Kedves Manti!

Biztosan ismered azt a történetet, amikor a lelkész az utcán találkozik egy részeg alakkal, s az megszólítja: -Tisztelendő úr, hát nem ismer meg? Maga térített meg engem.
- Látom, fiam, h. én térítettelek meg, nem az Úr,azért nézel így ki.-

Perszehogy kívánom,hogy átéld te is a megtérést, de ebben csak eszköz kívánok lenni,nem saját erővel, hanem az Úr Lelkével segíteni téged döntésre jutni, nem siettetve ennek az idejét.



Én nem ismerem Barta Ferit, a fűzfa alatt sem ültem soha,de nem ez a történetnek a lényege... azt jelenti csupán: akkor, ott, őt használta fel Isten,h. sokak komoly, életreszóló hitbeli döntést hozzanak,s hogy közben ne kapjanak esetleg napszúrást, a fűzfa alatt történtek a beszélgetések, imádkozások.
Megelőzte ezt az író esetében is sok-sok beszélgetés másokkal, de a döntés ideje akkor jött el. Ha elmulasztja ezt a lehetőséget- mint ahogy írta is,h. nem tetszett neki ez a "futószalagon történő" sorozatos megtérés, ki tudja, mikor lett volna újra lehetősége?
A szíriai Naámán is elkezdett húzódozni, háborogni: méghogy fürödjek meg ebben a koszos Jordánban...de csak ez a hitbeli döntés jelentette neki a gyógyulást, amit meg is tapasztalt, mint ahogy Szabó Imre írja:

"És milyen különös! Alighogy kimondtam az áment, valami eddig soha nem tapasztalt öröm és békesség töltötte be a szívemet. És nagy-nagy bizonyosság. Ugyanakkor teljesen világos volt előttem, hogy ez miért van így. Nem reménykedni kell Krisztus váltságában, hanem elfogadni. Ez pedig akkor történik meg, ha hálát tudunk adni érte."

Kicsi a valószínűsége annak, hogy a te megtérésed helye a nagy fűzfa alatt lesz, azt sem tudom, h. Barta Feri él-e még, tudna-e veled imádkozni..
az a fontos, hogy amikor eljön a te döntésed ideje, helye, akkor ne keress tovább kibúvót.

Köszönöm Erika!

Ez én döntésem ideje, már réges-régen eljött.
Manti

Manti, emlékeztetőül: innen indult a beszélgetésünk:

Manti írta:
Sziasztok!

Az olyan csodálatos dolog lehet mikor valaki megtér. Nekem ez soha sem adatott meg.

Csakhogy, azt nem raktam, rakom fel a hirdetőtáblára. Az csak rám és a Jóistenre tartozik, Jézus Krisztus által.[/b]

Az ember hajlamos bele esni abba a tévedésbe,hogy az az egyedüli igaz amit ő maga átélt.

A megtéréssel is sokan így vannak.

Figyelmen kivül hagyják az emberi lélek tartalmának
különbözőségét,és azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt,hogy a megtérése elött mindenkinek volt valamilyen jellegű kapcsolata Istennel,ez a kapcsolat viszont mindenkinél más és más.

Ezért sem lehet elvárni az emberektől,hogy
ugyan olyan intenzítással éljék át a megtérést.

Minnél távolabb volt valaki Istentől,annál nagyobb intenzítással foggja átélni a megtérést.

Viszont akkor ha valaki pld. gyermekkorában "folyamatosan"vált hívővé,akkor végképp nem tud vissza emlékezni arra az egetrengető megtérési pontra amikor megtért,mivel az inkább volt maga egy folyamat mint egy
életszakasz egy adott pontja.

Az ember nem ugyan azt érzi,amikor egy testhömérséklet közeli vizbe lép,mint amikor egy a testhömérsékletnél jóval hidegebb vagy melegebb vizbe tenné ugyan ezt.

Ezért sem ugyan azt élik át az emberek a megtérésük alkalmával.

Igazad van kedves Gabriel, mindenkinek volt valamilyen istenélménye.

#Micsoda tehát? Különbek vagyunk-é? Semmiképen nem. Mert az elébb megmutattuk nyilván, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak;
#Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.
#Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.
Innen tér meg, megváltoztatja az eddigi útirányát, eddigi gondolkodását
Amikor viszont az Örökkévalóval találkozik akkor kivágattatik abból amibe addig belenőtt, és újba oltatik.

Ez bizony megrázó élmény, ebbe nem lehet belenőni
Szeretettel:
Magda

Hm...

Hm...Hm...

Ezt értem,/bár nem rejtethetik el a hegyen épített város/ ...
csak azt nem,hogy akkor miért mondod: " nem adatott meg nekem"- erről a tékozló fiú bátyja jut eszembe, hogy ott volt az Atya közelében, tele szemrehányással, hiányérzettel, amit csak akkor mondott ki, amikor látta,hogy hogy örül az apja a hazatért fiúnak.
Teljes öröm van tenálad...erre a hőfokra kell eljutnunk...

Szervusz, Manti,

Dehogy szégyeljed azt, hogy kálvinista vagy. Kung és Ramsey katolikus történészek szerint a római katolikus egyház kb. 50 millió emberi életet oltott ki (2. helyezés a kommunisták után). Ez lenne a katolikus egyház nagy dicsősége? Vagy az, hogy a jezsuiták országunk akkori református lakosságának kétharmadát erőszakkal visszatérítette katolikus hitre? Vagy a jezsuiták, akiket 300 év alatt 30 alkalommal szabályosan kivágták az erőszakos ténykedésük miatt? Akik 400000 hugenottát kényszerítettek ki Franciaországból? És akik az 1870-es háborót, illetve az 1. és 2. világháborút okozták? Akik szerbek százezreit mészároltak le az usztasa haláltáborokban? Ez lenne a nagy dicsőségük? Hogy van az, hogy az ellenreformáció után a protestánsok számna lecsappant, és belülők vallási kisebbség lett? Ez a fazon nem is tudja, miről ír. Lehet hogy valaki sokat ír, de hülyeséget ír. Ha nem irtották volna ki országunkból a protestánsokat, ott tarthatnánk, ahol most Svájc, Hollandia, Németország, Anglia, USA van most, amelyek ugyebár fejlett ipari protestáns országok. Ne zaklasd magad emiatt a könyv miatt, hiszen voltak, akik a pápák történetéről is írtak sokat, és amelyek kimutatták, hogy az egész római katolikus egyház története tele van vérrel és elnyomással. A katolikusok csak magyarázgatnak, mert érzik, nem áll olyan jól a szénájuk, mindenképpen kell egy bűnbak. Egyszerűen a bűnös emberi természete.

Kedves Testvéreim!

Valaki azt mondta egyszer: "a (római) katolikus is üdvözülhet, csakhogy református módon." Ez alatt azt értette, hogy csakis bibliai módon, tehát kegyelemből, hit által. Lehet, hogy református családban születtünk, vagy valamiért annak kereszteltek. Ez esetleges dolog általában. De ha találkoztunk Jézus Krisztussal hitben, a Szentlélek által, akkor már felismerhetjük a nagy kiváltságot: mit is jelent református keresztyénnek lenni? A szétszakadozott keresztyén felekezetek között a legjobb elvi tanítást a reformátorok és azok utódai adták a Biblia üzenetével kapcsolatban. Ha nem hiszi valaki, elfogulatlanul járjon utána! Tehát a tanítás kitűnő, a gyakorlat pedig mindig újra megromlik. Így volt ez már Izrael népének életében is, lásd pl. a Bírák könyvét, ahol a következő nemzedék mindig ismét elpártolt az Úrtól. Tessék Kálvin Jánost, a Heidelbergi Kátét, a II. Helvét Hitvallást, Victor Jánost, Nagy Barnát, Barth Károlyt olvasni, hogy csak a legjobbakat említsem, akik igazán méltók a református névre. Nekünk igazán kiváltságos helyzetünk van, hogy ilyen lelki tanítóink vannak. Csak olvasni és szeretni kellene őket! (Erről most ennyit.)
Ami Manti megtérését illeti, írásai alapján én nem állítanám, hogy ő nem tért volna meg, hiszen hisz Jézus Krisztusban. Ő csak egyszerűen azt akarta mondani (ha jól értettem), hogy nem a "tékozló fiúi" útról visszafordulva kellett találkoznia Jézus Krisztussal. Persze "megtérni" bizonyos értelemben mindennap meg kell, ama első megtérés után, amely lehetett viharos, de lehetett szinte észrevétlen is. (Erről is most ennyit.) Üdvözletem a régóta (régebb óta) fórumozó testvéreknek.

szija Prophet!

"foglalkozásodból adódóan"... tennél egy kísérletet a PRÓFÉTA definiálására? (természetesen NEM az ószövetségi, vagy az apostoli kor beli verzióra gondolok (bár ha KELLŐEN szesszacionista vagy, akkor egy ÜRES HALMAZ definiálását kérem tőled))

mind1, én is tettem egy kísérletet

Kedves net2rist!

Victor Jánostól idézek válaszul a kérdésedre. Ugyan azt kérted, hogy én fogalmazzam meg, de ezt nem tenném most, mert jobban szeretem a nálam nagyobb és megbízhatóbb emberek megfogalmazásait használni, tudniillik ez is "prófétaságom" része. Teljesen azonosítom magam az idézett mondanivalóval.
Tehát az idézet:
A "prófétának" szolgálata abban különbözik a "tanítóétól", hogy őáltala friss "kijelentés" szólal meg. A gyülekezetnek helyi és idői szükségletei szerint éppen ott és akkor fontos isteni üzenet szólal meg általa. Ha nagyon különbözik is fellépési módja az első idők karizmatikus "próféciáitól", valahogy mindig meg kell látszania rajta, hogy ihletés alatt beszél: nem emberi szorgalommal elsajátítható dolgokat közöl, hanem az Istennel való találkozásban onnan felülről kapta mondanivalóját, és Istentől jöve mondja azt el az Ő nevében. A "tanító" ellenben olyan dolgokról beszél, amelyekről máskor is ugyanúgy beszélt már, és fog is még beszélni, vagy amelyekről máshol egy másik "tanító" is ugyanúgy beszélhet. Szinte úgy tűnik fel, hogy bizonyos emberileg elsajátított és bárki által elsajátítható ismereteket közöl csupán "tanításában". Ez a különbség nem abszolút, hanem csak relatív. a "prófétálás" is azzal bizonyul valóban Istentől ihletettnek, hogy - bármennyire eredeti és alkalomszerű is a mondanivalója, - nem tér el mégsem az Isten "kijelentett Igéjétől", hanem csak azt visszhangozza, ami abból bárki által tudható és tanítható. "Aki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak." És viszont a "tanító" által közölt ismeretek igaz voltáért is csak egy lehet a kezesség: nem a maguk vagy más emberek véleményét adják elő, hanem a "kijelentett Igén" alapszik tanításuk, s ezért általuk is Isten üzenete szól. "Senki sem mondhatja Úrnak Jézust", (ha csak nem szajkó módjára ismételgeti ezt a hitvallást hallgatói előtt, és senki nem tanulhatja azt el "tanítóitól", ha csak ő is nem akarja szajkó módjára utánuk mondani) - "hanem csak a Szent Lélek által." (I. Kor. 12,3.) Csak abban különbözik a két szolgálat egymástól, hogy az egyikben, a "tanításban", uralkodó elem a "kijelentett Igéből" megismerhető mindig azonos tények és igazságok közlése, a másikban, a "prófétálásban" pedig - feltételezhető lévén már ezeknek ismert volta - uralkodó elem a rajtuk átsütő élő Igének egy-egy életes vonatkotásban felragyogó sugara......"