Indu írta:
Kedves G7!
>nem kövezte meg a parázna asszonyt.
Igen, Magdánál a megoldás - tetten kapatott, mint házasságtörő - akkor hol volt a férfi? Ez egy demonstratívan odahurcibált nő volt. De érdemes azt is megnézni mit mond Jézus: Az
vesse rá az első követ - vagyis nem mondta, hogy ne kövezzék meg, hanem az
vesse, aki maga ebben az ügyben nem volt vétkes. Mikor azok lelkiismeretüktől vádolva elmentek - nem volt vád, így nem kellett megkövezni.
>inkább hagyjuk a komunistákra és a fasisztákra
Jézus Krisztus mondja: Aki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol. Mt. 12.30És a magukat kereszténynek vallókra mindenképpen ez igaz, nem a megfordítottja, amit szintén mond Jézus egy másik helyen.
>az ordas eszméktől pedig természetesen minden hívő elhatárolódik
A hívők igen.
Üdv:
Indu
Nem tudok,róla,hogy a parázna nők vagy férfiak kövezése mindennapos lett volna a keresztény körökben,de ha te igen akkor kérlek jelezd a forrásodat.
Jézusból az Atya szólt,belőled és belőlem viszont csak nagyon kis részben,
ezért távol áll tölem Istennek kikiáltanom magam és kizárólagos jogot formálni az igazságra.
Ha viszont Jézussal ellentétben az ember nem ismeri az igazságot és mégis azt mondja,hogy aki nincs vele az ellene van,az vagy mérhetetlenül ostoba vagy a
sátán beszél belőle.
Mert a sátán az egyedüli aki Istennek képzeli magát.
Én minden esetre továbbra is azt mondom,hogy az Igazság kizárólag Istennél van,az ember ezért nem állíthatja magáról,hogy a teljes igazságot ismeri.
Jézus mondhatta,hogy őt kell követni.
De te vagy Magda vagy én,már nem mondhatjuk ezt,mert ezzel Istennel tessszük magunkat egyenlővé.
Az Atyát,a Fiút,a Szentlelket lehet követni de az embert nem.
Az pedig,hogy a keresztények között vannak olyan emberek akik fenhangon hirdetik,hogy aki nem hisz nekik nem öket követi,az nem is hívő,jól mutatja,hogy mennyi ember csapodik csak azért a kereszténységhez,hogy magát Istennek látassa másokkal.
Még ha ezt nem is meri kimondani,"de a bennem csak Krisztus él"szlogen sokat elárúl.
Szeretettel Gabriel