FM írta:
Kedves Teomo egy igét kérek az íRÁSBÓL, arra hogy lelkész
nem másról
Miért tőlem kérsz igét arra, hogy lelkész?
32ezüst írta:
De álljunk már meg egy pillanatra. Egyetlen olyan embert mutassatok nekem, akit nem lehetne így elővenni és nem lehetne találni nála valamit.
Ha csak azokat veszem, akiket ismerek. Egyetlen olyan hiteles embert sem tudok mutatni, magamat is beleértve, aki alkalmas lenne lelkésznek az általatok felhozott kritériumok alapján. Az egyik próbál tenni valamit, és hibázik, a másik pedig nem csinál semmit egyáltalán. Akinek összejött valami, arra fújnak a többiek.
Mindenkinél lehet találni valamit, senki sem lehet tökéletes lelkész, és én sem lennék az, ső mégcsak jó sem. De itt nem erről van szó; ismerek sok nagyon jó lelkészt, aki miatt a gyülekezete is jó lesz. A Hegedűssel viszont nem az a gond, hogy van valami hibája, amibe belekötöttem, mert úgy volt kedvem, hanem szándékosan provokál és lejáratja a saját egyházát. Tehát nem arról van szó, hogy elkövetett hibákat, hanem arról, hogy szándékosan az egyház ellen tesz.
32ezüst írta:
Az egyik próbál tenni valamit, és hibázik, a másik pedig nem csinál semmit egyáltalán. Akinek összejött valami, arra fújnak a többiek.
Mit próbál tenni Hegedűs? Tönkretenni a Református Egyházat? Lejáratni mindenki előtt, hogy szélsőjobbos bandának tartsák a magyar reformátusokat? "Gratulálok" neki... Hát igen; Hegedűsnek összejött, amit akart, csak éppen még mindig a helyén van, és senkit nem érdekel és zavar, hogy mit csinál. Illetve sokmindenkit érdekel és zavar, csak nem azokat, akiket kéne. Tudjátok én nem szeretném, ha engem is szélsőjobboldalinak, vagy terroristabarátnak nézzenek, és azt sem, hogy bármelyik református testvéremet annak nézzék. Tehát én nem fújok Hegedűsre; ha nem lenne református lelkész, akkor nem érdekelne, hogy mit csinál.
32ezüst írta:
Akkor számoljuk fel a református egyházat? Ezt szeretnénk?
Sokan mások is szeretnék... Segítsünk be nekik?
Hegedűs ezt akarja, és úgy látom, hogy néhányan segítetek is neki azzal, hogy próbáljátok tisztára mosni azt, amit nem lehet tisztára mosni.
Indu írta:
Nézd Teomo, a konklúzióm az, hogy nem az egyházszervezetben kell hinni, mert az rejt magában nagyon rossz dolgokat. A népegyháziság eleve egy terhes örökséget pakol a nyakába. Jó, és őszinte dolog felszólalni a helytelenség láttán, imádkozni kell a megújulásért /milyen jó lenne egy nagy, egyházakon is túl mutató ébredési mozgalom
/, és keresni azokat az egyházi kezdeményezéseket, köröket, amin láthatóan Isten pecsétje van.
Igen, szerintem is. Már megint egyetértünk:)