FM írta:
Bocs a nem egészen ide illő kísérletért.
A baba megszületésekor nem derülki, hogy sérült e a hallása, de ha folyamatos éneklő ingert kap akkor a csekély hallósejt működésbe indul, de a magnóról hallgatott hang ezt nem serkenti, csak a tényleges emberi énekhang.
A babák tényleg nagyon furmányos szerzetek.
Valamikor a múlt század elején a modern szülők, akik a dadaista, és más modernista mozgalmakban élen jártak, mondhatni akkori elitek voltak, elhatározták, hogy a szörnyű hangzású, ámde nagyon modern kakafon zenét népszerűsíteni fogják. Türhetetlennek tartották, hogy ezt a zenét utálják az emberek, és megpróbálták ennek szépségeire a saját gyerekeiket is ránevelni.
Arra nagyon hamar rájöttek, hogy ez a zene alapból nem tetszik a kicsiknek. És akkor még szelíden fogalmaztam. Ekkor úgy gondolták, hogy tudományos módszert választanak a zene megszerettetésére, és a pavlovi reflexre építve szoptatáskor a kisbabáknak feltették Sztravinszkij lemezét.
Gondolták, hogy az anyatejre, mint ahogy automatikusan beindul a gyomornedv képződése, hát hasonlóképpen az anyatej jótékony volta összekötődik majd a zenével, és a babák kakafon zenét szerető, műkedvelő babákká válnak.
Nem ragozom tovább a dolgot, a számítás nem jött be. A gyerekek ahelyett, hogy megszerették volna a kakafon zenét, helyette megutálták az anyatejet!
Végül is a pavlovi reflex működött, csak egy kicsit másként, mint ahogy az egykori szülők szerették volna...