Kedves Beszélgetők!
Én új vagyok ezen a fórumon, s érdeklődve olvastam a depresszió témában írt "beszélgetéseteket". Két dolog fogalmazódott meg bennem:
1. nagyon kedvesen eldiskuráltatok arról, hogy lelki oka vagy testi oka, vagy mindkettő egyszerre okozza a depressziót, de nem vettétek észre, hogy Teomo barátunk nem ezt kérdezte. Ő egy vészjelzést adott le, hogy neki ilyen problémája van és ebben segítsetek neki. Ő nem a depresszió értékelését, mérlegelését kérte, hanem hogy imádkozzatok érte, mert nagyon nem érzi jól magát.
2. sajnos, az ember élete nem egyenes út. Bizony tarkítják mellékvágányok, nehézségek, gondok, amit - mivel emberek vagyunk - másként dolgozunk fel az életünk egy-egy szakaszában is. Nem úgy történik, hogy megtértem, életemet Krisztus kezébe adtam, s máris a lelkem, az életem egyenesen Krisztus felé halad, hanem nap mint nap meg kell küzdeni egy-egy lépésért. Az ember élete hullámzik (bár nem szeretem a közhelyeket, de tényleg ez a legjobb kép rá), egyszer fent szárnyal, előre lát, Krisztushoz közel érzi magát, másszor lent van, sötéten látja az életét, úgy érzi távol került Istentől, s magát vádolja ezért. Ezért, szerintem, nem mondható, hogy egy keresztyén ember nem lehet depressziós, nincsenek rossz napjai, hosszabb-rövidebb időszakai. Sokkal inkább az a kérdés, hogy mit tesz ezzel az állapotával!!!
Teomo!
Tökéletesen megértem azt, amiről beszélsz. Jónéhányszor előfordult már velem is. Most is épphogy túllábaltam egy ilyen helyzeten. Letörve, elkeseredetten, kétségbeesve, magamat sajnálva, a világtól elfordulva, a legközelebbi hozzátartozóimat naponta többször megbántva éltem hetekig. Nem tudtam Istenre nézni, mert attól féltem, már szóba sem akar állni velem, aki ennyire utálatosan élek. Egyre jobban gyűlöltem magam. így kerültem mókuskerékbe, hiszen ezek a gondolatok egymást erősítették, mindig ugyanoda visszatérve. Aztán egyik este felszakadt belőlem a sírás Isten felé. Elkezdtem kiabálni (némán persze
) Felé, és elhalmoztam Miért?-ekkel. Másnap arra ösztönzött, hogy - az interneten böngészve - nyissam meg a parókia portált és olvassam el a napi igéket. Bevallom, már hosszú ideje nem tettem, és ennek hiányával is sanyargattam a lelkemet, mégsem tettem ellene semmit. De most "muszáj" volt. Az első gondolat, amit olvastam az volt, hogy nem foglalkozz már annyit önmagaddal, hanem nézz már Istenre. A saját érzéseim figyelgetése, a sebeim nyalogatása okozza, hogy leveszem a szemem Istenről, és nem vagyok képes elé borulni. így persze elveszítem a Gondviselővel való kapcsolatomat. Mint Péter, aki csak addig volt képes a tengeren járni, míg Jézusra nézett, mihelyt a tenger morajára figyelt, süllyedni kezdett.
Most törekszem minden reggel elolvasni a napi igét, tudatosan. Az eredményét már látom: kevésbé vagyok ingerült a férjemmel és a gyerekeimmel, békésebb a lelkem. Azt hiszem a Gyógyító újra megkezdhette a munkáját bennem, ami miattam maradt abba.
Nem tudom, segített-e ez a "pár" gondolat, de arra bíztatlak, hogy máskor is keress meg valakit beszélgetni ezekről, és figyelj a belső kényszerre, ami Isten elé vezet.
Szeretettel
Zsuzsi