Kedves Zsolt!
"Ha az Úr nem tartja kedvére valónak, akkor tehet bármit, sosem lesz neki kedves. Ez neki szuverén joga."
Ebben igazad van. (Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annk építői.) De az Igéből tudhatjuk, hogy az elveszettek megkeresése, a megtérés - ezek Isten kedvére való dolgok. Ő azt szeretné, ha minden ember megtérésre jutna, nem örül az elvesző halálának, össze akarja gyűjteni mint csirkéket a szárnyai alá, nem akarja, hogy csak egy is elvesszen stb.
"Megteremtette az embert, és élvezi az alkotói jogokat. Elpusztíthatott volna már minket egy szálig, de mégsem tette Krisztus áldozata miatt. Ezért hívja az embereket Krisztuson keresztül magához. Aki eltudja hittel fogadni Krisztus áldozatát, azt fiává fogadja – vagyis megkegyelmez neki. Aki meg nem hajlandó erre, azt meg kell büntesse."
Teljesen egyetértek.
"Sajnos ő már olyan jól ismer bennünket, hogy eleve tudja, kiktől mit várhat."
Igen. Emberi fejjel érthetetlen is, hogy ő még az általa előre tudott reménytelen esetekért is küzd, lásd Júdás, vagy Pilátus. (Júdásért való küzdését lsd a már hivatkozott
www.freewebs.com/sdg7 -en található igehirdetésben)
>De az nagyon zavart, hogy egy református portálon nem tűnik ki a református jelleg. A kettős predestináció pedig kimondottan református.
Ez a mondatod nagyon sok gondolatot elindított bennem. Az egyik, hogy én mindenekfölött keresztény szeretnék lenni, és keresztény identitásomnak csak nagyon gyengén része a felekezet. Mert nem az evangélikusságon a reformátusságon stb van a hangsúly, hanem a Krisztus követőn - vagyis keresztényen.
A másik, hogy jellemzően református tanítás a Heidelbergi kátéból, hogy ha valaki jobbra tanít minket a Bibliából, azt örömmel vesszük. Ezért kell, hogy minden hitelvi kérdést újra és újra a Bibliából viszgáljunk meg. És örömmel teszem mérlegre bármelyik -akár legalapabb- hitpontomat is, pl Isten-e Jézus vagy bármit - mert az Igazság újra és újra kiviláglik a Bibliából.
A reformátorok lennének a legszomorúbbak szerintem, ha látnák, hogy földi munkájuk bebetonozódott egy protestáns ortodoxiába - ahol már csak unott bólogatás van, hiszen ők már minden munkát elvégeztek. Pedig a reformáció korában már jópár százéves téves Bibliaértelmezést kellett eltakarítani - ami nyilván egy nemzedéknek kvázi lehetetlen is. Nem is volt feladata sem Luthernek sem Kálvinnak, hogy aprólékosan minden egyes tévelygést egy szempillantás alatt felismerjen, megreformáljon stb. Ők elindultak - amihez nem kis bátorság kellett. De jól is néznénk ki, ha nem lennének még újabb és újabb mélységek, amiket ki kell kutatni a Bibliából. Hogy csak egy példát hozzak, hogy mire is gondolok - Luther (ha jól emlékszem) nem kedvelte a Jelenések könyvét, mert nem értette - mert az ott megjövendölt dolgok még annyira távol voltak az ő korától. Most nem nézek utána, de Kálvin is kevésbé kedvelte valamelyik Bibliai iratot - ha nem tévedek - szóval maradt még a jövő generációknak is kikutatni való.
Aztán még az is eszembe jutott, hogy a nagyapáink hite nem üdözíti az unokákat. Nekünk kell ugyanazt a lelkületet megnyernünk, ami a reformátorokban is volt - akik a Bibliát a szenthagyománynál is jobban szerették. Ennél kevesebb nem lehet elég.
Ezzel nem valami nagyon új tanításokat akarok propagálni - csupán azt szeretném kifejezni, hogy azért mert előttünk párszáz évvel valamiben hittek, nekem magamnak is meg kell vizsgálnom, hogy valóban úgy van-e. (Lásd Isten-e Jézus - Igen. De nem azért, mert Kálvin azt mondta. Hanem mert én magam is meggyőződtem róla.)
Huh, remélem sikerült érthetően kifejezni magam.
Üdv:
Indu
