egy liberális eszmeiség része, mely szerint nincs abszolút igazság, hanem úgymond mindenkinek igaza van, s milyen jó is így „véleményt” cserélni. Persze ezt is veheted egyfajta véleménynek, csak azt ne feledd, hogy ez éppen a vélemények elleni vélemény. Idézet:
Itt egy lelki halott, akit eddig nem sikerült felrázni. Talán itt lenne a helye Jézus indulatának, amivel mondjuk kikelt Mt23- ban az intellektusok ellen.
Ó Be szép.. Különösen a lelki halott :) (Eh!)
Nah! Nézzük Jézus indulatait;
Mar 10:22 Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala.
Jézus pedig felugrott, és utána szalad a gazdagnak, majd egy fához szorította. Majd ezt mondta; idefigyelj te buta ember! Én akkor is elmondom neked, hogy miben áll a megváltás, és kiragadom a lelked a halálból. (Tetszik vagy sem? Ez van.)
:) Valóban ilyen indulattal volt?
Vagy maga is szomorúan konstatálta a dolgot, és máris tanulságot, és tanítást kreált a történésből?
Mar 10:26 Azok pedig még inkább álmélkodnak vala, mondván magok között: Kicsoda idvezülhet tehát?
Minek ide ez a hamisítás? Jézus kiüldözte a kufárokat a templomból. A példázatait se fapofával adta elő, hogy lássa mikor esik le a tantusz, hogy kik ellen szól. Jn8,44-et se valószínű, hogy egy matek könyv állítása hangnemében adta elő. Úgy tanított, mint akinek hatalma van. Maga mondta, hogy nem azért jött, hogy békességet hozzon, hanem, hogy fegyvert. Ezt a Máté 23, nem értem. Mire gondolsz?
Hát akiknek Jézus előadta, azok azt hitték, hogy ők a nép tanítói. Biztos hidegzuhany lehetett például a meszelt síros hasonlat. S ez természetesen csak Jézustól kapható.Idézet:
Persze nálad is csak Jézus tudhatja, hogy mi az amire felkapnád a vizet.
ó! Én egy csomó dologra felkapom a vízet, és gyorsan felszalad bennem az indulat.
Csak itt nem látszik. :) mert átgondolom (ööö. Inkább igyekszem megfontoltan, átgondoltan beszélgetni.) Mert, az indulat rossz tanácsadó, még ha az szeretetből is fakad.
Jézus azonban mindig kiprovokálta, hogy kiderüljön a felé irányuló valódi indulat. Ha olyan lenne, mint ma sok keresztyén, hogy ne firtassuk ki mit is gondol mondjuk Jézusról, még ma is élne. Jézust azonban megpróbálták kérdésekkel sarokba szorítani, mert „sértegetve” sértette a klérust. S amikor minden kérdésre megfelelt, akkor többé nem mertek tőle kérdezni semmit. Szívükben megszületett az indulat: halált reá. Azután Jézus tanított, s egyszer csak azt olvassuk, nem jártak többé ővele. Azaz Jézus nem vélemény fórumokat tartott, hanem tanított. Véleményt sose azért kért, hogy beszéljenek valamiről, hanem mindig tanított vele. Nálad is az a kérdés, hogy követ ragadsz-e, amikor Jézus Istennek mondja magát. Az láthatólag nem hatott meg, hogy az egyik pdf-es link a teljes szentíráson végigmenve kigyűjtve tartalmazta a Jézus Isten igehelyeket. Látóként mondom, aki persze látást nem adhat, hogy aki ezeket tagadja lelki halott. Még. Az, hogy meghallgatsz bennünket egykor persze életet jelenthet. Ez viszont már a Szentlélek munkája.Idézet:
Jézus akiket kifigurázott, azok jórészt megsértődtek, de azért akadt aki végül nem ugyanott ülepedett le ismét.
Ismét fogalmi zavarban szenvedek, kifiguráz, = kicsúfol, gúnyol. Nálam ezt jelenti. Erre gondolsz? Mert érdekelne, hogy hol olvashatom én ezt?
Vak vezet világtalant, … olyanok vagytok mint a meszelt sír,... tizedet adtok a mentából... jaj néktek képmutató farizeusok és írástudók... Amikor meg azt találta mondani, hogy mielőtt Ábrahám lett, ő JHVH, az se volt piskóta... Persze Illés Karmel hegyi poénjai azért durvábbak ...
Idézet:
Aki igen is meg akarna győzni arról, hogy az örök életed függ a látásodon.
És hol a tolerancia? Tőlem elvárják, és a legcsekélyebb árnyékra is vetődnek. Ne, akarjak meggyőzni senkit. Ok. Rendben. Nem is szándékom…
Engem lehet? Hova tovább, nem hogy lehet, hanem kell? :) Hát nem belülről fakad? Ki veti a magot, ki öntözi, és neveli? Nem Isten Szelleme az ami ezt teszi?
Látod, erre mondom én azt, hogy a meggyőzés nem az én dolgom…
Ahhoz, hogy Isten Lelke meggyőzhessen hallanod kell, hogy Jézus Isten magyarázattal együtt. Hány ember szólít fel a Bibliában megtérésre, pedig mind tudja, hogy ő ugyan senkit se képes megtéríteni. Más a vető, más az öntöző, más az arató, de a növekedést az Úr adja. Nem azért hirdetjük az Igazságot, mert meggyőzők lennénk, hanem mert bízunk benne, hogy a Lélek képes a meggyőzésre. S igen ez ilyen féloldalas dolog. Aki lelki halott azt kell erre figyelmeztetni. Abból, hogy toleranciát emlegetsz, látszik, hogy jó helyen vagyunk. Veszélyes a halottat toleranciával kezelni, mert a végén még nem éled fel.Idézet:
Akiről éreznéd, hogy nem egy logikai párbeszédet folytat veled, hanem aggódik érted.
Szerintem ez a másik fele a dolognak… Aggódás? Nah ez az amit nem tapasztalok, (tam) szük ismeretségi körömön kívül.
Mosolyogva esszük a káposztánkat, mit sem gondolva másokkal. A tv hírek két kanál közt átsuhanva lebbennek el, és gyanítom, nagyon kevés ember van aki csak egy pillanatra is leteszi olykor a kanalat. Hát még szellemi aggódás? Tapasztalatból mondom, pár helyet megjártam. Addig érdekes az egyén míg támogatja egy csoport szellemi törekvéseit. Oszt jóvan. Ha pedig ez nincs meg, akkor elfordulnak mind.
Egy ismerősőm, fegyveres szolgálatban dolgozott, munka után talán még beér az Istentiszteletre. (Fegyverét nem hagyhatta az autóban.) ezért oldalán a fegyverrel bement, hogy szellemben együtt imádja ’testvéréivel’ az Istent. Fegyverrel!! Hőköltek fel a többiek. Mit gondol ez magáról? Majd úgy tettek mintha ott sem lenne. (szerinted törödött is vele bárki, hogy mit érez? Senki, azok sem akik egy héttel korábban a kertjében együtt grilleztek.)
Vagy ép J.T. gyülekezet nem elég nekik ha kizárnak valakit a hirdető szolgálatból, de ezentúl úgy is bánnak vele mint replással…
Aggódás? :) Mosolyt csaltál az arcomra… ’Mi’ (és ebben én is.) olyan érzéketlenek vagyunk, már alapvető dolgokban, hogy az igazi aggódás fel sem merül. Pusztán beszélünk arról….
Nem úgy az Isten. Ő valóban szeretné ha mindenki megmentésben részesülne.
Akkor itt ragadom meg az alkalmat, hogy megkérdezzem: Szerinted mitől kell az embert megmenteni? (Csak mert JT-k itt is különös dolgokat vallanak, de kíváncsi vagyok te ezekből mit tettél sajátoddá.Idézet:
Ha megvizsgáljuk a bibliai igehirdetéseket csak áttételesen találjuk őket meggyőzőeknek. Ha úgy állunk neki, hogy azt firtatjuk milyen kibúvót lehet találni, hogy ne higgyünk az igehirdetőknek, akkor dögivel találhatunk ilyet.
Igen, más a kifogás, és más az érv. Szerintem a kifogás mikor ezt alkalmazzuk már eleve tartalmazza, hogy az amit érv ként hallunk nálunk már eldölt. Ergo kifogás. És más az érv. Az érv mint olyan vizsgálatra szorul. 1Th 5:21. Meg kell vizsgálni, vagyis érdemes. Act 17:11 Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.
Mindkét eljárás helyeselt az írások szerint.
Én igyekszem,megnézni, hogy úgy van-e.
A béreaik is azért tudták ezt megtenni, mert velük volt a Szentlélek. Hasonlóan 1Th5:21 már hívőknek szól. Az, hogy Jézust nem tartod Istennek félő, csak egy tünet, s más alapvető dolgokat is elutasítasz. Más az alap. A vizsgálat eredménye így borítékolható, s kibúvóként funkcionál.Idézet:
Mert aki hiszi, hogy Jézus Isten az a megvizsgálása eredményeként arra jut, hogy aki Jézust csak isteninek, de nem Istennek tartja,az tévelyeg, így mint rosszat elveti. Aki ellenben Jézust csak isteninek tartja, de nem Istennek, annak mit sem ér ez az Ige, vagy ami rosszabb ítéletére van, hiszen a figyelmeztetés ellenére a rosszat választja. Persze szerinte nem rossz.
Jelenleg ott tartok, hogy Imádatom Célja maga Isten. Isten eszköze pedig az Ige, Jézus. Aki az út, a váltság, aki megkapta a világfeletti uralmat. Főpapunk, és Királyunk.
Hogy ez tévelygés? Lehet… De, nem vaktában, hanem megtudom mutatni azokat a helyeket amik szerint így gondolom.
Inkább játszd fordítva. Az adott pdf-ek egyike mint említettem tételesen felsorolja, hogy mely igék jelentik Jézust Istennek. Idézet:
Hát pont erről van szó. A hitetlen ember pont erről ismerszik meg, … bármit inkább elhisz, mint A bibliai történetet.
Majd hivatkozol egy oldalra a csavarás kapcsán. Hát.. Nem hittem a szememnek
Az igazságra való hivatkozással csínján kell bánnunk, mert az Ellenség ebben a műfajban hazai pályán játszik. Érvelni, bizonyítani ő is tud; viszont az igazán hatékony propaganda kifejtésében századok óta nyomába sem léphet a mi Atyánknak,
HA az ellenségnek hazai pálya a igazság, akkor valójában az aki hivatkozik az igazságra maga a hamiság… :) és nem csavartam ki, pusztán a mondatot értelmeztem…
A csűr csavar szó kapcsolat egyből C.S.Lewis e könyvecskéjét idézte fel bennem, a témához amúgy nem kötődött szorosan. Eddig. Az igazságra való hivatkozással valóban csínján kell bánni. Mert egy hamis alapon is lehet érvelni, bizonyítani. Ha ezen a színtéren folyna a küzdelem menthetetlenek lennénk. Ezért kell a kegyelem. Mely áthelyez bennünket egy másik alapra. S ez az amiben a mi Urunk verhetetlen. Az embernek lehetetlen üdvözülni, ahogy Jézus maga mondta a gazdag ifjú távozta után, de minden lehetséges az Istennek. Idézet:
„S itt nincs helye az én így látom, te meg úgy álláspontnak se.”
Szóval vagy bólogatok, vagy húzzak…? :)
Szóval vagy bólogatok, vagy húzzak..? c. gondolatom logikus következménye annak amit mondasz. Vagy egyetértek a többséggel, vagy nincs helye itt más gondolatnak, ergó mehetek is… mielőtt küldenek. Erre óhajtottam rámutatni.
Nézd úgy állítod be az álláspontod, mint ami vitaképes, holott nem az. Az egyik pdf szinte szisztematikusan megy végig a Szentíráson és sorban megad nem kevés igehelyet, ami Jézus Isten voltát jelenti ki. Nem látom a szándékot, hogy ezekre válaszolni akarnál... Pedig az erre való kísérlet jelenthetné az áttörést a gondolkodásodban. Mert amit teszel az tipikus JT hozzáállás, akármennyire is nem vagy még elkötelezve nekik. Ha beszélünk JT-kkel, akkor ha kölcsönösen kiadványt cserélünk, akkor szinte garantált, hogy bele se néznek. Érdemben pedig végképp nem reagálnak rá. Hacsak nem működik már a Szentlélek a háttérben. MI voltunk olyan helyzetben, hogy Jézus nem tartottuk talán még létezőnek se, nem hogy Istennek. A Szentlélek innen formált át minket arra a látásra, amiben most vagyunk. Te viszont nem voltál abban a helyzetben, hogy Jézus Istenségét valld a Szentlélek által. Ezért nem szimmetrikus a helyzetünk veled. Mi már sohasem fogunk visszatérni abba a sötétségbe, ahol Jézus maximum egy nagy ember, mert a Szentlélek által megvilágosíttattunk. S mivel e világosságot kívánjuk mindenkinek erről bizonyságot is teszünk. Erre vonatkozik, hogy nincs helye a szerintem Jézus így, szerintem meg Jézus úgy álláspontoknak, hanme van az Igazság, s ennek kell dominálnia. Ebbe addig fér bele a vitatása, míg valaki az érvekre érdemben reagál. De ha pillanatnyilag nem vevő a kérdésre nem kell erőltetni. Majd a Szentlélek rávezeti, ha akarja. Mi elmondtuk amit a szívben helyeselhet, amivel téged is átformálhat.Aminek következő gondolata, hogy ha nem látok egy-két dolgot (mint egy madarat az erdőben.) Akkor már be se merészkedjek az erdőbe. Mert minek megy az olyan a természetbe, ha nem látja a csodás szépségeit?
Szóval nem maximalista vagyok. Azaz magamtól követelem a legtöbbet, és igyekszem kicsiholni. De, nem mondom, hogy ha valaki nem ért a festészethez, az ne vegyen ecsetet a kezébe.
Csakhogy te embert akarsz látni abban az erdőben, ahol Istent lehet látni. JT kiadványokban teljes földhöz ragadás tapasztalható, amikor magyarázni próbálják, hogy Jézus miért nem Isten, a Szentlélekről már nem is beszélve, aki szerintük személytelen erő. Ez nem egy-két dolog nem látása, hanem tökéletes vakság. Ez a lelki halott állapot. A lelki halott persze ezt zokon veheti, de utólag amikor életre kell akkor hálás az őszinteségért. Magunktól lelki halottként ennél többet nem hozhatunk ki. A Szentléleknek kellett bennünket felszabadítani, hogy látni kezdjünk, hogy túl lássuk anyagi érveken.Idézet:
Nos ez amikor a kevesebb több lenne. Ezért nincsenek illúzióim a nevezett programokkal. Ha valaki úgy használja őket, hogy saját elképzeléséhez keres igazolást, s elég művelt találhat.
A programok csak megkönnyítik… De, nem helyetesítenek. A fejben, szívben áll össze.
A programok csak szótárként funkcionálnak. Egyéb ismeretek is tág teret engednek. A döntő mindig a lelki háttér. Ha a fejben és szívben például egy JT hozzáállás van, akkor láthatjuk az eredményt, amit újvilág fordításnak hívnak. Nem véletlen, hogy több országban a reformáció korabeli fordításra „esküsznek” még ma is, mert minden hibájuk ellenére ez állt össze komolyan hívő fejben és szívben. A mai modern fordításokra a tudós gondossága ugyan jellemző, de mégis gyakran mellétalál, mert nincs benne a tartalom értő visszaadásának vágya. Lehet, hogy Károli egy mondatot rosszul fordít nyelvészetileg, de ha a tartalmát nézzük, akkor mégis jobban visszaadja az eredeti mondanivalót. Ugyanakkor Károli nem vádolható azzal, hogy a szavakat mondjuk a predestinációt jobban alátámasztó módon csűrné csavarná. Nem igyekszik az ellentétesen értelmezhető mondatokat másképp fordítani. Nincs prekoncepciója, hogy a Jézus Isten igéket másképp fordítsa. Ebből is látszik, hogy valóban a fejben és a szívben áll össze, csak az nem mindegy mi van ebben a fejben és szívben. Akinek a szívében, fejében Jézus az Úr, az ezért fogja az ilyen fordításokat preferálni.Alig egy éve találkoztam (Kibertérben) egy emberrel, aki olvasta, forgatta a Bibliát. Örömmel láttam, néztem, ahogy egy-egy gondolatot kiemel és értelmezi.
Aztán valaki súgott neki, előbb csak Mózest vélte véreskezű diktátornak… és tévedésnek némely szavait. Majd sorban lassanként elvetette a korai próféták nagyrészét, és szavaikat, Aztán Pál sorait vonta kétségbe, mondván Farizeus… Most ott tart, hogy Jézus szavait is időnként kétségbe vonja, és van amiről azt mondja, csak hozzá írták.. szóval nem a Bibliát forgatta, hanem elkezdett egy elmélet, egy szálat… és lebontotta az írások értelmét.
Nem kell azt forgatni… lebontható másként is. Valamint úgy van össze állítva az írás, hogy bárhonnan is veszünk ki valamit, és vonjuk kétségbe dől az egész hitünk.
Egy szomorú példája annak, amikor valaki rossz közegbe került. Ezért mondom, hogy minden közeg rossz, ahol fejetlen eszmecsere folyik, de az Igazság nem képviseltetik. Kicsiben itt is ugyanez a veszély, amikor ki ezt ki azt a hitvallási pontunkat támadja, s a moderátorok ebben aktívak segédkeznek. Az olvasó meg levonja a következtetést: a reformátusok többsége felnőtt bemerítés párti, a katolikusok nagy tisztelője, a szabad akarat elkötelezett prófétája, az ökumené mellett áll, adventista tanok felé kacsingat, s aki ezt szóvá teszi, hogy ez nem szolgálja az Úr ügyét,hogy embereket összezavar, azt felforgatónak vélik. Azonban a példád is pontosan mutatja, hova vezet, ha valaki inkább emberi véleményeknek ad helyt, mint hogy ragaszkodna a hitvallásainkhoz. Amikor valaki liberálisan a lovak közé dobja a kantárt, abból nagy zűrzavar lesz, amiből a református álláspont csak nehezen hámozható ki. Isten ezzel szemben azt parancsolja, hogy az irányítást végig kézben kell tartani. Mert ha a zabla be van dobva a lovak közé, akkor a fórum fenntartói a felesősek azért, hogy ki merre tévelyeg tovább. Ha viszont az irányítást kézben tartanák, akkor a hozzászólókon lenne a felelősség, hogy egy-egy kérdésben a megismert református álláspontot elfogadják-e vagy sem. De ahol ezt maguk a moderátorok se fogadják el, s gyakran azért, mert téves ismeretük van róla, ott ez igen nehéz. Idézet:
Egy lelkész-nyelvésztől azt halottam, hogy a héberben igazából nincs olyan értelemben igeidő, mint mondjuk a magyarban.
https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=149.htmlRemélem ez a rész előrébb visz…
Ez egy általános bevezető bevezetője. Egy szó sincs benne arról, hogy a héber nyelvben mi van az igeidőkkel. Értsem ezt úgy hogy eddig nem jutottál még el a héber nyelv megismerésében?