Perjel írta:
Sziasztok, elég régen találkoztunk
sokszor egyszerűsített, lebutított, a pillanatnyi érdekeknek és az igényeknek vagy szimplán csak az aktuális vezér elvárásainak megfelelő,kész válaszokkal operáló irományokkal találkoztam ... ma már ismét visszatértem inkább a kortárs irodalomhoz és filmművészethez, tudnillik feladatomnak inkább azt látom, hogy a ma kavargását, azokat a hatásokat ismerjem meg, amilyen közegből a nem hívő barátaim jönnek - ők is ilyenekkel foglalkoznak nagyrészt - és valódi válaszokat adhassak, ne paneleket, előregyártott, számukra fogalmilag is semmitmondó nyöszörgéseket.
Jó volna, ha a keresztyének szellemi-kulturális igényessége Isten országának, személyes elhívásuknak megismerése után a körülöttük lévő világ valós felfedezésére, a kihívások-kérdések meghallására összpontosulna, különben menthetetlenül belesodródik egy folyton vigyorgó, dicsizős-toplistás-amerikanizálódott tömegbe, ahol felemelt karokkal bár, de legalább problémamentesen tudhatja élete legnagyobb részét leélni.... Ez is egyfajta élet. De nem a valóság.
Zsolt
Szia!
Én is így gondolom ezeket a dolgokat. Bár többnyire őrlődök. Szinte mindent elolvastam még megtérésem előtt, amiket a hívők rombolónak tartanak(és többségük valóban az is). Nagyon szomorú voltam emiatt aztán később, mert tudtam, hogy ma kevésbé lenne megmérgezett a lelkem, az életem stb. De ugyanakkor azt is látom, hogy haszna is volt. Pl. Nem csak annyit tudok mondani pl a Harry Potterről, hogy: "fú, az de gáz, gyerekek, én el se olvasom, mert fú". Nem tudom, lehet, ha 10 éve megtérek, nem olvasom el. Valszeg könnyebb lenne valamivel ma a lelki életem. Viszont így legalább tudom, mit éreznek azok az emberek,akik egész nap csak ilyenekkel foglalkoznak, és, hogy mi motiválja őket belülről, miért vannak rákattanva, stb. És így a menekülési útvonalat is meg lehet nekik mutatni ebből, meg elmondani, hogy mitől gonosz Voldi szerintem, meg blablaba. Szóval lehet, róla beszélgetni. Viszont sajnos nálam fennáll egy elég komoly kísértés is, hogy visszameneküljek abba az álomvilágba. Szóval, azért, lehet, ha valaki megtérése előtt sok ilyen-olyan dolgot olvasott, hát nem bizti, hogy jót tesz neki, ha újra előveszi őket, mert félő, hogy újra lemerül abba a hívógató érzésbe, ami ad egy biztonságot, menekülést a mindennapokból. Nekem nem tett jót.
Ami a keresztény irodalamat illeti. Engem is nagyon-nagyon zavar, már szinte fáj, hogy mennyire nem tudnak írni a keresztény írók. Most nem azokról a könyvekről beszélek, amikben bizonyságtételek vannak, mert nyílván ott a hitelesség a lényeg. Hanem, ha valami szépirodalmat próbálnak csinálni, jajjjj...hát az bicskanyitogató. Nekem sajnos(miután már rengeteg bizonyságtételt elolvastam) anniyra szerettem volna Istennek (remélem)tetsző szépirodalmi művet olvasni, hát szvsz egyet találtam hirtelen: Jane Austen: Értelem és Érzelem
Most komolyan, olvassátok és figyeljétek.
Meg annyira örültem, mikor felfedeztem C. S. Lewist, de vele az a baj, hogy szvsz pont a regényei nem jók. Az önéletrajza, az elmélkedései, sokkal jobbak. Végre valaki, aki értelmesen tud írni.
De sajnos a regényeiben szerintem ő is kicsit igénytelen
Szóval szerintem komoly problám az, hogy hol a határ aközött, hogy megismerjük a beteget, mert csak akkor tudjuk meggyógyítani, és aközött, hogy mi is belemerüljünk a világ élvezetébe. Ebben valaki segíthetne nekem. Szóval mit tegyek? Nem akarok belterjes keresztény lenni, aki csak a többi kereszténnyel foglalkozik(na, mondjuk ez a veszély egyelőre nem fenyeget
, de nem szeretnék beelmerülni a világ élvezetébe sem(mert az szvsz olyan fokú bűntudattal jár, hoyg az már elviselhetetlen). Erre van valami?