|
Szeretnék bemásolni pár gondolatot a Maurice E. Wagner : Vagyok-e valaki? c. könyvéből, az őszinteséggel-szerepjátszással kapcsolatban:
A kivetített képek megzavarják az őszinte kapcsolatokat
Valakitől ezt hallottam: amikor találkozunk egy emberrel, voltaképpen három emberrel találkozunk: azzal, akinek szeretné, hogyha látnám, azzal, akinek ő hiszi magát, és azzal, aki ő valójában. Mindnyájan megpróbálunk kivetíteni valamiféle képet, amikor másokkal beszélünk,és empátiánkat is latba vetve próbáljuk kiolvasni a másikból, h. mit gondol erről a kivetített képről.
Ennek a kivetítésnek legalább két oka van.
Az egyik az, h. természetünktől hajlamosak vagyunk arra, h. kívülről figyeljük önmagunkat. Az énkép valójában az önmagunkról alkotott kép. Az önmagunkba tekintés az önelemzés képességétől függ. Pl. ha valakinek elmeséljük, hogyan viselkedtünk egy adott helyzetben, gyakran hozzátesszük:"Én már csak ilyen vagyok". Ezzel a mondattal azt nyilvánítjuk ki, hogyan látjuk önmagunkat.
A kivetítés másik oka kielégítetlen szeretetigényünk, vagyis amikor nem vagyunk biztosak abban, h. szeretetreméltóak vagyunk-e egyáltalán. Ezért megpróbálunk szeretetreméltó képet vetíteni, kivéve, mikor dühösek vagyunk, olyankor ugyanis nem törődünk azzal, h. mit gondolnak mások rólunk.
Érdekes végignézni,h. miféle képeket próbálunk kivetíteni magunkról kapcsolatainkban.Az alábbiakban felsorolunk néhány esetet, és megpróbáljuk feltárni a kiváltó okot.
Az az ember, akit kisebbségi komplexus gyötör, a
Tudom-én-hogy-mit-csinálok képet vetíti ki. Ha elismerésre vágyik, gyakran az Én-bármit-meg-tudok-csinálni vagy az Engem-semmi-sem-tud-felizgatni képet használja.Néha a Kit érdekel fedőnevűt.
Az az ember, aki ellenséges indulatokkal van tele, a Mindenkit-gyűlölök, más alkalommal a Ne gyere-túl-közel hozzám vagy a Te-aztán nem-érdekelszképet vetíti ki.
A depressziós, elkeseredett ember a Nekem -soha-nincs -igazam az Én -semmit-sem-csinálok-úgy-ahogy-kéne és az Én úgysem-győzhetekközül válogathat.Gyakran azt sugallja:Senki-sem-tudja-milyen-nagy-gondban-vagyok.
A magányos ember a Kérlek -vegyél-észre-engem vagy a Velem nem törődik senki képet vetíti ki.
a félénk, bizonytalan ember kivetített képe a Senkiben-sem-lehet-megbízni vagy a Valami szörnyű dolog közeleg.
A végtelenségig lehetne folytatni ezt a listát, de ha jobban megvizsgáljuk őket, rájövünk, h. mind-mind énközpontúságra utalnak. Egyikre sem jellemző, h. kapcsolataiban azzal foglalkozna, milyen a másik ember. Az az ember, aki nek önigazolásra és egyfajta kiveítésre van szüksége, vigyáz, nehogy teljesen beleadja magát egy kapcsolatba. Ezek tehát önpusztító és öngerjesztő képek.
Az az ember, aki biztos önmagában, képes úgy szeretni másokat,h. hajlandó időt-energiát áldozni a másik emberre. Elegendő örömet jelent számára pusztán az a tény,h. elfogadják a szeretetét. Azért örül a kapcsolatnak, mert általa mélyebben megismerhet és megérthet egy másik embert. Az önkéntes bizalom és feltárulkozás beteljesülést ad. Az az ember, akinek elegendő önbizalma van, általában az Érdekelsz engemképet vetíti ki, s ezzel azt sugallja a másiknak, h. elfogadja őt olyannak, amilyen, és tiszteletben tartja a véleményét akkor is, ha az különbözik az övétől.
Az énközpontú képekben további bizonytalansági tényezőt jelent a szülő-figura reakciója.
Tekintéllyel ruházunk fel egy másik embert, s aztán alávetjük neki magunkat. Szinte minden kivetített kép arra irányul,h. olyan reakciót váltson ki, mely megerősíti értékességünket. Ha a másik úgy reagál, ahogyan szerettük volna, átmenetileg minden rendben van, ha viszont nem, sőt éppen ellenkező módon, akkor elveszítjük az önbizalmunkat és elkeseredünk.
|
/gonoszkodhatok egy kicsit? nagyon jó a nicked: ha az ember éppen a gép előtt ül, több változatban is olvashat...tehát változékony, mint a tavasz