Sziasztok!
Az olyan csodálatos dolog lehet mikor valaki megtér. Nekem ez soha sem adatott meg. Gyerekkoromtól Istenhitben nőttem fel. Bár voltak, vannak kisebb kilengések ez inkább Isten akaratának keresése esetleg meg nem értése.
Emlékszem kiskoromban el-el képzettem, milyen is lehet Isten. Ma már ez nem lehet kérdéses, pont olyan, mint én, mint Te. Olyan, mint mi, általa teremtett emberek lennénk a Sátán munkálkodása nélkül. Hisz saját képmására teremtett bennünket. Szerintem, ha valaki Istent keresi, nézzen szét saját magában. Nem feltétlenül kell visszafelé felmondani a bibliát, mint egykori munkatársam, aki Jehova tanúinak csapatát erősíti. Beszélgetésünk, esetleges vitánk során mindig azzal jön, hogy provokál: „De a Szentírást csak elfogadom igaznak?” és idéz 25 részt és azt hiszi ezzel meggyőzött, ennek nem lehet ellenállni. Máig nem értem pld. Káin és Ábel történetét. Agyon kell, hogy verjelek, mert ha nem, akkor te fogsz engem agyonütni. Nekem valahogy mindig jobban tetszett Hunor és Magyar. Ők testvérként egymásnak vetik hátaikat és jöhet az ellen. Míg élek védelek, és míg élsz védve vagyok. Vagy pld. Izsák feláldozása. Szerintem szó sincs ott Isten akaratáról. Csak nézz rá a gyermekedre és már tudod is a választ. Ha Te ilyen parancsot kapnál megtennéd? Dehogyis tennéd, rögtön tudnád, hogy itt az Ördög munkálkodásáról van szól. De hát az Ördög mindig is jól tudta álcázni magát. Így aztán nagyon is tetszik
Net
sorsközösség vállalása, mindenkivel, akit támadnak. Merthogy ez az Isteni képmásra teremtett ember olyan alapvető tulajdonsága, ahol kezdődik az ember alakú élőlény és az ember közötti különbség. Ismerjük az elveszett bárány történetét. De magyarázom templomba ritkán járó barátomnak, hogy ez mégsem azt jeleni, hogy bűnt, bűnre halmozva kell élned, mert majd ha mégis elér az Úrjézus kegyelme Te kedvesebb leszel számára, mint ki egész életében együtt volt a többi báránnyal.
Úgyhogy kedves Net fiatalos lendületed nehogy akaratlanul a bűnös helyett a bűn mellé állítson. Egyébként is lesznek gondjaid az utolsó ítélet idején. Akkor kit is fogsz védelmedbe venni?
Egy érdekes írásra hívta fel a figyelmem az egyik barátom. Azt hiszem nekem is hasonló a véleményem. Végrehajtva Erika OFF topik parancsát, ha kedvetek van, olvassátok el.
http://www.tuzliliom.hu/index2.php (Azt írta a HVG… ossz és uralkodj!… cím alatt megtaláljátok)
Legközelebb lehet, hogy cigányozni fogok. Ma együtt dolgoztam vele egy debreceni templomban olyan karitatív munkán, hogy …. de majd máskor.
Szeretettel: Manti