Literaty írta:
Tulip!
Azzal, hogy tagadod az ember döntési felelőségét, Ige hallásakor az evangélium kapcsán, és ez alapján való számonkérést, ez ellenkezik a teljes Írással. Gondold ezt át. Mert az Írás másról beszél.
Isten nem csak szuverén hanem igazságos és szerető is.
Róm1,18 beszél Isten haragjáról az emberek minden hitetlensége és gonoszsága miatt; Jn16,9 szerint a Szentlélek megfeddi a világot bűn tekintetében, hogy nem hisznek Jézusban; Jel20,12-15 szerint aki nem cselekedett jót, a tűznek tavába vetik. Magyarán: üdvözítő hit -> jó cselekedetek, hitetlenség -> gonosz cselekedetek. Azaz a Biblia egyedül aról beszél, hogy az elvettetés oka a hitetlenség és a belőle fakadó gonoszság. Sehol se beszél arról, hogy mert nem döntöttek Jézus mellett! Egy szó sincs döntési felelősségről. Ez a szabad akarat köré épített filozófia egy eleme csupán, ami olyan gyökeret vert, hogy azt hiszed – s itt nem kevesen rajtad kívül - biblikusabb a Bibliánál. Ha az írás másról beszél vajon miért nem tudsz egy helyet se idézni? Hol van szerinted abban igazságtalan, hogy azok a lelkek melyek nem Istentől származnak (1Jn4,1, 1Jn3,12, Jn10,25-26, Jn8,44, 1Th2,13-16 stb alapján vannak ilyenek), azok saját urukhoz térjenek vissza? Mitől lenne ez szeretetlen, nem éppen az lenne szeretetlen, ha a mennybe kényszerítené őket? Ráadásul ezzel a Sátánt is be – pontosabban vissza - engedné, s ő győzne. Na ez lenne az igazi szeretetlenség, meghasonlás, Jézus áldozatának negligálása, hisz áldozata előtt pont ez volt a helyzet, hisz Sátánt csak ezután zárták ki! A nagy igyekezetedben, hogy az emberi döntési felelősséget erőlteted beprédikálod Sátánt a mennybe! Ja és Jn3-ban is többször szerepel, aki hisz üdvözül, aki nem hisz immár elkárhozott. Jn3,16 Jn3,18 Jn3,36 Így ez fátum, végzet. Nem biblikus gondolkodás.
Ez valóban végzet, de ebben az a bibliátlan, ha ezt Istenre kened. Sátánban belül született meg a gonoszság, saját hibájából, s a többi ebből valóban végzetszerűen következik. Isten ezt csak szuverénül megengedte. Ettől ő még nem szeretetlen, nem igazságtalan. Éppen az ettől való eltérés tenné szeretetlenné és igazságtalanná. Vedd észre a finom különbséget: elkészítette az irgalom edényeit illetve eltűrte a harag edényeit. Ha eltérne, abból két dolog következhetne: egy harag edény a mennybe jut, s vele a többi; legalább egy irgalom edénye kinnreked. Láthatóan mindkettő szeretetlen és igazságtalan. Ez is egy példa arra, amikor át se gondoljátok, hogy amivel vádaskodtok az rátok terhelő valójában. Ja és megint vélelmezem, hogy saját rendszeredből hoztad, az e rendszerben – mások lévén az alapigazságok – használhatatlan érveket. Ez vita technikai alaphiba. Előbb meg kell ismerned a rendszert, s csak a benne érvényes dolgokra alapozva cáfolhatsz bármit. Az isteni tulajdonság totális egyoldalú hangsúlyozása a többi rovására.
Isten Van. Totálisan egyoldalúan. Minden ami van, őreá nézve, őbenne, őáltala, őérte van. Innen másodlagos kérdés, hogy ezt ki hogyan éli meg. Mivel egyediek vagyunk, s nem sablonok, így amennyire ez egyáltalán lehetséges szabadnak érezzük magunkat. Mindenki másképp tér meg, mindenki másképp járja be a megszentelődés útját, mindenkinek más a háttere, mindenki más képességekkel bír. Ennél többet nem várhatsz, hogy szabad egyéniségnek hidd magad. Te és én, s itt mindnyájan időben élünk, melynek minden pillanata benne van az időtlen Istenben. A kettő között nincs összevetésre használható mértékegység! Nincs olyan, hogy Isten része 99,99%, a tied meg mondjuk 0,01%. Amiért mégse bábúként éled ezt meg, az az egyéniséged, s hogy Isten ezt nem hogy eltörli megtérésedkor, de ettől kezdve bomlik ki igazán, sorra leomolva a félelem gátjai. Isten maga mondja, hogy nála nélkül semmit sem cselekedhetünk! A szabad akarat híve ezt megpróbálja cáfolni, de logikai ellentmondásokba fut bele. Az említett linken ki van ez fejtve, a libertárius szabad akarat fogalma körül, ami ha létezne senki se üdvözülne! A nagy szabadság vágyatokban, hogy szabadok akartok lenni Istentől, a legnagyobb rabságot hirdetitek, hiszen: „A „libertárius” szabad akarat nem teszi lehetővé, hogy Isten kegyelme beavatkozzon és az akaratot más iránya fordítsa, ezért az ember megmarad „halott” állapotában, hiszen „nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent” (Róma 3,11).” http://www.evangeliumi.hu/konyvtar/kony ... nacio.html
Vártam vártam és vártam, hogy határozzátok meg végül mit értetek szabad akarat alatt, de egy ilyen írásban kellett meglelnem. Amiből látszik, hogy a predestináció pártiak képesek a ti fejetekkel gondolkodni, de fordítva nem. Sőt mi képesek vagyunk a ti gondolatmeneteteket végig is vezetni ellentmondásig, ti viszont megálltok a „boldog önellentmondás” állapotában.
Idemásolom hát a teljes fejtegetést, a forrást megadtam, így nem sérthet szerzői jogot:
3.4. A SZABAD AKARATTAL KAPCSOLATOS METAFIZIKAI PROBLÉMA
3.4.1. A szabad akarattal kapcsolatos metafizikai probléma az, hogy az ember szabadsága összeegyeztethető-e Isten szuverenitásával.
3.4.1.1. Monergisták szerint Isten szuverenitása összeegyeztethető az ember szabadságával, bár a kettő kapcsolatát nem teljesen értjük.
„Isten szuverenitását és az ember felelősségét ugyanaz a Biblia egymás mellett tanítja, sőt, néha ugyanabban a szakaszban. Tehát mindkettőt ugyanaz az isteni tekintély garantálja számunkra, ezért mindkettő igaz. Ebből következik, hogy együtt kell ragaszkodnunk hozzájuk, és nem szabad kijátszanunk egyiket a másik ellen. Az ember felelős és erkölccsel rendelkező személy, ugyanakkor Isten irányítása alatt áll; az ember isteni irányítás alatt áll, ugyanakkor felelős és erkölccsel rendelkező személy. Isten szuverenitása valóság, és az ember felelőssége is az.” (J.I. Packer: Az evangélizáció és Isten szuverenitása, 23. o.)
„Isten, az ő akaratának legbölcsebb és legszentebb tanácsa szerint, öröktől fogva, szabadon és meg-változtathatatlanul parancsolta meg bármi bekövetkező felől, hogy megtörténjék. Ezáltal azonban mégsem szerzője a bűnnek, nem is kényszeriti a teremtményeit, hogy azok akaratuk ellenére cselekedjenek, és a másodlagos okok szabadságát vagy lehetőségét sem veszi el, hanem inkább megerősiti.” (Westminsteri hitvallás)
3.4.1.2. Szünergisták szerint Isten szuverenitása nem egyeztethető össze az ember szabadságával, ezért vagy az ember nem szabad (ezt a lehetőséget szünergisták elutasítják), vagy Isten szuverenitása nem terjed ki az ember szabad döntéseire.
„A szabadságnak ez a felfogása azt jelenti, hogy még Isten sem rendelheti el, hogy szabad teremtményei mit válasszanak. Mert amint ezt tenné, nem lennének többé szabadok. Ha tehát Isten arra szánta magát, hogy szabad teremtményeket alkot, akkor szabadságuk ’ára’ az a kockázat, hogy rossz vagy gonosz döntéseket hoznak. Még egy mindenható Istennek is együtt kell élnie ezzel a kockázattal.” (M. R. Talbot in Piper-Taylor-Helseth (szerk.): Beyond the Bounds, 86. o.)
A „libertárius” szabad akarat hívei közül sokan nem csak Isten szuverenitásának, hanem Isten előre tudásának tagadásához is eljutottak (C. Pinnock, R. Rice, J. Sanders, W. Hasker, D. Basinger: The Openness of God). Ha az emberi akarat annyira szabad, hogy Isten semmilyen módon nem határozza azt meg – mondják –, akkor Isten nem képes az emberi döntéseket előre látni sem, amíg azok meg nem történnek.
3.4.2. A szabad akaratnak kétféle filozófiai/teológiai felfogása létezik: „kompatibilis” és „inkompatibilis” („libertárius”) szabad akarat.
3.4.2.1. „Kompatibilis” szabad akarat (monergisták ezt vallják):
„Kompatibilisták szerint az ember szabadon cselekedhet akkor is, ha a cselekedete Isten által meghatározott. Kompatibilisták számára akkor számít egy cselekedet szabadnak, ha a cselekvő önként, belülről és szándékosan teszi, anélkül, hogy kívülről bármi is kényszerítené erre; bár ezek a cselekedetek az illető vágyai alapján akár előre láthatóak is lehetnek.” (T. Tiessen: Who Can Be Saved, 483. o.)
3.4.2.2. „Inkompatibilis” („libertárius”) szabad akarat (szünergisták ezt vallják):
„Az inkompatibilista nézet szerint az ember nem szabadon cselekedszik, ha a cselekedete Isten által meghatározott… A libertárius szabadság az a szabadság, amikor valóságos lehetősége van annak, hogy ugyanazon külső és belső körülmények között az ember legalább két különböző döntést hozhasson.” (T. Tiessen: Who Can Be Saved, 484. o.)
3.4.3. Melyik szabadság egyeztethető össze az ember felelősségével?
3.4.3.1. Szünergisták szerint ha az embernek nincsen „libertárius” szabad akarata, akkor nem felelős tetteiért.
„Az ok-okozati meghatározottság összeegyeztethetetlen az erkölcsi felelősséggel.” (David Hunt in Beilby-Eddy (szerk.): Divine Foreknowledge: Four Views, 199. o.)
„[A libertáriusok kérdése:] Hogy lehet helyes dicsérni vagy hibáztatni valakit önkéntes cselekedetéért, ha ugyanakkor döntésének Istentől való eleve elrendelése azt jelenti, ahogy a kompatibilista felfogás vallja, hogy nem is választhatott volna máshogyan?” (M. R. Talbot in Piper-Taylor-Helseth (szerk.): Beyond the Bounds, 102. o.)
3.4.3.2. Monergisták szerint éppen a szabadság „libertárius” értelmezése kérdőjelezi meg az emberi felelősséget.
Ha az ember akarata ténylegesen semleges lenne, nem tudnánk dönteni. Ha mégis döntenénk, de szívünk nem határozná meg döntésünket (vagyis nem lenne ok-okozati összefüggés szívünk állapota és vágyai valamint döntésünk között), akkor döntésünkért nagyjából annyira (nem) lennénk felelősek, mintha véletlenül esett volna választásunk az adott dologra.
(Alice egy kereszteződéshez érve megkérdezte a fán vigyorgó Cheshire-i macskát: „Melyik irányt válasszam?”. „Hová mész?” – így a macska. „Nem tudom.” – mondta Alice. „Akkor teljesen mindegy.” – válaszolta a macska. /Lewis Carroll: Alice csodaországban/)
3.5. A SZABAD AKARATTAL KAPCSOLATOS MORÁLIS PROBLÉMA
3.5.1. A szabad akarattal kapcsolatos morális probléma az, hogy az ember a bűneset után is képes-e a jó cselekvésére és a megtérésre?
3.5.1.1. A szünergista nézetek hívei szerint az ember a bűneset után is képes a jó cselekvésére és arra, hogy megtérjen és higgyen. Lehet, hogy ehhez szüksége van Isten segítségére, de együtt tud működni Istennel, és Isten segítsége csak az ő együttműködése révén lehet sikeres.
3.5.1.2. A monergista nézetek hívei szerint az ember a bűneset után is rendelkezik „kompatibilis” szabad akarattal, de ez az akarat a bűn hatalma alá került, ezért nem képes a jót tenni, és nem képes Istenhez sem megtérni és az evangéliumban hinni.
3.5.2. A monergista felfogás szerint az akarat szolgaságának nem metafizikai, hanem morális okai vannak.
3.5.2.1. Isten az embert szabad akarattal teremtette. Az akarat és a választás képessége az ember teremtettségéből fakadó képessége. Ember voltunk nemessége, hogy képesek vagyunk morális döntésekre, és ezekért a döntéseinkért felelősek vagyunk.
„E kiváló adományokkal volt az ember megáldva az ő első állapotában úgyannyira, hogy az ész, értelem, okosság, ítélőképesség nem csak a földi élet kormányzására volt elegendő, hanem ezek segítségével felemelkedett Istenig és az örök boldogságig. Aztán úgy rendelte Isten, hogy a lélek képességeihez a választás is hozzájáruljon. (...) Ebben a tökéletességben az embernek olyan szabad akarata volt, mellyel ha akarta volna, az örök életet is elnyerhette volna…” (Kálvin: A keresztyén vallás rendszere, I/180. o.)
3.4.3.2. Az akarat a bűneset következtében a bűn hatalma alá került, ezért morális értelemben nem szabad többé.
„Így az ember számára csak olyan szabad akarat marad, ha ugyan szabad ezt eként neveznünk, aminőt egyebütt ír le, amely sem Istenhez meg nem térhet, sem Istenben meg nem állhat, hanem csak a kegyelem által s amit meg tud tenni, azt a kegyelem folytán tudja megtenni.” (Kálvin: A keresztyén vallás rendszere, I/290. o.)
3.4.3.3. Az akarat szolgaságának nem külső, hanem belső okai vannak: nem kényszerből, hanem szükségszerűségből vétkezünk.
„…a megkülönböztetésnek lényegét abban foglaljuk össze, hogy az ember, miután az eset folytán megromlott, akarva vétkezik ugyan, nem akaratlanul, vagy kényszerből; szíve hajlandó érzületéből s nem erőszakos kényszerítés folytán; saját szenvedélyének hatása alatt, nem külső kényszerből; természete azonban oly megromlott, hogy egyébre nem indulhat, egyebet nem cselekedhet, csupán csak gonoszt. Ha ez igaz, akkor világosan ki van mondva, hogy az ember a vétkezés szükségszerűségének bizonyára alá van vetve... [Bernátot idézve:] Így az akarat nem tudom minő fonák s csodálatos módon, midőn a bűn miatt hitványabbá változik, szükséget szül, hogy se a szükség - mivel önkéntes - ne menthesse az akaratot, se az akarat - mivel megcsalatott - ki ne zárhassa a szükségszerűséget. Mert ez a szükség bizonyos tekintetben önkéntes.” (Kálvin: A keresztyén vallás rendszere, I/276. o.)
3.5.2. Ha az ember morális problémája olyan súlyos, ahogy monergisták állítják, a „libertárius” szabad akarat lehetetlenné tenné az üdvözülést.
3.5.2.1. A „libertárius” szabad akarat nem teszi lehetővé, hogy Isten kegyelme beavatkozzon és az akaratot más iránya fordítsa, ezért az ember megmarad „halott” állapotában, hiszen „nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent” (Róma 3,11).
3.5.2.2. Ha az ember akarata a bűn szolgaságában van, egyedül Isten ellenállhatatlan kegyelme képes legyőzni ellenállását és újra szabaddá tenni a bűn fogságától.
3.5.3. A valódi bibliai szabadság az, amikor Isten győzedelmes kegyelme által az akarat megszabadul a bűn hatalmából.
„…hiszen az emberi akarat nem érheti el a kegyelmet szabadság által, hanem sokkal inkább a szabadságot érheti el a kegyelem által” (Augusztinusz; idézet Osterhaven: Az egyház hite c. könyvéből, 102. o.)
„Jaj, hol volt annyi időn keresztül akaratom szabadsága? Micsoda mély és titkos rejtekből került most egy pillanat alatt elő, hogy belehajtsa nyakamat szelíd igádba, s hátamra rakja könnyű terhedet, én Krisztus Jézusom, segítőm és megváltóm?! Milyen édesen elvagyok én immár hiábavaló élvezetek nélkül, s akiktől féltem elszakadni, azokat íme, öröm volt szétbocsájtanom, mert kiszórtad őket bensőmből, igazi és legfőbb gyönyörűségünk; kiszórtad s beléptél helyükbe. Minden élvezetnél édesebb vagy, nem ugyan test és vér szerint; minden fénynél ragyogóbb, minden titoknál bensőségesebb, minden dicsőségnél magasabb vagy az emberi léleknek, kivéve azokat, akik önmagukkal töltekeznek. Szabad volt immár a lelkem, ment a nagyravágyás, vagyon, a kéjelgés és bűnös vágyakozás maró gondjaitól, s már szálltak első hangjaim feléd, Uram, Istenem, fényességem, kincsem és üdvösségem." (Szent Ágoston vallomásai, 217-8. o.)