Egy olvasni való érdekesség Jézus életéről származásáról. Csak hogy legyen min gondolkodni.. bocs ha zavarbaejő lessz..
.
Szánta Lajos egyik előadásán hallottam arról először, hogy Jézus korában Galilea egy olyan tartomány volt, ahol nem zsidók éltek! Ekkoriban Galilea teljes neve így hangzott Galilemgojim (a gój szót asszem nem kell magyaráznom ) azaz a nem zsidók által lakott terület! Na már most van még egy gond, Szamária, Judea és Galilea között helyzekedett el! Tudjuk a zsidókról, hogy vélekedtek a szamaritánusokról! Jézus mégis beszélgetett a szamáriai asszonnyal, sőt
vizet is kért tőle. A másik gond, hogy a Judeai Betlehem nem létezett Jézus születése táján, ellenben egy Galileai hasonló hangzású település igen! Ami pedig Szent Máté evengéliuma elején olvasható Jézus családfájaként, az nem az övé hanem Józsefé, mivel József csak a nevelőapja volt! Na már most ha Mária Párthus hercegnő volt -a Bibli
nincs sokban elferdítve, csupán ki van hagyve velőle ez meg az..-, akkor egyre kevesebb az esély, arra, hogy Jézus zsidónak született volna! Egy helyütt az Újszövetségben megjegyzik a zsidók Jézusra, hogy "Galileából
ugyan mi jó származhat", újabb utalás arra, hogy a zsidoknak valami nem tetszett a Galileai lakókat illetően sem!
Jézus nem zsidó származásu!! Jézus születésének idején a mai Palesztína a PÁRTUS- HUN BIRODALOM RÉSZE !! Akkori neve GALLILEA és SAMARIA " ADIABENE TARTOMÁNY " Jézus Édes anyja Mária az Adiabenei (ARSAKIDA ) Királyi család hercegnője !! Férje a tartomány PACORJA ( királyi helytartó ) !! ( Csak a Judeó Krisztianizmus csinál belőlle ácsot!!) Jézus Pártus- hun származásu , vagyis SZKÍTA !!
Jézust a zsidók arra hivatkozva nem engedték be a zsinagógába , hogy : "Nem vagy abban a szerencsében részes , hogy Dávid házából származzál !! Te Nimrud vére vagy Magori Mágus - Táltos -" Lásd TÓRA !!!
Az Adiabenei ( Arsakida ) királyi család szent madara a FÉNYT HOZÓ SÓLYOM a TUR-UL ( lélekhordozó fénymadár ) Ők a TURUL NEMZETSÉG ŐSEI!!!
Jézus nem Indiában hanem a Kárpát-medencében élt a Bibliából hiányzó években! Valamint Szent Andrásról tudjuk, hogy egyike volt a szkítákat térítő apostoloknak! Nem véletlen, hogy ő is rajta van a Szentkoronán. András apostol apokrif aktájából tudni, hogy őt Jézus ezekkel a
szavakkal küldi téríteni, "menj az én ősi Szkítiámba", mielőtt valaki azt gondolná, hogy András Ázsiába ment, akkor szintén érdemes belenézni az aktájába, és kiderül, hogy mielőtt szkítiába ért volna, át kellett kelnie a Duna folyón! Na hoppá... itt vagyunk a Kárpát-medencében! Nemde???
Hogy mi is lehettek itthon a dolgok? H. Előszöris meg kellene vizsgálni Koppány hitét , vallását , hogy fényt derítsünk István és közte lévő ellentétre ami testvérháborúba torkollott és abban az időben meglehetősen
megosztotta a Nemzetet. Koppány vezér vallásáról nem sokat tanítanak , ezért illő megvizsgálnunk mit tudhatunk meg erről. Ez nem jelenti azt, hogy nem maradt ránk elég
olyan adat, melyről vallására következtethetnénk. Hogy erről a vallásról mégis keveset tudunk, az azért van, mert néhány évszázada a történelemtudósok így eszelték ki, éppen azért, hogy a fölösleges gondolkodástól megkíméljék a hallgatókat, vagy simábban menjen a valóság eltitkolása !
Bármily különös is Koppány vezérről sokkal többet lehet tudni, mint azt az első pillanatban gondolnánk. Annál többet, hogy ez a vallás egy szkíta ősvallás, melynek határozottan keresztény vonulata van. Vizsgáljuk meg a Turul nemzetség irányából, milyen vallással rendelkeztek a nemzetség tagjai. Először a nevekre kell figyelnünk, mert az Árpád-kori fejedelem nevek beszédesek. Árpád fia Tarhos, az ő fia
Tevel, Tevel fia Tormás, Tormás fia Tar-Zerind. Tar -Zerind pedig Koppány édesapja !! A nevek felsorolásából érzékelhető, hogy mögöttük egy jól kimutatható út húzódik meg. Mindegyik névben ott találjuk a Tor vagy Tar gyököt. Ez azt jelenti, hogy a Turul nemzetség vallásának útján jártak ezek a fejedelmek vagy vezérek. Ez pedig az úgynevezett Magori Táltosok vallása amit hívhatunk Zaratusztra után Zoroészter vallásnak, vagy Mani után Manicheizmusnak , de a legpontosabb a Jézusi Szkítizmus.
Jézust a zsidók arra hivatkozva nem engedték be a zsinagógába , hogy: "Nem vagy abban a szerencsében részes , hogy Dávid házából származzál!! Te Nimrud vére vagy Magori Mágus - Táltos -" Lásd TÓRA !!!
Koppány tehát keresztény volt !! Koppány és István közt tehát vallási ellentét nem volt !!!!
A testvér harc oka a nyugat vagy kelet felé történő orientáció volt! Melyiküknek volt igaza ? Ma már nehéz lenne megmondani . Egy bisztos mindketten koruk kiemelkedő , müvelt és széleslátókörű vezetője volt! Mindketten a legjobbat akarták a Nemzetnek !! Az ellentmondást Szent László oldotta fel aki Koppány leszármazott. A sosr különös vagy nem is különös fintora hogy Az Árpádház Koppány ágán
élt tovább!!