Sziasztok!
Erika! Én is jobbulást kívánok férjednek! És biztos vagyok benne, hogy az Isten, és a ti szerető gondoskodásotok hamar felgyógyítja.
És kaptam anyósomtól egy képes szlovák szótárt, amiből az alapiskolások tanulnak.

Úgyhogy van mit nézegetni.
Én is sajnos háromnapja nyomom az ágyat és kb. olyan napi fél órára bírok kikelni.

Valahol alaposan sikerült megfáznom.
Férjem megkapta első fizetését.

Bár sajnos nagyon gyér. Felvételikor megkérdezte a főnök, hogy minimum mennyiért vállalná el a munkát. Ati mondott egy igen alacsony árat, gondolván ha beletanul majd feljebb mehet. Erre pedig annyi pénzt sem kapott meg, amennyit minimumnak mondott.

És ráadásul kiderült, hogy feladatköre sokkal nagyobb, mint gondolta, kb. 3 ember munkáját végzi fél ember fizetéséért (ez teljesen komoly, mert a volt évfolyamtársai közül, aki utána a legrosszabbul keres kétszer annyit kap.)

Nem tudom mi lesz, de férjem látja, hogy nagy szükség van ott a munkájára, és helyébe nem menne senki.
Én is folyamatosan keresek munkát, de még semmi eredmény.
A MI URUNK A MI EGYEDÜLI REMÉNYSÉGÜNK
Nem volt egyszerű, de kiharcoltuk, hogy a Szentestét kettesben töltjük. Tavaly még úgy döntöttünk, hogy ki-ki a családjánál karácsonyozik. Nagyon nehéz volt mindkettőnknek, mert hatalmas űrt éreztünk a másik hiánya miatt, de mégis azt gondolom férjemmel szemben, hogy annak még így kellett lennie. De most nagyon jóóóóóó lesz nekünk kettesben.

És tuti nem sértjük meg egyik szülőt sem, hogy kinél karácsonyozunk.
