Isten áldjon Benneteke! Látom itt zajlik az élet, és még rám is gondoltál Drága Rosta!Pár szó a hosszú idöröl, amig távol voltam. Apukám halála, és a tehetetlenség érzése... ez kísért. Élem a napjaim, jól-rosszul. Jézusom ölelö karját folyamatosan érzem magam körül, így tart meg, még ebben a furcsa állapotomban is. Februárban 26 órát töltöttem egy haldokló anyai-barátnöm mellett, és amikor eljöttem Töle, kb 3/4 óróra rá elment. Fordultam vissza, és én öltöztettem fel. Azóta csak az az idö él bennem. Furcsa amit mondani fogok: vágyom oda vissza. A végtelennek tünö éjszaka után lágyan és óriás pelyhekben hullott a hó, ott Madarason az Ezüst Évek Otthon udvarán..., olyan közel Istenhez még soha nem voltam. Teri barátnöm már csendes volt, elbúcsúztam Töle, - néha attól félek haragszik rám, mert én voltam a "fekete angyal". Nekem kellett elmondjam, hogy itt nincs tovább..., sokat imátkoztam mellette, kértem bocsásson meg mindenkinek és lépjen át abba a másik világba, ahol már nem kell tovább szenvednie...Ö még értette amit mondtam de szavakkal kommunikálni már nem tudott. Bízom benne, Isten mindent jól végzett, még ha én hibáztam volna is. De nem bírtam volna elviselni a tudatot, hogy egyedül kell maradjon. A lánya Spanyolországban él, a fia megszakított vele minden kapcsolatot... (ez egy külön történet lenne), fájt a lelke, emiatt nagyon-nagyon. A történtek elött kb. két héttel voltam Nála Szegeden a kórházban látogatni. Akkor még lekísért a földszintre és azt mondta az utolsó órájában rám fog gondolni, de ez akkor még olyan távoli idönek tünt, talán számára is. Mondtam Neki, hogy nem kell rám gondolnia, mert én -ha Isten is úgy akarja- mellette leszek. Én nem hittem hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Talán Ö már tudta? Nem Ö szólt, Ö már nem tudott. De Isten egy rendes és kedves ápolónö személyében tudatta velem, menni kell, söt ez a növér mondta azt is el, hogy felkészíthetem a halálra mert nincs visszaút. Még ma is kételyek gyötörnök, miatta tettem?, vagy csak az én önzésem ez Apukám miatt? Azóta minden más! Aztán megjött a lánya, Neki segítettem intézkedni, és üzenetekkel bonbáztam a fiát (ezt már a kórházi látogatás óta), az iwiw-en keresztül. Nem válszolt, söt már el sem olvasta az üzeneteket. Fájt, de nem haragudtam Rá. Éreztem mindennek oka van... és igen kb.1 hónapja jelentkezett... rossz lelki és anyagi állapotban volt. Ma már jobban van, dolgozik és volt itthon is. Nálunk alszik ilyenkor, és kijár a temetöbe is... és beszélgetünk... de a lényeget még nem érintettük, bár öszinte és nyilt hozzám. Nehéz, mert továbbra is úgy szeretem mint a fiamat, és lehet hogy nem ezt kellene tennem, ....mert, mert...(nehéz leírni) meleg.
Mégis tisztelem amiért úgy csinálta végig a gyerekkorát ahogy, ... félig árván a beteg, depressziós anyukáját támogatva, tanulva, egymásra utalva... volt hogy nem volt mit enniük, nem volt tüzelöjük, nem volt rendes fedél a fejük felett. Persze segítség akadt, (önkormányzat, mi is adtunk élelmiszert, ruhát, még lakott is nálunk a fiú akkoriban régen), de ez nem volt a biztos lét. Mégis leérettségezett, majd... elmenekült az anyukája folytonos "zaklatásától", és érzelmi zsarolásától, (ami szerintem nem tudatos volt), miután kiderült a srác "mássága". Felörölték egymást lelkileg, és a fiatal (az életösztön gyözelme után)az élet felé menekült az idösebb a halál felé. Továbbra is egyformán szeretem Öket, nem az én dolgom ítélkezni. A Terihez kijárok, viszek virágot, és emlékezem, de legföképp vágyakozom..., a srácot segítem amiben tudom.
És most a középiskolás barátnöm lett öngyilkos, helyesebben majdnem, mert megmentették... Budapesten egy klinikán kezelik. Sok a halál és a halál-gondolat körülöttem. De talán azért hogy segíteni tudjak! A héten talán fel tudok utazni Pestre meglátogatni a barátnömet. Kérlek Benneteket imátkozzatok Érte, és értem is, adjon eröt és tudást, bölcsességet, rávilágítani az egyetlen járható utra, Jézura! Hú mennyit beszélem! De már ki kellett "hánynom" magamból ezeket az érzelmeket!
Köszönöm hogy meghallgattatok! Isten legyen Veletek, és áldjon meg gazdagon! Ámen
_________________ MA!
|