Sziasztok Testvérkéim,
Ja, hát igen. A kémia... hát még ha azt mondom: Kórtan, Anatómia, Járványtan, Gyógynövény- és drogismeret, orvosi latin, stb...
Szóval most kezdtem Gyógyszerészeti Asszisztens szakra járni egy pesti suliba, ami 2 év, de ha Szakasszisztens szeretnék lenni (és innen nem bukom ki), akkor három.
Hogy miért csinálom? Hát egyszerűen, hogy tanuljak valamit még az eddigiek mellé, mert amíg Anyósomék nem mennek nyugdíjba (ez hamarosan bekövetkezik), addig meg tudnak tanítani erre, és ha úgy haladnak tovább a dolgok az országban mint eddig, akkor úgysem folytathatom már túl soká az eredeti szakmámat...
Mindenesetre bízom az ÚRban és hálát adok Neki ezért a lehetőségért is.
Erről jut eszembe!
Máris adott Isten lehetőséget a bizonyságra az új iskolámban. Ez felnőttképzés, szóval tőlem jóformán csak idősebbek vannak. Sok a dohányos. Pénteken kint álltak az ajtó előtt és cigiztek, szokás szerint, miután vége lett a tanításnak. Az az asszonyka is köztük volt, akivel együtt szoktunk utazni. Én siettem volna, de Őt meg kellett várnom. Először arra gondoltam, hogy lelépek, de aztán mégis maradtam (le is késtük a HÉVet). Kérdezte az egyik, hogy enm zavar-e a füst. Mondtam, hogy aki annyit dohányzott, mint én, azt nem zavarja. Elcsodálkoztak. Mondtam, hogy napi 40 szálat szívtam kb, szóval nekem nem gond a füst. Kérdezték hogy tudtam leszokni, mondtam 4 nap kellett hozzá, de előtte már sokat próbálkoztam és sosem sikerült, annyira erős nikotinista voltam. (Tényleg egyik bagóról a másikra gyújtottam, sőt éjjel is képes voltam felkelni dohányozni, pedig ki kellett mennem a jéghidegbe télen az erkélyre, mivel a családban csak én cigarettáztam). Nagyon kíváncsiak voltak a "metódusomra". Hát elég bátortalan voltam, hiszen reáltárgyakat tanulok velük, és láttam, hogy ezeknek nehéz lesz megmagyarázni. Az mondtam, hogy lehet, hogy csak mosolyogni fognak rajtam, de az az igazság, hogy Istennel tettem le a cigit. Ere nagy csendben mindenki maga elé nézett, és láttam, hogy néhányan elkedvenetledtek. Az egyik lány megjegyezte, hogy már miért mosolyognának, mindenkinek megvan a maga hite... Remélem, ennél többet is képes leszek legközelebb mondani, mert ekkor hirtelen elnyomta a cigit és már indultunk is. Kérem az URat, hogy támogasson, bátorítson, hogy legyen bölcsességem jól szólni. Várom mit fog még nekem tanítani ezzel az iskolával, vagy miként használ itt engem. Ennek mindenesetre örültem, mert úgy érzem, hogy Isten jónak látja, hogy itt vagyok, bármennyire is furcsa ez nekem.
Na nem írok már regényt.
Írjatok ti is!
Az ÚR áldjon benneteket! Áldott vasárnapot!
