A fennebb leirtak alapjan kivancsi vagyok ara, hogy mi a velemenyetek a felemas egyuttjarasrol? Hiszen ott nem ferj felesegrol van szo, es meg megterhet az a fel aki nincs megterve. Nemde?( de ha igy gondolkozunk ugyanott vagyunk mint a hazassagba, ha csak a megterest vesszuk alapul hiszen ott is megterhet valamelyik a felek kozul, de itt az a kulonbseg h nincs tovenyszeki valas, csak szakitas.) Ha ezt a gondolatot folytatom tovabb olyan extrem eseteket is kisumakolhatnank, hogy ok udvarolok neki, de ha hazassagra fodulna a dolog es nem ter meg akkor otthagyom? Ami egy durva szamitas es hamiskodas lenne, (elvezkedes kihasznalas,aminek oszinte szeretet az alapja, mert oszinten beleszerettel de nem akarsz felemas igat). Vagy jelet kerunk, hogy ok udvarolok,(mivelhogy nagyon tetszik) de csak ha adsz egy jelet, hogy meg fog terni?


Ui.:Amugy Augu nagyon jo h elinditottad ezt a topicot, sztem soknak segitesz vele.

Amugy nem ertunk, vagy ertem kell megterjen hanem sajat magaert.

Szerintem is jó a topic, de nem igazán mozdul mostanában...

Felemás iga? Erre azt szoktam mondani:

Testvérek, ha egyszer én belemegyek egy felemásba, lőjjetek le, mert jobb nekem odaát...
Ez viccesen hangzik, de nem vicc.
Nem lehet két irányba "teljesíteni", mert vagy az Istent szeretem vagy az "Istentelen" társamat. Huzamosabb ideig nem megy együtt a kettő.

Az totál biztos, hogy a szolgálat, amit Isten nekem szánt sérülne, mert nemhogy társat nem lelnék hozzá a hitetlen páromban, de még akadálya is lenne.
Abban bizakodni, hogy megtér? Hát vannak rá példák, de nagyon kiszámíthatatlan a dolog.

Én jártam a férjemmel felemás igában. Azt azért hozzá kell tennem, hogy amikor belevágtam Istennel való kapcsolatom mélyponton volt más dolgaim miatt. Az azért viszont fontos lett volna számomra, hogy tudjunk együtt imádkozni, de ugye neki nem hívő lévén nem ment. Sokat beszélgettünk Istenről, de ő úgy érezte, hogy én csak egy betanult szöveget mondok. 3 hónapig bírtam így a felemás igát (persze még mielőtt összejöttem volna vele, már eljárt velem ifibe),és szakítottam vele. Azon a nyáron Pesten dolgozott, és egy ifitársaméknál lakott, ahol köztudott, hogy még a fűszál is megtér. Naná, hogy ő is megtért ott, és nem miattam. Én meg közben egy ifitáborban imádkoztam érte, hogy térjen meg, de azt gondoltam, hogy majd mikor már semmit nem tudok róla, 50 évesen megtér. Ezzel szemben mikor hazaértem a táborból hívott, hogy szeretne velem beszélni. A friss szakítási seb miatt féltem egy kicsit a beszélgetéstől, de nagy csodálkozásomra ekkor elmondta, hogy megtért. Ezt követően pár nappal később ismét összejöttünk. Persze még voltak nehézségek utána is, de most 1,5 éve révbe értünk , és boldog házasságban élünk. Megtalálam szolgálatomat, amiben abszolut támogat. Sokat segít benne, szinte már 50 -50%-ban csináljuk, így ez már az ő szolgálata is lett. A nagy problémánk most az, hogy az én idióta munkabeosztásom miatt nem tudunk integrálódni a gyülekezetünkbe, mert anyagyülekezetünktől messze kerültünk.

Azt fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a 3 hónap után megfogadtam, hogy többet felemás járásba nem megyek bele, mert nem volt jó.

Sziasztok!

Régen írtam már a fórumra. Bele is vágok a közepébe.
Van egy srác, akivel együtt voltunk 2 évig, aztán szakítottunk (nem voltunk egymshoz mgérve, és szinte mindent elrontottunk). A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy Istent kihagytam.
Már egy éve annak hogy szakítottunk. Megmaradt a barátság, és még anál több is azt hiszem mindkét oldalról. Most hogy letellt az egy éve, újra találkoztunk, eddig két "randink" volt. Ő mellettem jutott el odáig, hogy imádkozik néha. Nem tart ott a hite, ahol az enyim (talán még én is gyerekcipőben járok).
Meg akartam lepni, és kértem egy misét a családjáért a "családi" atyájuktól. (Ismernek egy katolikus papot, és szeretik is, egyébként az anyuka nem hisz, az apuka meg úgy a maga módján) Sokat gondolkodtam rajta, hogy elmonjam e nekik.

Sziasztok!

Régen írtam már a fórumra. Bele is vágok a közepébe.
Van egy srác, akivel együtt voltunk 2 évig, aztán szakítottunk (nem voltunk egymáshoz mgérve, és szinte mindent elrontottunk). A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy Istent kihagytam mindebből.
Már egy éve annak hogy szakítottunk. Megmaradt a barátság, és még annál több is,- azt hiszem- mindkét oldalról. Most hogy letellt az egy év, újra találkoztunk, eddig két "randink" volt. Ő mellettem jutott el odáig, hogy imádkozik néha. Nem tart ott a hite, ahol az enyim (talán még én is gyerekcipőben járok).
Meg akartam lepni, és kértem egy misét a családjáért a "családi" atyájuktól. (Ismernek egy katolikus papot, és szeretik is, egyébként az anyuka nem hisz, az apuka meg úgy a maga módján) Sokat gondolkodtam rajta, hogy elmonjam e nekik.

Arra a döntésre jutottam, hogy neki elmondom, és ő majd kipuhatolja az anyukájánál, hogy ráér e akkor amikor a mise van. Ha nem, akkor nem kell neki elmondani, hiszen esetleg rosszul jön ki, hogy nem tud elmenni. Ha ráér, a fia elmondja neki.
Azt hittem hogy jól fog esni neki, de nem így történt. Képzeljétek el, ez a fia azt mondta hogy: tapintatlan és meggondolatlan voltam ennek a misének a megszervezésével, és enm vagyok családtag, így ez olyan mintha nekik nem jutott volna az eszükbe, hogy misét monassanak. Mivel ismerik az atyát (akinek azt mondtam, h valószínűleg nem fogja tudni a család, mert ez végeredményben az Úrra tartozik), és cikinek érzi, hogy most nem meri elmondani a szüleinek a misét, hátha rosszul sül el, és nem örülnek neki. Ráadásul sarokba szorítottama lelkiismeretét, mivel most h már tud róla, akkor is szar ha elmnonja, meg akkor is ha nem.

Szóval teljesen rosszul sült el. Egész éjjel nem aludtam. aiszonyú dühös voltam rá, hogy egy ilyenért hogy lehet megharagudni. Aztán imádkoztam, és szerintem Istentől ez egy lecke volt arra nézve (többek között), hogy nem avatkozhatok bele a másik életébe íly módon sem.
Nagyon megbántott, de keresem a hibákat amiket elkövettem, mert ha tudná, hogy ezt valóban én szurtam el, legalább jogos a haragja. De kimondhatatlanul rosszul érzem magamat, hogy amint ő is mondta, kellemetlenséget okoztam ezzel.

Itt jön be a felemás iga. Én Istennek szeretnék élni, szeretnék újjászületni, és neki rendelni az életemet. Ez a fiú még nem tart ott. Meg is mondta, hogy tudja hogy jót akartam, de ő másképp gondolkozik ezekről mint én, az anyja meg még inkább.

Azóta hogy elválltunk, sokat imádkoztam, hogy ő lehessen a férjem, és őszintén megbántam, a hibáimat, amit ellene elkövettem. Most először érzem úgy, hogy Isten nem biztos hogy nekem szánta. Mi dolgom lehet egy fiúval, aki ennyire félreért, és Istennel kapcsolatban másképp gondolkodik? Igaz, azt mondja, hogy hiszi Istent és az ő fiát, s imádkozik is, azóta is, hogy elválltunk de szerintem ennyi. Miért várjak rá, ha ő homlokegyenest más életet tart helyesnek, mint én?

Köszönöm, ha elolvassátok, és válaszoltok is. Jó volt kiírni magamból a bánatot, mert nagyon fáj. Légyszives írjátok meg őszintén, hogy szerintetek követtem e el hbát, ezzel a mise kéréssel?
Edit

Kedves Edit!
Történeted több sebből vérzik, de bármit írok ne sértődj meg mert nem az a szándékom, inkább világosabbá szeretném tenni számodra a helyzetet.
Valóban gyermekcipőben jársz hitben, ha hajlandó vagy belemenni egy felemás igába. Az nem bűn egyébként, de nem véletlenül nem ajánlja a Biblia.
Nos ha valakinek az életében első helyen van az Isten és a vele való kapcsolat, az nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy ezen a területen ne legyen egység és közösség a leendő párjával.
Ha nincs első helyen, akkor viszont azt ajánlom, hogy ne is foglalkozz azzal, hogy ezen a területen akarod befocizni magadat a nála és családjánál, pláne ha náluk méginkább nincs ez első helyen.
Én a helyedben nem rágódnék azon hogy mit rontottál el, szerintem inkább szerencse, hogy Isten a dolgok újragondolására késztetett ezzel.
Református létedre pedig hitt el nagyon furcsa és bizarr misét kérni valamiért.
üdv
ex

Köszönöm a hozzászólást.

Szia Edit,

a történetedből egyértelmű, hogy szerelmes vagy ebbe a katolikus srácba, és az is, hogy nagyon aktívan szorgalmaznád ezt a kapcsolatot, de minden igyekezet ellenére is rosszul sülnek el a dolgok.
Az ilyesmi nem a véletlen műve, jól teszed, ha figyelsz a jelekre, és úgy veszed őket, mint „sorompókat”, amelyek óvni akarnak.

„Sokat imádkoztam, hogy ő lehessen a férjem” – írod. Te nagyon határozottan tudod, hogy mit szeretnél, és kérted Istentől, hogy adja meg!, de Istent nem kérdezted közben, hogy ő szeretné-e, jónak tartaná-e, hogy ez a srác lenne a férjed. Nem érdekel a véleménye, csak az áldását akarod?
Ha valóban Isten akaratát akarod követni, és nem a sajátodat érvényesíteni, akkor Őt kérdezd, mit szeretne ezzel kapcsolatban, és kérheted azt is, hogy segítsen abban, hogy megértsd az akaratát, és képes legyél annak engedelmeskedni.

„Én Istennek szeretnék élni, szeretnék újjászületni, és neki rendelni az életemet. Ez a fiú még nem tart ott.” – írod.

Egy olyan társ, aki ezt az Isten utáni vágyakozást nem érti, nagyon vissza tud húzni, megnehezíti, hiszen Istennek is, neki is szeretnél kedvére tenni…olyan ez, mintha úgy próbálnál az úton haladni, hogy hol jobbra tennél egy lépést, hol balra – lehet így előre haladni?

„Most először érzem úgy, hogy Isten nem biztos hogy nekem szánta. Mi dolgom lehet egy fiúval, aki ennyire félreért, és Istennel kapcsolatban másképp gondolkodik? Igaz, azt mondja, hogy hiszi Istent és az ő fiát, s imádkozik is, azóta is, hogy elválltunk de szerintem ennyi. Miért várjak rá, ha ő homlokegyenest más életet tart helyesnek, mint én?”

Nagyon jó kérdések ezek, ne hessegesd el!

Ha valóban Istent teszed az első helyre, Ő gondoskodni fog, hogy megértsd, mit kell tenned!

B.

Nagyon jó volt olvasni a soraidat...mert úgy érzem, hogy segít a tisztán látásban (és a többiek véleménye szintén). Tegnap beszélgettem édesanyámmal, szerinte Isten direkt hagyta hogy így "süljenek" el a dolgok, mert azt szeretné ha elgondolkoznék. Igaz, minden imámnál odatettem a végére, hogy de legyen mega te akaratod. Szerintem ez nem volt őszinte...

borzasztó veszélyes helyzet, ha valahogy SIKERÜL Istent MEGGYŐZNI a saját elképzelésünk felől... számos bibliai példát tudnék mondani, de akár az ÉLETBŐL is lehetne meríteni, példa van bőven...

Hála Istennek, hogy ezt többnyire nem hagyja, ha meg mégis, akkor a menekülő útvonalat is megtervetzi, de porul járunk az biztos