Szia Erika! Kicsit döcögős, kicsit suta, de én vagyok..
Életem
Hódolok előtted Uram, Királyom.
Nincs az emberektől, magamtól mit várnom.
Mindenem Te vagy, másból reménységet,
Örömet, célt, sikert nem remélek.
Látod szörnyű tetteim, látod önteltségem!
Ahogy arcom elsötétült az ölés gyönyörében!
Már akkor is, már ott is törődtél velem.
Most és mindhalálig Te vagy mindenem.
Elszállt minden, mi a földhöz láncolt.
Üres lettem, törött cserépedényed.
Hogy önző életem bármi jó töltse meg,
Már nem is reméltem.
Te ott voltál és fogtad a kezem.
A görcsös vajúdás, a szülés perceiben,
S világra hoztad az új életet –belőlem.
Már akkor is, már ott is törődtél velem.
Most és mindhalálig Te vagy mindenem.
Fájt az új élet, de legalább éreztem.
Majd az öröm lett sok, szüntelen lebegtem.
Megsirattam ott a meddő éveket.
Ó Uram! Mennyi fájdalmat okoztam Neked!
Már akkor is, már ott is törődtél velem.
Most és mindhalálig Te vagy mindenem.
Porosnak hitt keserű szavaid,
Édes mézzé lettek számban.
Semmi sem volt elég, Igéd lett a társam.
S Te szóltál hozzám minden reggelen.
Sok áldott Igéd oly drága nekem:
Hogy kiket szeretsz, szerethetnek azok.
Hogy akik keresnek, megtalálnak azok.
Hogy még nem is szólok, Te már tudod panaszom.
Hogy Szavad által a sötétben mécsesem vagyon.
Már akkor is, már ott is törődtél velem.
Most és mindhalálig Te vagy mindenem.
Az indulás megvolt, de nehéz évek jöttek.
Megannyi ördögi gond takart el előled.
Csalódtam sokszor, nem hallottam szavad.
Álom lett volna: látni arcodat?
Nem jutottam előre, inkább hátra csúsztam.
Nem értettem Igéd, a szívem bezártam.
Eltakart csók, könny és szenvedés.
Pénz és örömök –mit a világ ígért.
Már akkor is, már ott is törődtél velem.
Most és mindhalálig Te vagy mindenem.
Vezettél örömben, vezettél botlásban.
Mindig ÉN, ENGEM, NEKEM –kiáltottam.
Miért nem vetettél el? Oly érthetetlen..
Mint szereteted. Oly kiismerhetetlen.
Társakat adtál, hívő közösséget.
S annyi ajándékot, áldást, reménységet!
Meg nem érthetem. Ki nem érdemelhetem,
Legyen bár szolgálat egész életem!
Egy áldott este aztán bátorságot adtál:
Felkerestem szolgád, akit megáldottál.
Ő Jézusról, csak Róla mesélt nekem:
élküle az életem értelmetlen.
Már akkor is, már ott is törődtél velem.
Most és mindhalálig Te vagy mindenem.
Lázongtam persze.. Nem elég, mit tettem?
Mi egyéb lehetne,
Mit még elvárhatnál tőlem?
Semmit! És ezt elfogadni.. Csak úgy,
Mindenre bocsánatot kapni..
Üres kezekkel Isten elé állni..
Uram, Te tudod, milyen nehéz..
De megtettem, mert szereteted ellen,
Sem harcolni, sem győzni nem tudok.
Már akkor is, már ott is törődtél velem.
Most és mindhalálig Te vagy mindenem.
Üdv,
Borzak