Mt 13,30 Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.
Mt 9,38 Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.
Kik ezek az aratók, hogyan aratnak és mit?
Kedves Ex!
A zsidó nép teológia nélkül (ha csak a római jogot nézem, aminek az alapja a Biblia

- arányos büntetés a bűn miatt -) már rossz helyzetben van.
Amit tett, az jogilag is gáz. Milyen sérelmek miatt tette amit tett, csupán jogi alapon? Méltányos volt ez a büntetés? Kérlek tedd most félre a cionizmusodat.
A másik a humanizmus kérdése:
Azt gondolom, hogy Isten szereti az embert. Ezt első renden az Igéből látom.
Tudod, ha valaki életét adja a barátaiért, az számomra erről beszél, de ha az ellenségéért teszi, ez már felette áll az én lehetőségemnek, szeretetemnek.
Isten pedig ezt tette értem is, Ő isteni szeretettel fordult hozzánk.
Ilyen értelemben Isten "humanista", ember szerető.
Az ember viszont ne legyen olyan értelemben humanista, hogy az embert teszi középpontba. Mert az ember romlott. Nem lehet valami rosszat a középre tenni, azt szeretni. Akár magamat.
Középre az Isten való, aki teljes igazsággal és kegyelemmel és ebből fog fakadni az ember szeretet, mert ha Ő szereti az embert én miért tennék másként?
Az ítéletről:
Isten meg akarja menteni ezt a világot. Számomra nem kérdés, hogy egy sokkal szebb világ lesz, ahol nem lesz Isten káromlás, hazugság, bűn, sírás, egymás gyűlölése, ölés, stb. (talán fórum sem

)
Ez a világ már most épül. Az Isten Országa már hódít ebben az ellenséges világban.
Nekünk ezt kell hirdetni, azt kell hirdetni, hogy van kiút a bűnből és a kárhozatból. (nem fegyverrel, hanem az Evangélium erejével)
Meg lehet szabadulni a bűnből és nem csak úgy általánosan, hanem a BŰNÖMBŐL, a bűnöm kötelékéből a Sátán kötelékéből.
Ennek van itt az ideje.
És ha valaki erre nem hallgat, annak sajnos a lelke a világgal együtt fog elveszni és ez a fő veszély, nem a test pusztulása (az utolsó idők testi borzalmai a hívőket is érik, ezt is az Igéből tudom első renden) DE KRISZTUS AZÉRT JÖTT, HOGY AKI HISZ ŐBENNE EL NE VESSZEN, HANEM ÖRÖK ÉLETE LEGYEN!
Jak 2,13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.