Füle Lajos:

Fényjáték

A napraforgók nem egymásra néznek,
egész valójuk feltárják a fénynek,
mert fényre vágynak és a fényből élnek.
Nem a virág, a fény tehát a lényeg,
a napraforgók nem egymásra néznek.
De jó,hogy tőlük tanulni lehet még!
Elnézem őket, én is így szeretnék...

Nagy László:
A Tűz:



Tűz

te gyönyörű,

dobogó, csillag-erejű

te fűtsd be a mozdonyt halálra,

hajszold, hogy fekete magánya

ne legyen néki teher,

tűz

te gyönyörű,

ihlet, mindenség-gyökerű,

virágozz a vérző madárban,

égesd hogy a sorsot kimondja,

nem a hamuvá izzó csontja,

virrasztó igéje kell,

tűz

te gyönyörű,

jegeken győztes-örömű,

ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra

lélekben szakállasodva,

hűlve latoló józanságban,

ahol áru és árulás van,

öltöztess tündér-pirosba,

röptess az örök tilosba,

jéghegyek fölé piros bálba,

ifjúság királya,

Tűz

Daxner Tamás



Úton

Az útnak vége, holnapig.
Kissé halkabb a csend, tudod.
Reszkető szívem benned megpihent:
Jézus, a tiéd vagyok.

Sok, mire vágytam egykor,
Lobogód alatt kibontott karokkal
Öleltem Igéd; ajkad mosolyát
Itta mohó szívem, s énekelte dalát:
Jézus, a tiéd vagyok.

Imám félre szállt,
Várva dicső fényt, glóriát..
Hiába. Szavam nem törte át
Csended falát, s reszketett szívem:
Jézus, a tiéd vagyok?

Búsan, letörve, gyötrődve kérdeztem.
Kerestem szavad minden reggelen:
Hol van glóriám? Kié az én szívem?
Régi, bűnös testem fellázadt ellenem,
S gúnyolt: "Jézus, a tiéd vagyok.".

Harag dagadt keblemben:
Ily gyenge, erőtlen lennék
A "hitben"? S vadul védekeztem.
Ám keserű lett minden tettem.
Minden kegyességemben éreztem: vesztettem.
Ki mondaná Jézus, hogy a tiéd vagyok?

Remegtem a színfalak mögött.
Minden este műsor. Az áhitat
Csendje csöndben gyilkolt.
Valami végtelen üresség mart belül.
Szavad elveszett, Igéd kipergett ujjaim
Közül: Jézus, a tiéd vagyok.

Minden szóba szomjasan fogództam,
Egy mosolyért lelkem odaadtam.
De csak ítélet hangzott fejemen.
Erőm, büszkeségem romokban.
Már csak könnyeim között suttogtam:
Jézus, a tiéd vagyok.

Ott a mélyben, a csendben,
Halkan megállt mellettem, s lehajolt:
"Minden reménynél, sikernél, dicsőségnél
Többet adok. Az enyém vagy, s én a tiéd vagyok."

Legújabban megismert őszi kedvencem:

Pákoltz István
Nem múlik el

Nem múlik el a szerelem,
csak fegyelmezett lesz:
szavak nélkül is mindentudó,
pillantásból is értő,
messzeségből is megérző,
a lélek-rezdülést is fölfogó
bizonyosság;

nem múlik el a szerelem,
csak aggódás lesz:
minden köhintést számontartó,
mindenben betegséget szimatoló,
mindig-virrasztó örökös féltés
és bátorító ölelés;

nem múlik el a szerelem,
csak ellenállás lesz:
reszkető, fájdalmasan szép tiltakozás
a halványuló pipacs hullása ellen;
a ráncokban megbúvó
nagy törvény ellen;
minden sírbahúzó emberi béklyóval szemben;

nem múlik el a szerelem,
csak tüntetés lesz
a mozdulatlanság,
a kimondhatatlan tehetetlenség ellen;
a kemény koporsó,
a meredt szemű, kibírhatatlan csönd,
a választ nem adó néma temető ellen;

nem múlik el a szerelem.

Áldás békesség!
Gáspár Gyöngyi:
Tisztaság

Lelked tisztasága oly kristályos légyen,
Mint hajnali harmat, üde zöld levélen.
Ne hagyd önmagadat hitedről letérni,
Akkor sem, ha más a jobblétet ígéri.
Tartsál ki a bajban, s bánatidat viseld,
Ne csak magad gondját, a másét is cipeld!
Segíts mindazoknak akik benned bíznak,
S, ne járj széles úton akkor sem, ha hívnak!
Állj ellen sátánnak és világi létnek,
Mert a hitetlenek Isten ellen vétnek!
Ne vegyülj korpába, ne szégyelld a hitet,
Ne bánd, ha ellenség ezért távol vitet.
Tudd vállalni tetted, hogyha már megtetted,
Ha jó, ha nem, mindegy! Már ne szépítgessed!
A kritikát viseld mindig alázattattal,
És ne illess viszont szennyel, s gyalázattal.
Nyeld le inkább szavad, minthogy marjon nyelved,
Hogy az Isten előtt elnyerhesd kegyelmed.
Hogyha pedig vétked immár elkövetted,
Valld meg a sértettnek és az Istenednek.
Kérjed a bűnödre Urad bocsánatát,
És, hogy ne kövess el többé ilyen hibát.
Esküd vedd komolyan, ne játssz a szavakkal,
Terád hoz átkot, légy őszinte Uraddal.
Sose kívánd másét, hogy a tied legyen,
Jó lenne, hogy más is veled ekképp tegyen?
Csak azt cselekedjed embertársaiddal,
Amit te is akképp tennél meg magaddal.
Azt várd el másoktól, amit te is nyújtasz,
Ahogy másnak teszel, te is ugyanúgy kapsz.
Tiszteld szüleidet, segíts elesettnek,
Támogassál időst, könnyen eleshetnek!
Ne fájjon, ha mások kigúnyolnak érte,
Ha ráncuk mosolyog, akkor már megérte.
Az adott szavadat tartsd be mindenáron,
Ne engedd, hogy más pontatlannak találjon.
Tudj legkisebb lenni, még kisebbek között,
Akkor is, ha szinted föléjük költözött.
Ne légy biztos sose " a holnapi napba"
Utaidat bízzad egyetlen Uradra!
Jó cél érdekében ne sajnálj tetteket,
Hittel, s kitartással győzelmed elnyered.
Légy erős, ha kísért tisztátlan gondolat,
Ezt látva, Jézusod könnyíti gondodat.
Hamis prófétáknak tudjál ellent állni,
Uradról álnokul ne hagyj prófétálni!
Tisztelj koldust is, ő nem tud mindig enni.
Amit ő elszenved, nem tudnád megtenni!
Ne vessél meg senkit, s ne ítélj el mást,
Hisz Jézus is szerette hitetlen Tamást.
Gyengébbnek nyújtsd mindig a te erősb karod,
Te is elesett légy? Ugye nem akarod?
Tartsd be mindenképpen a Tízparancsolatot,
És lelkedből tiszteld elöljáród, papod.
Ne kérjél Uradtól imáidban semmit,
Ő nagyon jól tudja, mit kell neki tenni.
Akkor se fordulj el a hitedtől soha,
Hogyha úgy éreznéd, hogy hozzád mostoha.
Minden lélek ott fönt számon vagyon tartva,
Hidd el, hogyha lelked ilyen kétség marta.
Istened, ha rád sújt egyféle bánattal,
Szeretetből edz meg, viseld alázattal.
Egyedül csak benne bízhatsz bűnös ember!
Erős hittel sátán kikezdeni nem mer!

Ajánlom megnézésre: Google/Simon András grafikái

Egyszerűek, szépek, gondolatébresztőek

Füle Lajos: Eljön az idő

Eljön az idő,
amikor a magunk tettei
eltörpülnek, semmivé válnak,
és nem marad semmi más kincsünk,
csupán ISTEN nagy tettei
múltunkra nézve is,
jövőnkre nézve is.
________________________
(Vetés és Aratás 11/1)

Rónay György:
A tékozló fiú hazatérése

A messzeség sugárzó pitvarában
angyalok jönnek-mennek, kék csuporban
tejet hoz egy, a másik nagy kosár
gyümölcsöt, fehér lenvászonnal asztalt
terít egy harmadik, nagy szárnyukat
becsukva szorgoskodnak -
egy pedig
a korlátnál, szemét ernyőzve néz
a távolba, ahol a domb alatt
kanyargó úton csapzottan, soványan,
kimerültségtől meg-megtántorodva,
de azért mégis egyre szaporább
léptekkel, ahogy egyre közelebb ér,
már jön a Vendég...

Valaki mondja meg.....
Ki Füle Lajos? Nagyon jók ezek a versei, de én még nem is hallottam róla.
Kösz

Szia Eger!

Füle Lajosról kérdeztél:







Füle Lajos 1925-ben született Cegléden. A helybeli Kossuth Gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten a Műszaki Egyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett.
Városrendezéssel foglalkozó szakemberként járta az országot, miközben -JÉZUS KRISZTUS tanítványaként- sokfelé tett bizonyságot hitéről.
Versei, énekei is vallomások, bizonyságtételek.

Eddig megjelent kötetei:
A hamu tanítása 1989
Ne félj! 1990
Akkor jön el 1991
Építsd velünk! 1992
Ne nyugodj bele! 1993
A templom áll 1994
Utak és kapuk 1995
Hoztál-e napsugárt? 1997
Szent ámulással 2000
Ének a cseresznyefáról 2001
Ünnepeink versekben 2004
Futás 2005

Kazettái:
Hazafelé 1995
Vallomás 1996

1952-től feleségével, majd gyermekeivel a Kispest-Rózsatéri Gyülekezetbe járt, ahol évtizedeken át missziói gondnokként is szolgált.
1994-ben nyugdíjasokként Vásárosnaményba költöztek.
Most -felesége 1996-ban bekövetkezett halála óta- özvegyen él ott.

Kaposi Ferenc: Legenda

Egyszer egy angyal meghívta az erényeket,
hogy jelenjenek meg az Isten udvarán.
S mentek, a Jóság, Szeretet, Alázat
és sorba mind, mind egymás után,
mentek nagy vígan, ünneplőben.
S ahogy fölérnek a szivárvány-hídra,
visszanéznek, ki az, aki hátul kullog?
Hát a Hála volt, igen kopott ruhában.

Szia Erika!

Jó, hogy újra működik a portál. Így egymás közt: ez a kedvenced?

Itt egy frissebb:


[size=18][b]Tépetten[/b][/size]

Oly távoli most a kegyelem,
S oly erős a késztetés:
Úrrá legyek a szívemen!
Csábít veszettül, lábam
Meg-megremeg. Milyen anyagból
Formált engem kezed?
Hát ennyi? Ilyen vagyok?
Kegyelmed a távolból ragyog.

Bár hihetném, a karmok
Mik belém tépnek, engem,
S nem énem tépik szét!
Bár egóm, s minden
Képzelt „kincsem” tényleg
Letettem volna eléd!
Bár nem ébren kellene műtened..
Hiába, ez vagyok!
Kegyelmed a távolból ragyog.

Ölelnék! De csak reszketek.
Karomon láncokra vert súlyos kövek
Álmaim. Minden vágyam, mit
Szárnynak növesztettem becsapott!
Sajgó, égő szemem jelek után kutat:
Hátha meglesz az ok! Hiába. Mindig messzebb:
Kegyelmed a távolból ragyog.

Leteszem róla; ellököm kezed!
A falak csapdába zárnak, s megvédenek.
Tépett sebeim nyalogatom,
(A te sebeid is fájnak.)
Azt hazudom, ez a békesség,
S szemébe nevetek a világnak.
Ha eleget gyakorlom, talán én is elhiszem.
Csak ne fájna úgy, ne égetne hitetlenségem!
Szeretet nélkül, mégis mi vagyok?
Kegyelmed a távolból ragyog.

Lassan tovább poroszkálok.
Néha még visszanézek, tudod..
Víz nem hűsít, bor nem vígasztal,
Valami ősi, elemi vággyal felejtenék..
Annyi kincs között, mit tőled kaptam mégis,
Mégis koldus maradtam, mert egyet,
A legnagyobbat, kétkedve fogadtam:
Hogy így, sebzetten, letörve, saját
Szeretetlenségemmel küszködve, ostobán,
Gyáván, igen! Így is szeretsz!
Vékony a határ menny és pokol tornácán.



NA jó, nem voltam túl vidám..

ÁN,

Borzak

Szia Borzak!

A legőszintébben mondom, nagyon tetszett, mint ez is, csak ezt még úgy kutyafuttában olvastam.
Az Úton-t vasárnap elolvastam a családnak, az én kemény fiaim is ráhümmögtek,h. jó...de hogy miért utáltatják meg a verseket az iskolában azzal, h. meg kell tanulni?

Friedrich Schiller

ÖRÖMÓDA

Gyúlj ki, égi szikra lángja,
szent öröm te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
ittas szívünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
mit szokásunk szétszabott,
egy-testvér lesz minden ember
hol te szárnyad nyugtatod.
Milliók ti, kart a karba!
Gyúljon csók az ajkakon!
Túl a csillagsátoron
él mindnyájunk édesatyja!

Ha célt ért a férfi végül:
társa mellett hű barát,
s kedves nőt nyert hitveséül,
zengje vélünk víg dalát,
s minden szív, ha dobban érte
szív csak egy a földtekén!
Ám ki ezt még el nem érte,
sírva fusson el szegény.
Mind a roppant kör lakóit
szent rokonszenv hassa át!
Csillagokba vonz át
a rejtelmes égi trónig.

Isszuk mind e drága nedvet
a természet keblein.
Jók és rosszak ott repesnek
könnyű rózsaléptein.
Zsenge fürttel, csókkal áldott,
szív hű lángra tőle gyúl:
kéjben úsznak a parányok,
s kerub zengi: szent az Úr!
Milliók ti, porba hulltok?
Érzed, élet, alkotód?
Rejtik őt a csillagok!
Sátrukon túl, él az Úr ott!

Ő a rugó, ő az élet,
ösztökéje: az öröm;
tőle, tőle jár a létnek
óraműve bölcs körön;
csíra szárba tőle csökken,
mennynek napja tőle kél;
szférákat hajt mély ködökben,
hova látcső el nem ér.
Boldogan, mint napja lobban
s száll az ég dús térein,
járjatok ti, véreim,
mint a hősök utatokban.

Az igazság tükre mélyén
a tudóssal szembenéz.
Hív erénye szikla élén
óvja azt, ki tűrni kész.
Fönn a hitnek fényes ormán
lengedeznek zászlai,
s látni ott a szív omoltán
angyalok közt állani.
Milliók ti, tűrjetek csak,
míg a jobb kor napja gyúl.
Csillagsátron túl az Úr
megjutalmaz érte egy nap.

Isteneknek nincs mit adni;
istenülni nagy dolog.
Gyász, szegénység, jöjj: vigadni
várnak ím a boldogok!
Fátyol hulljon bűnre, bajra,
ellenednek megbocsáss:
szívét többé könny ne marja,
ne rágódjék rajta gyász.
Adóskönyvünk elenyésszen,
béküljön meg, aki él.
Mint mi egymást, úgy ítél
minket Isten fenn az égben.

Szent öröm vet borba lángot;
arany fürtünk nedve bő;
békét isznak kannibálok,
hősi vért a kétkedő.
Ünnepeljünk mind felállva,
Míg a kelyhünk körbe megy.
Csapjon égig habja lángja!
Áldjuk a Jó Szellemet!
Kit a csillagár dicsér fenn
és szeráfok zengenek:
áldjuk a Jó Szellemet
csillagsátrán túl az égben!

Bátor szív a szenvedésben,
oltalom, ha árva hív,
sírig hűség esküvésben,
mindig nyílt és tiszta szív,
trón előtt is férfi-fenség,
vér, vagyon kell érte bár,
szolgálatnak hű fizetség,
s árulónak rút halál!
Mondjuk e szent kört bezárva
tűz borunkra esküvést,
híven álljuk e kötést;
esküdjünk az ég Urára!

Kerekes Ernő:
KETTES SZÁMÚ ZSOLTÁR

A galaxis-rendszerek előtte
csillogó porszemként lebegnek.
Tekintete gondosan követi,
ahogyan halad a fény.
Lágyan végigsimítja
a végtelen idő fonalát.

Egyszer csak megáll, leguggol.
Megdermedt bogarat talál.
Tenyerében lehelgeti,
amíg az lassan életre kel, felenged,
hálás kört repül
halk zümmögéssel.

Én vagyok az.