Szevasztok!
Köszönöm szeretetteljes segítségeiteket.
Az eddigiekből gondolom mindenkinek világos, hogy nem szégyellem, hanem büszke vagyok rá és örök hálával tartozom az Úrnak, hogy reformátusnak születhettem.
Címbeli provokatív kérdést, hogy szégyenkeznünk kellene-e a nyitó soraimban hivatkozott Pezenhoffer Antal kiadványa hozta ki, mert ha több ezer oldalas munkát össze lehet néhány szóban foglalni az én megfogalmazásom szerint ez a lényege. Szégyeljük magunkat és sürgősen térjük vissza a Katolikus anyaszentegyház kebelébe.
Kis vita is kialakult. Egy ilyen „művet” el kell-e egyáltalán olvasni, kell-e rá reagálni? Szerintem, kell. Ennek oka pedig az, hogy Szekfű Gyula vitatható munkásságára már, olyan történelmi alapként hivatkozik, amit Ő csak továbbvitt, befejezett. Néhány év és lehet, hogy a Pezenhoffer Antal: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNELME című „művét”, mint cáfolhatatlan tényeket tárják elénk. (lásd finnugor maszlag)
Sajnos az én tudásom, nem olyan szintű, hogy egy hasonló súlyú cáfolatot tudjak mellé tenni, de reménykedem, hogy a református történészeinknek (olvasva a parokia.hu fórumát) esetleg lesz hozzászólnivalójuk.
A Zsolt által megfogalmazott :
„.. reformátusok állhatatos - de nem kiállhatatlan - hite és hitvallása. „
szerintem is olyan értékeink közzé tartozik, amelyet joggal tarthatunk követendő példának. De talán kicsit tovább is kellene lépni. Itt arra gondolok, hogy nem csak várni kell, a gonosz végső legyőzését, hanem tenni is kell érte.
Azt hittem, hogy csak az Ószövetségi írásokban találok olyan részeket, melyeknek értelmezése gyakran fejlődik vitába is hívő testvéreimmel. De most egy kicsit másként látom Erika jó szándékú, engem az Ő értelmezése szerinti megtérésre buzdító, igerészletét is. Én továbbra is úgy gondolom, hogy nekem (különös kegyelemből) nem kellett a karám oldalfalán beosonni. Nincs szükségem arra sem, hogy nagy megtérési melldöngetéssel, vagy lehajtott fejjel vonuljak be a bejáraton. Én odabent születtem. Majd lehet, hogy egyszer elmondom nektek, azt a különleges és életemben meghatározó eseményt, ami nálam is bekövetkezett és egyfajta fordulópontot jelentett Istennel való kapcsolatomban, ami a Ti szóhasználatotokban a MEGTÉRÉS.
Hívő emberekkel való beszélgetés során gyakran fordul elő, hogy kicsit visszafogottan fejtem ki nézeteimet. Ennek oka, hogy semmiképpen sem akarom megbántani azokat, akik elindultak egy keskeny úton. Inkább azt az Isteni munkálkodást csodálom, ami az egyes emberekben megérleli az Ige gyümölcsét. Azt a sikerélményt, ami az egyénben alakul ki, mikor érzi, hogy bármilyen keskeny is az az út, hatalmas Isteni erők fogják a kezét.
Az pedig, hogy magukat kereszténynek valló felekezeteket kritizáljak még nehezebb dolog, de akkor is vállalom azt a bennem Isten által kiérlelt véleményemet, hogy vannak magukat krisztushívő felekezetnek vallók, melyek nagyon távol vannak tőlem. Ilyen felekezet a Jehova tanúi, Hit gyülekezet, Szientológiai egyház, (majd maga az Ördög). Itt az a legnagyobb baj, hogy az egyes emberek, akik elindultak a keskeny úton de bizonytalanok, keresik az Isten segítségét, nem mindig azonnal adatik meg nekik. Kapaszkodnak egy kézbe és lehet, hogy későn veszik észre, hogy az a kéz bizony szőrös.
Nagyon köszönöm Net segítségét, aki Jézus és Nikodémus vitájával hívja fel a figyelmem a megtérésre. Eszembe sem jut megkérdőjelezni Jézus válaszát, mely szerint Nikodémusnak szüksége van a megtérésre.
A nikodémusoknak meg kell térni. Ez az egyetlen járható Krisztusi út.
És aki még mindig bírja olvasni annak (bár bírálat ért linkjeim miatt) ismét egy link. Egy Ima és imakérés, amit nem régen kaptam emil-ben. Biztosan lesznek, akik szívesen olvassák, még ha katolikus fogalmazású is.
http://www.radiosklub.hu/ha0hk/parokia.htm
Szeretettel : Manti
({)
) témában meg: